Képzőművészeti munkáimban vissza-visszatérő motívum és médium a fény és az azzal kapcsolatos tematikák. Egyrészt a fény fizikai-optikai vonatkozásai érdekelnek, másrészt szimbolikus megnyilvánulásai, szimbolizációja és metafizikai háttere. Igyekeztem a témára vonatkozó legrelevánsabbnak tűnő munkákat kiválogatni.
Mivel fotográfusként eleve adott a fény, mint mediális közeg, számos alkalommal használtam a fény sajátságos kvalitásait (fénytörések, ellenfény, különösen fotogramok esetében), és installatív munkáimban is visszatérő téma a fény természete. A videoművészetet tekintve szintén fontos tematikává vált a fény, a reflexiók kezelése, különösen 2018-ban készített Architects of Dusk versus the Envoys of Light(1) és 2021-es LightwaterWaterlight című videóimban. Az amerikai videóban elsősorban a mesterséges fények, fényreklámok, tükröződések dominálnak, a Dunánál készült videóban a vízfelszín természetes tükröződései. A víztükör, mint tükörfelület divinációs jelleggel is rendelkezik, melyre tudatosan reflektálok a műben.
A Nemzetközi Velencei-tavi Symposionon 2015-ban készített installációm és akcióm, az Alignment, az égi bolygóállásokat és azok földi megfeleltetését jelenítette meg egy telehold alkalmával, amikor is a performansz közben ment le a Nap és kelt fel a Hold, miközben elrendeztem és meggyújtottam a bolygók irányába helyezett mécseseket. A mű alapvetően a neoplatonikus teurgikus és asztrális mágiára reflektált. A bolygóvonalak az asztrokartográfiában is lényegesek. Ennek az installációnak közvetlen előzménye a MAMŰ Galériában, Hermetikus Almanach című önálló kiállításomon 2009-ben bemutatott művem.
1993-ban a Bartók ’32 Galériában rendezett kiállításomon Celesztikon-sorozatom dia-anyagából készítettem installációt(2), melybe be is léphettek a látogatók, és az eleve többszörösen egymásra exponált képek/fénymásolatok és szendvicsdiák valóságkioltása egy különleges, elemelt teret hozott létre. A Celesztikon-sorozat fontos helyet foglal el munkásságomban; ez volt az első sorozat, melyben önálló vizuális nyelvet alakítottam ki a fénymásoló és a többszörös egymásra fényképezés alkalmazásán keresztül. Első ilyen munkám 1989-ből való.
1994-ben a Bercsényi Galériában multimédia-installációt hoztam létre Vegetable Menstruum of Saturn címmel. Ezen belül kiemelhető a Budapest több pontján készített sorozat, melybe a villamosmegállók fénytesteit rögzítettem, melyeket mintegy absztrakt fényművészetet fényképeztem le.
2000-ben Kelényi Bélával a Black-Black Galériában a Nap éves útjára és a mandalákra reflektáltunk FöldNapéjegyenlőség című kiállításunkon, melyben egyetlen fényforrás világította meg az installációt(3). A helyspecifikus installáció megjeleníti a szakrális irányok keresztjét, és a közepén látható a földbe dolgozott aranykör, melynek alkimista konnotációi is vannak.
1999-ben a Magyar Fotográfusok Házában Dereprezentáció címmel készítettem önálló kiállítást, melyben a színes pozitív, absztrakt egymásra fotózott képekre vetült azok negatívja, mellyel nem egy jelentéskioltás jött létre, mint azt várhatnók, hanem érdekes módon egy képi dúsulás, felfénylés, fényjáték. A mű a kettősségek meghaladására épít a tibeti buddhista dzogcsen hagyomány figyelembevételével.(4)
2012-ben a MAMŰ Galériában rendezett önálló kiállításomon mutattam be a Duplex XX Divináció című művet, melyben egy szimbolikus kozmológia (kabbala) rekreációját kíséreltem meg. Az alulról jövő, zenével összehangolt videóvetítés fénye megtört egy kék színű üvegen és a szférikus teret jelképező félgömbön, mely felett egy felfüggesztett kard volt látható.(5)
2009-ben mutattam be Elgabal/Narkisszosz című installációmat a Videospace Galériában, mely első kétcsatornás videóm volt. A két oldalról megvilágított félig áttetsző vászonra vetített arc egyike fekete-fehér fénnyel volt megvilágítva és nem mozgott, míg a másik színes pszichedelikus fényekkel állandó mozgásban volt. A nézőnek be kellett lépnie az installációba, ha teljesen látni akarta, így ő maga is beleavatkozott a képi folyamatba, mintegy részese lett a műalkotásnak. A munka utalás Elagabalusra, a botrányos és ellentmondásos római császárra, valamint Nárcisz mítoszára.(6)
2015-ben került megrendezésre a Több fény! című kiállítás az Új Budapest Galériában, mely összefoglalta a magyar vonatkozású fényművészetet. Erre reflektálva készítettem el Mehr Licht című elektrográfiámat, mely B-expozícióval készült és a különböző fényforrások fényrajzolatainak játékára épül.
