Laibach, IRWIN(1), Neue Slowenische Kunst
„Istennek egy arca van, az Ördögnek végtelenül sok van.” Laibach(2)
Nyugaton a hetvenes évek második felére a minimalizmus és konceptuális művészet kimerülése egyre nyilvánvalóbbá vált. Az extrém performanszművészet határait is a végletekig feszítették a COUM Transmission és társaik. A háttérben megindul egyrészt egyes képzőművészek ezoterizmus felé való fordulása, másrészt a zenei kísérletezés, melyet éppen az ipari zene kialakulása is fémjelez, pontosan a COUM Transmission utódjaként létrejött Throbbing Gristle munkássága által.(3) A mélyben egy zsigeri elégedetlenség dolgozik, mely a hagyományos műfaji határokat és megfogalmazásmódokat kérdőjelezi meg. Új utakat kerestek azok a fiatal művészek, akik az indusztriális zene körül bábáskodtak; a TG mellett az SPK-t, a Cabaret Voltaire-t és Monte Cazazzát is meg kell említeni, hiszen ők azok, akik meghatározó módon kialakították a stílus irányvonalát.(4)
Keleten, a titói Jugoszláviában 1980 szeptemberében rejtélyes plakátok jelennek meg, melyeken egy malevicsi kereszt szerepel, alatta szimpla felirat: Laibach.(5) A kereszt egyben utal a második világháborús német katonák által használt jelzésre, és a saját – egyébként mára már megcáfolt – magánmítosza szerint a második világháborúban lelőtt Joseph Beuys által később szignóként használt jelére. A Laibach név mögött képzőművészek álltak, akik zenei performanszokra készültek. A név is provokatív, hiszen Ljubljana német megszállásakor használták, de történelmileg megalapozott, hiszen már a 12. században használatban volt, és utal a szlovén-német kultúrkör ellentmondásos folytonosságára.
A Laibach által fémjelzett retrogradizmus egy visszanyúlást, rekapitulációt(6), reverziót, újraértelmezést is jelent, hiszen az együttes/művészeti közösség által használt ikonográfiai és zenei idézetek egyfelől az avantgárd hagyomány múltjával, másfelől az izmusok idején párhuzamos ideológiai és politikai manipulációkkal együttesen dolgoznak. A Laibach Kunst szuprematista ready-made-ekkel dolgozik, de nem a jelentéskioltás, hanem az ellentmondásos jelentésrétegek felerősítése érdekében. Elég legyen itt Kazimir Malevics élettörténetére utalni, hiszen ez a Laibach és később a Neue Slowenische Kunst képzőművészeti szekciójának, az IRWIN-nek a művészetében is centrális szerepet játszik.(7) Malevics a forradalom idején aktívan részt vett a művészeti és politikai tevékenységben, de a rendszer később félreállította, ahogy az a forradalmak logikájából következik. A Laibach/IRWIN/NSK a szocialista realizmust, a szuprematizmust és a Harmadik Birodalom művészetét sokszor egyszerre használja, ezáltal egy olyan nyomasztó, történetileg terhelt remixszel állunk szemben, melyben a jelentéskioltás és jelentésdúsulás külön-külön irányba megy végbe, ezáltal bármiféle egyértelmű „statement” helyett egy önellentmondó coincidentia oppositurum-ot kapunk, melyben semmi sem magától értetődő, nincs közvetlen „üzenet”, hanem a különböző ideológiai, politikai és művészi kódok feleselnek egymással, legtöbbször – és különösen a Laibach korai zenéjében – felforgató módon.
