A 90-es évek a magyar elektrográfia műfajában című kiállítás apropóján, bevezetésként néhány szót szólnék a periodizáció problémáiról. Egy-egy életpálya vagy annak különböző periódusai nem köthetők egy-egy évtizedhez. Számos alkotót már említettem az előző, a 70-es és 80-as éveket áttekintő kötetben, de többségük munkássága átnyúlik a 90-es évekbe, sőt tovább, máig. A kezdetek is sokszor korábbra más évtizedekbe vezetnek. A kézikönyvek történelmi fordulatokhoz kötik egy-egy korszak kezdetét és végét. A kilencvenes évek művészetét az 1989-es rendszerváltás bekövetkezése befolyásolta, főként az újat akaró, avantgárd törekvések reméltek szabad utat, nagyobb lehetőséget.

A 90-es évek a fénymásoló-művészet korszakai után és folytatódásával elsősorban a hazai számítógépes-művészet korszaka. Jóllehet voltak, akik korábban is dolgoztak a számítógéppel, de a hazai lehetőségek következtében, igazából csak a 90-es évek elején bontakoztak ki a törekvések. A gép művészeti használata kezdettől negatív felhangokkal jelent meg, mind társadalmi, mind politikai értelemben félelmet keltett. A fénymásoló bevezetése a művészetben, ha lehet még kevesebb megértésre talált, melynek esztétikai ellenérvei mellett a sokszorosíthatóság ténye is elvi vitákat, itthon politikai tiltást váltott ki kezdetben.

Máté Gyula: Drótkefe képek, 1992

„1900 körül a technikai reprodukció olyan szintre jutott, hogy már nem csupán a fennmaradt műalkotások összességét tette tárgyává, gyökeres változásnak vetve alá hatásukat, hanem egyúttal teret hódított önmaga számára a művészi eljárásmódok között is”(1) – írta Walter Benjamin. Az általa felvetett, jól ismert kérdések közül kiemelkednek a műalkotások reprodukálhatóságából fakadó változások. A különböző sokszorosítási technikák (rézkarc, fametszet, nyomdászat) után a fényképezéssel bekövetkező gyökeres változás először tette lehetővé a képi reprodukció nem kézzel történő folyamatának megvalósulását.

A benjamini tétel szerint a reprodukálhatóság elterjedésének következménye az aura elvesztése. „Még a lehető legtökéletesebb reprodukcióból is hiányzik egyvalami: a műalkotás Itt és Most-ja – egyszeri jelenléte azon a helyen, ahol van”(2) – írta. Esetünkben úgy fogalmaznék tömören, hogy a gép immanens tulajdonságai lépnek előtérbe. Benjamin sem vetette el a géppel való munka előnyeit: a fotográfiáról a következőket írta: „…kiemelheti az eredeti kép olyan aspektusait, amelyek csak a beállítható és szemszögét önkényesen megválasztó lencse számára hozzáférhetők, az emberi szem számára azonban nem.”(3) Más módon, de igaz ez a fénymásolóra és a számítógépre is, amely szintén a saját mechanizmusa, apparátusa szerint az emberi szemtől eltérő, csak rá jellemző képet hoz létre. A fotó, ahogy a fénymásoló és a számítógép esetében az ismétlés, az ismétlések lehetősége is kiemelendő fontosságú. Azáltal, hogy az alkotó a lefénymásolt tárgyat betáplálja a gépbe, különbözőképpen manipulálja, elváltoztathatja, nyújthatja, kicsinyítheti, torzíthatja, többszörös rámásolással új képet hozhat létre, és el is tüntetheti azt. Ezeket a módszereket, módozatokat mind megtaláljuk a kilencvenes nemzedék alkotói módszereit tanulmányozva.

Tóth Gábor: A megsemmisülő képek sorozatból, 1995

Kezdetben jellemzőnek tekinthető volt a fénymásoló széles körű használata, ami gyakran a képek egymásba csúsztatását, egymásra rétegzését hozta magával. Az alkotások keletkezésénél megfigyelhető a hirtelen ötlet, a gyors kézvonás, színfolt beillesztése. Hasonlóképpen gyakori, hogy a kompozíció egyenesen a véletlenül létrejött forma vagy szín köré szerveződik. Az újítóknak köszönhető, hogy mára nemcsak a tudományos felfedezések elengedhetetlen kellékei a képalkotó elektronikai eszközök, hanem a művészek által is birtokba vett új médiummá váltak.

Az elektronikus eszközök művészi alkalmazása a neoavantgárd mozgalmak egyik fő törekvését is segítette; a különböző régiók, nyugati és keleti országok – a napi kapcsolat, a nemzetköziség megteremtésének feltétele, eszköze volt. Összességében elmondható, hogy minden remedializációs(4) folyamat során megőrződik valami a régiből és új erőt nyer; ez a multimediális gondolkodás – a médium új hibrid anyanyelve.(5)


A 90-es évek a magyar elektrográfia műfajában
MET Galéria, Budapest
Rendezte: Bátai Sándor és Haász Ágnes
2024. március 27. – április 26.

Hivatkozások

1 Walter Benjamin: A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában. aura.c3.hu.

2 Uo.

3 Példaként hozza fel a montírozással született új képeket is.

4 Jay David Bolter – Richard Grusin: Remediation: Understanding New Media. Cambridge, MA: MIT Press, 1999. 64–84. Magyarul: A remedializáció hálózatai. Apertúra, 2011. tavasz. Ford. Babarczi Katica.

5 Ruzsa Dénes: Vizuális expanziók. Az elektrográfia megjelenése Magyarországon a 70-es és a 80-as években. Elődök és művészeti csoportosulások. Képírás Művészeti Alapítvány, Kaposvár, 2022.