Requiem
em es emlékére
ha fölébredek szólok majd
az őrnek
amikor belém rúgsz fáj-e
az neked
kérlek
és nejed otthon
most mit csinál
mit cselekszik
amíg te engem őrzöl
és gyermeked
és apádat kik lőtték szitává
vagy még mindig
él
s nyomorék
bele
s esténként káromkodik-e
hogy akkor nem végeztek
vele
ha fölébredek majd megmutatom
rejtett sebem
szavakba göngyölített
álmaim mesélem el s hogy
hideg a priccsem
nincs takaróm s emlékezem
ha alattam a szalma zizzen
nyaraimra búbos menyecskéimre
gondolok s hogy egyszer
álmomon végigzakatolt
az a villamos
magam voltam a villamos
s zakatoltam
a váltókon megbillent fejem
s amint kinéztem önmagamból
nem ültek galambok verebekhez
nem futott el a Szinva-patak
nem láttam se herciget se kicsit se
édest
s akkor még sütő dani is élt
ő dániel s akkor még én is
éltem
álmaim mesélem el
s hogy hideg a priccsem
nincs takaróm s emlékezem
ha alattam szalma zizzen
teleimre
szótlan kitalált barátaimra
gondolok s hogy egyszer
végigzakatolt bennem a ki tudja-
hányadik igaz szerelmem
az a szerelmem magam voltam
s megcsalatkoztam
s tékozoltam magam s vissza-
térnem nem adatott meg
sehová mert mindenhol
magamra leltem menekülnöm
sem volt már érdemes
mert reám zuhant az árvaság
hogy se ember se isten se ház
se út se temető se élet
csak a tértelen egyedüllét
valami egy-igazság
emlékszem
amint így ámít ám magam
ha megadatik nekem
s fölébredek
szólok majd
az őrnek
hogy egyszer transzban delejben
értem is énekeljen
Történelmi séta
a harcok
vesztesei
átsétálnak
a holnapba
nyakukon
cipelve
a lánc-alázatot
a harcok
vesztesei
átsétálnak
a történelembe
mögöttük ballagnak
lehajtott fejű
pompájukban reszketve
a győztesek
Anyámat kértem
Fájdalmas útra küldtél
de azért én járom, járom
Molnos Lajosnak
1.
Anyámat könyörögve kértem,
ne szüljön meg valaki másnak,
ne szóljon nagy jajában én-nek.
Odafönt már trombitálnak,
számolnak: a sorból hiányzom,
felírnak örök hiánynak.
Mögöttem eltűnt a lábnyom,
előttem már elfogyott az út.
Hány ezredévre van karácsony?
Jönne angyal, nem baj, ha rút,
hozhatna nekem kis nyugalmat,
és békességet, nagykorút.
Itt fekszem, belepett a harmat,
süthet a nap delelő déllel,
Szentlélek lánggal betakarhat:
a meleg már végképp nem ér el.
Fekszem ház lelkemen a dérrel,
s kérem az angyalt, de csak hallgat,
kérem, és nem hoz csöpp nyugalmat.
2.
Kértem anyámat, rimánkodtam,
hogy valami másnak neveljen,
ne töprengenék átkozottan,
és a nap fölöttem is keljen,
és fekhetnék le napnyugodtan,
és lelkem ne porban heverjen.
Csapkodok itt koszos habokban,
este van, bezárt már a karám,
nem fogadnak be tékozlottan.
Szussznyi levegővé vált csupán
bennem a lét, és fenn, fölöttem
valahol ott fenn a hazám.
de messze és elérhetetlen.
Bódultan kérem csenddel, hanggal,
önmagamba tévelyedetten,
s nem érkezik, nem jön az angyal
se jó hírrel, se lángos karddal:
mert szentséget a bűnből vettem,
odafönn már elfelejtettem.
3.
Kértem anyámat, rimánkodtam,
ha temet, sehova temessen,
mert csupán ákom-bákomokban
éltem, örök örömvemhesen.
Majla Sándor erdélyi magyar költő, szerkesztő (Korond, 1960. október 14. – Székelyudvarhely, 2015. augusztus 3.)