Kecskés Péter: Én vagyok a kettős Te-ben, 3–5., performansz, 1996. (Fotó: Richweisz Péter)
Az „ellentmondás törvénye” jellemzi a klasszikus avantgárd és a totalitariánus ideológiák világát, így egyértelmű, hogy ezen területek a Laibach számára kimeríthetetlen inspirációs forrást biztosítanak. A retrográd princípium, melynek jegyében az NSK művészeti csoportjai alkotnak, azt is jelenti, hogy nem lehet a terhelt történelmi kontextustól leválasztani az adott korszak művészetét, hiszen az ideológia szelleme ott fog kísérteni a továbbiakban, és ezzel a ma művészetének is számolnia kell. A Laibach által mindig provokatív módon ütköztetett művészi kvázi-remake-ek és politikai állásfoglalások megzavarják a hallgatót, és arra sarkallják, hogy mindig legyen résen, amikor újabb és újabb manipulatív rétegeket próbál felfejteni. A valódi üzenet okkultációjáról beszélhetünk, ahogy erre már Deleuze és Guattari is utal a hetvenes években írott munkáiban. Félrevezető lenne itt a William Burroughs és Brion Gysin-féle cut-up-metódus folytatását keresni, mert a cél itt majdhogynem ellenkező irányú, legalábbis az első olvasat szintjén.(8)
Az IRWIN(9) Malevics-recepciója a szuprematizmus ikonfelfogását is figyelembe veszi, azzal a kiegészítéssel, hogy problematizálja a létezett kommunizmus történeti és ideológiai vetületeit a művészeti avantgárd idealista felfogásával és az ortodox ikonfelfogással. Művészettörténeti szempontból az orosz avantgárdon belül minimum kétfajta absztrakciófelfogás létezett, mely harcolt is egymással. A malevicsi szuprematizmus egy transzcendens világra nyitott ajtó, mely kivezet a világból, míg a konstruktivizmus egy immanens képi-társadalmi valóságot képvisel, mely ideológiailag egy ideig felhasználható volt a szovjet rendszer számára, de amelyet hamarosan éppen a szocialista realizmus váltott fel.
Kecskés Péter: Malevics, Hitler és Marx közt aka Malevics a két háború közt, Műcsarnok, 1996, háttérben az IRWIN egyik munkája (Fotó: Richweisz Péter)
A malevicsi négyzet egy üres helyként pontosan az ikon tradicionális helyére került, és egy közvetlen isteni jelenlétet jelölt.(10) Feltehető azonban az a nagyon is releváns kérdés, hogy az ortodox kereszténység metafizikai és teológiai háttere nélkül érvényes lehet-e ezen felvetés. A problémát tovább bonyolítja, hogy az orosz absztraktok, így a konstruktivisták is inspirálódtak az ikonhagyomány által, elég csak, ha El Liszickij, Vagyimir Tatlin(11), Alexander Rodcsenko vagy Ljuba Popova munkáira gondolunk, a rayonizmus kialakulására pedig döntő befolyással volt.(12) Az IRWIN nem tör pálcát az avantgárd felett, hanem ütközteti a különböző szellemi és történeti rétegeket, amiből egy önálló művészeti diskurzus bontakozik ki. Az IRWIN nagyon finoman hangolja a különböző művészeti idézeteket, és gyakran monumentális installációkat hoz létre.(13)
A Laibach első periódusában a klasszikus ipari zene lehetőségeivel és eszközeivel operált(14), 1982-ben pedig az együttes – az első frontember, Tomaz Hostnik rituális öngyilkosságával a téli napfordulón – új fázisba lépett. Milan Fras lett a Laibach frontembere, és az ezt követő Occupied Europe Tour-on (1983) a Last Few Days-zel együtt az ipari zene egyik meghatározó tényezőjévé váltak, eljutottak Magyarországra is.
Londonban nézőként részt vettek a COUM Transmission, Throbbing Gristle és Psychic TV alapítója, Genesis P-Orridge által szervezett Final Academy címmel megrendezett fesztiválon. Már első albumukon elsősorban a különböző idézetek, samplingek használatával alkották meg a kompozíciókat.(15) Két fontos színházi előadás zenéjét is elkészítik 1986–87-ben; az első a Krst pod Triglavom – Baptism Below Triglav(16), mely a Scipion Nasice produkciója volt; Hamburgban pedig Shakespeare Macbeth-je, mely talán máig legjobb lemezük(17). A nyolcvanas évek második felében megkísérelték a nyugati rockzenei műfajok laibachosítását, így kerül sor a Beatles Let it be albumára, a Rolling Stones Sympathy for the Devil számára, ezek előtt pedig az Opus Life is Life-jára az Opus Dei albumon.(18) Ennek zenetörténeti előzménye az amerikai Residents együttes, mely már a hetvenes években felvetette a rockzene totalitariánus-(inter)-nemzeti-szocialista jellegét, és erre ironikusan reflektált.(19)
A Laibach, saját bevallása szerint, nem remake-eket csinál, hanem az ő verziójuk fedi fel a számok valódi intencióját, a rejtett szándékot, az eredeti mondanivalót, náluk az ilyesfajta iróniának nincs helye.(20) Az Opus Dei esetében felmerül a kvázi-mazonikus katolikus szervezet manipulatív munkája a Vatikán és egyéb hálózatok tevékenységében, ahogy az egyik számban is mazonikus jellegű szöveg hangzik el (How the West Was Won), és később, a kilencvenes években a Jesus Christ Superstar albumon szintén szerepel ez a motívum. A Queen One Vision című számának laibachosításával a zenekar elérte a martial-indusztriális zene maximum-pontját.
