„A kopár, köves terület pár év alatt virágzó, jövedelmező gazdasággá vált…”

Tihany nevéhez nemcsak a híres alapítólevél, az első magyar szórványnyelvemlékünk, az apátsági templom, a barátlakások, a bencés kolostormúzeum, a Visszhang-domb, a műemléki védelem alatt álló ősfalu, a congeria, azaz a kecskekörmök vagy Illyés Gyula egykori nyaralója kapcsolhatók, hanem a csodálatos növény is, a levendula.

A Tihanyi-félsziget úgynevezett tanúhegy, de száznál több egykori gejzírkúpmaradvány is megtalálható itt. A sajátos klíma sajátos és védett növény- és állatvilágot teremtett. Mediterrán jellegű erdők, szubmediterrán növények, egyedülálló lepkefauna (nyolcszáz fajjal), különféle rovarfajok lelhetők fel a Tihanyi Tájvédelmi Körzetben. Az 1920-as években telepített először levendulatöveket Bittera Gyula híres vegyész. Régebben a levendulák helyén az apátság – terméketlen – birkalegelője volt, az illatos növényt Franciaországból hozatták. A vulkanikus talaj különösen kedvezett a honosításnak. A levendulaültetvények a múlt század negyvenes éveire már száz hektárnál is nagyobbak voltak. A tihanyi levendulaolaj minősége olyan kiemelkedőnek bizonyult, hogy még az európai árutőzsdén is jegyezték. A második világháborút követően, az 1960-as évektől a területet elhanyagolták, sok növényt kivágtak. Az Apáti-hegy déli oldalán húszhektárnyit sikerült megmenteni, majd az 1980-as években újrakezdték a termesztést.

Az egyedülálló vállalkozás atyja Bittera Gyula illóolaj-szakértő és vegyészmérnök volt. Bittera nagy tudással és külföldi tapasztalatokkal, ismeretekkel rendelkezett, s így esett tudatosan a választása a tihanyi területre. Korábban Kaposváron működtetett – felvásárolt alapanyagokat feldolgozva – illóolajgyárat, de a gyógynövények közül leginkább a levendula és annak termesztése felé fordult. 1926-ban vette bérbe azt a tihanyi legelőt, amely akkortájt egy kövekkel borított, bozótos, elvadult résznek számított. Tudatosan alakíttatta ki a területet: lépcsős teraszokat hozott létre, és megkezdte Franciaországból származó orvosi levendulatövek telepítését a tihanyi Belső-tó partján, valamint a Csúcs- és Nyereg-hegyen. Néhány év alatt már beérett a nehéz fizikai munka gyümölcse, a helyiek – a kezdeti hitetlenség ellenére – szívesen dolgoztak a levendulásban. 1931-ben, az első aratást követően megkezdődött a lepárlás a szintén egyedinek számító három rézlepárlóban.

Bittera idővel az ország több pontján is illóolaj (borsmenta, kapor, lestyán, zsálya, kamilla, angelika, édeskömény) termőterületeket tartott fenn. Az 1930-es évek végére 100 ezer dollár értékű kivitele volt az USA-ba, és ekkortájt már 1800 kataszteri hold földterületen gazdálkodott, az egyik amerikai szaklap (The American Perfumer) pedig tízrészes sorozatot készített a magyar illóolajnövény-termesztésről és Bittera módszeréről. Egy 1938-as cikkrészlet bemutatta a helyszínt is: „Végül a balatoni régió Tihanyi-félszigetére esett a választás, többek között azért, mert a félsziget északi oldala védett a Bakony hegységtől, a Balaton nagy kiterjedése biztosítja a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat, ugyanakkor a választott terület dél felől nyitott. A talaj megfelelő a levendulatermesztésnek. A felső rétegek agyagot és homokot tartalmaznak, és jelen van a mállást elősegítő tufa tartalmú bazalt és a folyami mészkő.”

