Jún12Sose voltam több neked annál,
mint ami a kivert öröklétben botladozó
végvári vitéznek,
a hovatartozás kártyavára,
amikor már a félelem fekete varjait sejti odakint,
és érzi, hogy bezárul a kör.
Jún12Főállásban javítgatom
a mindiget örökkére,
ezért fognak végérvényesen
egy ablaktalan papírkoporsóba zárni,
de lehet, csak azért, hogy rám gyújthasd.
Jún12Járásodban gázolok térdig
az éjszaka hullámaiban,
a temető vakító fehér fényben úszik,
a másvilágon már égnek
az altatódalt suttogó utcalámák,
mutatván az utat az élőnek.
Jún12A parttalan részegség partjára
vonjuk egymást,
elmaradt öleléseink távlatában
hamis gyémánttá égetett,
megkövesedett könnyeink
mellé heveredünk,
és csukott szemmel bámuljuk
az éj koromtengereinek karamboljait,
míg felettünk
az esthajnalcsillag helyett
minden szívmegszakadás zérushelye fénylik,
kiégetve a gyülekező járókelők pupilláját,
akik azért jöttek, hogy elhordhassák
a szívünk koporsójában
összezúzott örökkévalóságokat.
Jún12Vágjatok arcon egy bronzszobrot a nevemben.
Borítsátok fel a végtelen sakktáblákat.
Söpörjétek fel
a stilisztikai lombfűrészmunka szennyesét.
Jún12Leléptél,
és dohogó szívemben
a kozmosz rendetlenségét hagytad magad után,
és most,
mint holmi őrültekházából szalajtott szökevény,
görcsösen motyogom magamban:
folytatólagos sorstalanságunkon tört sorsom,
mit se számít,
mert gyermekké tettél…
…ezért nem kellett volna
a megfojtott lámpafénynél
visszatekintenem álmaim roncsaira,
mint villamosszék-trónján a gyilkos
utolsó éjszakája
nyomasztó súlyú magányára,
hogy ne vegyem észre,
az ágyam egy halálraítélt koporsójának
hidegét tartja,
hiába van bevetve képzeletem lángoló salakjával,
csupáncsak fájdalmat izzadok,
még szerencse,
hogy van, akinek a fájdalom is jól áll.
Jún12Vonjatok atombunkert lelkem köré,
egy gyufásdoboznyi betonszarkofágot
mind a tízezer lelkem köré.
Jún12Névtelen félelmem nem a lerabolt jövőnkhöz,
hanem a befejezetlen múlthoz szól,
mert tényleg mind hiányozni fogtok,
mint a rémboltról a régen kiégett csillagok,
de már hiába másznék fel izzót cserélni
bennük és bennetek,
lekéstük a meséket,
de valahogy felnövünk majd mi is
a hiányzásra hiánytalanul kijelölt helyen,
kiherélt álmaink üres térközében.
Jún12Szakadjon cafatokra a napvilág,
én akkor is kussban botorkálok az éjen át.