Férje autóbalesetben halt meg. Későn előzött. A kamion nem tudott kitérni. Zsófi az anyósülésen ült, a csattanást is hallotta, a többire nem emlékszik. Kivéve a mentőorvosra, Rédeyre. Neki köszönheti, hogy életben maradt. A hordágyon néhány másodpercre magához tért. Felötlött a tudatában, hogy mit keres ő itt, miért fogja valaki a kezét, miért hallja, Rédey vagyok. Hetekig feküdt kómában. Amikor először kinyitotta a szemét, csak a fehér falat látta. Mozdulni sem tudott. Üresség hatolt a testébe. Ha éjjelenként felébred, mert gyakran fel szokott ébredni, ezt az ürességet érzi. Bár tudja, hogy hol van, tisztán érzékeli a redőnyökön keresztül beszűrődő fénypászmákat, jobb oldaláról bal oldalára fordul, az az érzése, hogy álmodik. Jobb csípőjébe protézist ültettek, néha lüktet, bele-belenyilall, és nem tud másra gondolni. Két hét múlva lesz az éves kontrollvizsgálat. Hajnali fél három, a zöld számok világítanak, korán akar kelni. A tizenharmadik kerület messze van. Férje lakásában most nem lakik senki. Jön a villanyórás, fényképezni, éves leolvasás. Biztosan nem jön nyolcra, délig talán igen. A Lehel piacnál száll ki a metróból. Az utasok között evickél, a zsibongásban is megüti fülét a hang. Mire hátrafordul, csak a férfi hátát kapja el. Kis ideig áll, vizslatja a távolodó alakot, ismerősnek tűnt. Valaki a könyökével az oldalába bök, mi van kisanyám, leszobroztál, piros arcú, joggingos nő lép el mellette, kezében fakó Spar-szatyrot szorongat. Zsófi a Príma péknél beáll a sorba, megkívánta a búrkiflit. Pillekönnyű vajas tészta, diós-habos töltelékkel. Délután a kedvenc könyvesboltjában köt ki, interneten rendelt két könyvet, a Gépnarancsot és Az álmok palotáját. Megint siet, késésben van, négyre az óvodában várja az unokája, mint egy csomagot, felveszi, viszi tornaórára, gerincerősítő gyakorlatra. Rohan az Astoriához, metróval időben odaérhet. Nem áll meg a metrólépcsőn, baloldalt lépked lefelé. Időnként felemeli a fejét, rápillant a fölfele jövőkre. Újra az ismerős hangot hallja. A férfi profilját látja, futólag. Majdnem megbotlik, amikor a lépcső aljára ér. Talpa alatt nem mozog semmi. Nem fordul hátra, különben is siet. Rossz peronra áll, észbe kap, a másik szárnyra akkor fut be a szerelvény. Eléri. Tíz fele jár, gyalogol a körúton, nézegeti a kirakatokat. Hamarosan kezdődik a strandszezon. Megbámulja a kétrészes fürdőruhát, piros, fekete, aszimmetrikus megoldással. Felveheti, az alakjával semmi gond, igaz, egyrészest szokott hordani. Holnap eljön, felpróbálja, miért ne. Kispárnát is kellene vennie meg paplanhuzatot. Egyedül él, az ágy mindkét felén ugyanaz a huzat. Nehéz a színeket elkapni, az IKEA-ban sem talált magának valót. Nekem az a bordó színű tetszik. Zsófi értetlenül a hang irányába fordul. Az ismeretlen tekintetét keresi. Akár fényképalbumban matatna. Mintha kitépné az egyik képet és ujjai éreznék a pillanatragasztó megalvadt, elszakíthatatlan testét.