Akadt olyan időszak, amikor a tihanyi levendulaolaj jobb minősítést kapott, mint a provence-i. Ekkoriban az egyik legnagyobb kozmetikumcég, a Coty szintén vásárolt belőle, valamint a tőzsdén is jegyezték. Bittera és munkatársai hatalmas munkát végeztek, melyet a nemrégiben Tihanyban megnyílt Illatok házában Bittera Gyula életművét bemutató állandó kiállítás részletesen elénk tár. A levendulatermesztés nehézségeiről, a betakarításról az alábbiakat olvashatjuk az alapos részletességgel összeállított tablókon.

„A talaj előkészítéséhez, a telepítéshez elsőként a hatalmas köveket kellett a földből kiemelni, kifejteni, majd pedig tróggal (hordágyszerű munkaeszköz) cipelték és rakták a sáncokhoz. A területen lévő bozótost is ki kellett vágni, amit szintén kézi erővel távolítottak el. Ez a hosszadalmas munkafolyamat mára már szinte elképzelhetetlennek tűnik! A kövekből kb. egy méter magas falszerű bástyákat hoztak létre, néhol pedig lépcsős teraszokká képezték ki a területet. Rengeteg tihanyi lakos és fiatal volt segítségére Bitterának, akik napszámosként dolgoztak a levendulásban. Az ültetvény szélét feketeribiszkével vették körül, és mivel az Apátság nem fűzött reményt ahhoz, hogy a levendula termővé válik, kötelezték, hogy a tövek közé mandulacsemetéket ültessen. Így ha a levendula nem termett volna, akkor legalább mandulát tudott volna beszolgáltatni az Apátság részére… (…) A szaporítóanyagokat Bittera Franciaországból hozatta egy párizsi magkereskedőtől, Vilmorin-től. A palánták előnevelése Budakalászon történt a Gyógynövénykutató Intézetben. A levendulatelepítés kiválóan sikerült, a növények bokrosodtak, és erősödtek. A kopár, köves terület pár év alatt virágzó, jövedelmező gazdasággá vált… A bokrok folyamatos törődést igényeltek és az egész területet kézi erővel művelték, kapálták. A kezdeti időben maga Bittera Gyula is ekézte a levendulást és gyakran végzett maga is fizikai munkát. A levendula-betakarítást közönséges sarlóval végezték, nagy zsákokba és füles vesszőkosárba gyűjtve a virágot. A gyakorlottabb szedők két-három metszéssel formálták a bokrot szép gömbölyűvé. A virágot át kellett fogni sarlóval, aztán kézzel átnyalábolni, majd vágni – ezért az aratók általában párban dolgoztak.” (Az Eau de Tihany – Tihanyi Levendulamanufaktúra kiállítási tablójának részlete.)

Virágzó levendula (Forrás: Pixabay)

Az államosítás rémálma azonban Bitterát is utolérte, gyárát elvesztette, a Gyógynövénykutató Intézet munkatársaként ment nyugdíjba. Tihanyban, akik még dolgoztak Levendulásában, mind elismeréssel és megbecsüléssel szólnak róla. Bittera Gyula öröksége, még ha nagyobb megszakítással is, de tovább él. A magas illóolaj-tartalmú tihanyi levendula az egykori meleg források által lerakott meszes üledéken, a széltől védve, az állandó napsugárzás és a szubmediterrán klíma hatására fejlődik ilyen szépen napjainkban is. A települést ma is körbelengi idegeket nyugtató, kellemes illata. Június második felében virágzik ez a kultúrnövény. Ilyenkor Tihany népe megmozdul, fesztivál keretében ad hírt a nagyvilágnak egyedi kincséről és ismerteti meg újból a vendégeket a Balaton és a félsziget szépségéivel, unikális értékeivel. A tihanyi Levendulás egykoron munkát, megélhetést adott az itt élőknek, ez a tradíció ma újból él, sőt virágzik. A fesztivál mellett a Tihanyi Levendulaház látogatóközpont, és az Eau de Tihany – Tihanyi Levendulamanufaktúra a település múltjának érdekfeszítő szeleteit mutatja be modern, 21. századi formában.