Néhány gondolat a belső nyugalomról és képi ábrázolásáról
A festményeken megjelenő fő motívum egy őzszerű forma, amely az utóbbi alkotásoknál egyre tisztábban, szinte megszemélyesítve rajzolódik ki környezetében, a vásznon reprezentatív helyet foglalva el. Tónusaiban világos figura, színeiben környezete reflexiója. Zavartalan, idilli miliőben létezve, nyugodtan, szinte mozdulatlanul, behunyt szemmel. Egyedüli szereplőként tűnik fel, egy teátrálisan megrendezett jelenetben, kiemelkedve közegéből.
Egy szubjektum nehezen éli meg az önnön létében való időzést, számos kényelmetlenséggel szembesül, tétlenséget, szorongásérzetet tapasztalhat. Ilyenkor visszatér valami megszokott tevékenységéhez, vagy kapcsolódik másokhoz, így egy elviselhető elégedettség felváltja a nyomasztó érzést. A keleti filozófiai tanítások meghatározó gyakorlása a saját magunkban való időzés, módszerként használják önmagunk megismerésére. Eme kellemetlennek tapasztalt állapot nyithat meg mélyebb gondolatokat, hordozhatja magában az abszolút totalitást, amit a nyugati civilizáció, főként a mai kor szelleme a külső történésektől remél.
Novák Kata: „Ugyanis az ösztön mindenütt úgy hat, mintha egy célszerűségi fogalmat követne, pedig ezt egyáltalán nem teszi. A természet ott ülteti el ezt az ösztönt, ahol a cselekvő egyén képtelen a célt megérteni, vagy nem akar a célra törni.”, 2023
Az alkotás folyamata, illetve egy műalkotás befogadása megfelelő gyakorlat lehet arra, hogy részesüljünk belső szabadságunk megtapasztalásában, ezáltal szert tegyünk egy mélyebb felismerésre. Egy festmény létrehozásakor az idő megfoghatatlan lesz, nincs különbség múlt, jelen, jövő között, saját természetünkben való időzésének lenyomata jön létre. Bár, amikor a kép megszületik, nyomban eltűnik a pillanat érzékelése, és csak a megjelenített alkotás hordozza tovább a létrehozott világunk természetét, helyet keresve egy másik befogadó fél vágyakozással teli valóságának.
A festményeken lévő őz motívumok önnön magukban időznek, egyfajta affektív autonómiában létezve. Mintha a pillanat teljességében meglelték volna nyugalmukat, környezetüket tökéletesen érzékelve. Saját, belső, megközelíthetetlen világukba húzódnak vissza, szabadságuk túltengésének érzéki megjelenítésében.