2014-ben készítettem el Man of Light című sorozatom, mellyel Henry Corbin munkássága előtt is tisztelgek. A képciklus a metafizikai fény értelmezésére tesz kísérletet, különös tekintettel a perzsa fénymetafizikára. A munkákban a diavetítéses megvilágítást használtam, ami már önmagában véve egy fényművészeti teret hozott létre. A többrétegű expozíciónak és az utólagos elektronikus manipulációknak köszönhetően egy komplex látványvilág jött létre a figuralitás és absztrakció határán.(7)
2012-ben a Próféta Galériában rendezett MET-kiállítás apropóján készült el a Hádészi lejárat című installációm, melyben a tér adottságait kihasználva a padlóba épített fényforrásra helyeztem különböző transzparens fénymásolatok részleteit.
Az előző munka prototípusának lehetne nevezni az 1999-ben létrehozott nagyméretű installációm, Totalis Solis Defectio címmel.(8) A mű Nagy Géza közreműködésével készült, és a nagyon ritka, Magyarországon látható teljes napfogyatkozásra reflektált a Tátika-hegyen. A felfüggesztett elektrográfiákon keresztül lehetett látni az égi eseményt. Az ott készült műegyüttest később a Trafóban mutattam be önálló kiállítás keretében, és az esemény kapcsán számos Polaroid, dia és fotó, elektrográfia, fénymásolat készült.
Hivatkozások
1 Erről bővebben: Kovács Gergely: „Gondolatok Kecskés Péter művészetéről Archietects of Dusk versus the Envoys of Light című fotósorozata és videója kapcsán”, Fotóművészet 2019/2.
2 Megnyitószöveg: László András: „Kiállításmegnyitó a fény és árnyék témájához kapcsolódóan”, in: Láthatatlan rezgéseim tánca minden, a hetvenéves László András köszöntése, 2012
3 Ezzel kapcsolatban lásd: Barna Róbert cikke a Black-Black Galéria-beli kiállításról, Balkon 2000/6., és „Az irányok keresztje” – Adrian Snodgrass tanulmány-részlete a Black-Black Galéria-beli kiállításhoz, Gyűjtők és gyűjtemények 2000/4-2001/5 /
4 Lásd: „Eikón VAGY ikon?” – Kelényi Béla írása a Magyar Fotográfusok Házában rendezett kiállításról, Balkon 1999/7-8.
5 A kiállítás megnyitószövege: Bakos József: „Tükör és árnyék”, Balkon, 2012. 7-8.
6 „Ég és személy”, Paksi Endre Lehel cikke a Műértő 2009 februári számában, valamint „Sol Invictus, Győzedelmes Nap”, Tatai Erzsébet írása az Új Művészet 2009. áprilisi számában, és „Péter Kecskés”, Hock Bea cikke az Exit Express-ben (spanyolul), 2009. márc. #42
7 Kovács Gergely: „Mikor megcsillan a transzcendens – Kecskés Péter Fényember c. kiállításáról”, Balkon 2014/6 és Marczinka Csaba: „A fény metafizikája”, Élet és Irodalom, LVIII. évf. 35. szám, 2014. aug. 29.
8 „Művészet, bolygóállás, napfogyatkozás” – Dárdai Zsuzsa /dai/ cikke interjú-részletekkel a „Totalis Solis Defectio” c. kiállításról az Árnyékkötők No26. számában (2000)