A „Laibach Kunst Machine” mindent bekebelez és átalakít saját retroavantgarde szellemiségének jegyében, kikerülve a posztmodern gondolkodás nivelláló-nihilista-egalitariánus bricolage-logikáját; helyette az éles kontrasztok és a drámai konklúziók felé halad. Az egymást követő Kapital- és Nato-albumon az állítólagos rendszerváltozásra reflektálnak, beemelve eurodiszkó, rap és hip-hop (!) elemeket is, további műfajokat gyarmatosítva, mely reflektál a nyugat keletet gyarmatosító aktivitására.(21) A budapesti Nato-koncerten előadott War című szám a vizuálnak köszönhetően is emlékezetes maradt; a kapitalizmus logikája és gyakorlata sokkal erőteljesebben törli le az ellenállást és a kritikus gondolkozást, mint a létező szocializmus kontrasztos rendszere. A koncertet nézve az volt az érzésem, hogy Isten neveit, a transzcendens jelölőket helyettesítik be a különböző multinacionális vállalatok neveivel. A transzcendencia feloldódik a techno-disco radikális immanenciájában(22).
Később Bach-Lai-Bach-interpretációjukkal a „legtökéletesebb zenemű”, a Fúga művészete elektronikus verzióját készítik el, amivel kapcsolatban az első felmerülő kérdés az, hogy ez a tökéletes műforma nem egy gonosz Demiurgosz sajátja-e, aki éppen ezáltal manipulálja és téríti el teremtményeit a valódi hittől. Természetesen ennek is vallásos-teológiai és filozófiai, szellemtörténeti alapjai vannak; a reformáció racionális igéje nem feltétlenül egyezik a Logosszal…(23) A 2020-ban kiadott Revisited című album saját korai lemezüknek a remake-je, tisztább hangzással; 2024-ben az Opus Dei pedig újrakeverve és remix-változatban is elérhetővé válik, ami a Laibach végtelen appropriációs műveletsorozatának újabb állomása.
1992-ben az NSK művész-állammá válik, mely saját útlevelet ad ki és ideiglenes nagykövetségeket létesít a világ számos táján. A művész-útleveleknek és fiktív államalakulatoknak mára már külön története van; az „NSK State in Time” ezen belül azonban különleges helyet foglal el, mert több alkalommal, így a Jugoszláv háború idején és az új század elején is a „szuprematista állam” papírjait felhasználták, hogy valóban átkeljenek a határokon.(24)
Ahogy ez a Laibach történetében is visszatérő motívum, a történelem közvetlenül belejátszik/beleavatkozik a művészetbe.(25) Ez a tény már garantálja, hogy egy izgalmas visszacsatolása legyen a művészek által létrehozott ideának, mely így a történelem élő szövetébe ágyazva jelenik meg és önálló életre kel; legutóbb több ezer nigériai kérte a felvételét az NSK-ba, nyilván az Európába való eljutás reményében. Az IRWIN/NSK State in Time egyik első akciója a moszkvai Vörös téren volt, ahol egy 22 × 22 méteres fekete négyzetet fektettek le; a mű címe: „Black Square on Red Square” volt, utalva a malevicsi szuprematista tér átpolitizáltságára a Szovjetunió összeomlása után. Az ikon szakrális dimenzióit kutatták abban a fotósorozatban, amiben egy IRWIN-kép malevicsi motívumokkal egy ortodox és egy katolikus körmenet részét képezte.(26)
Hivatkozások
1 Az írás címe az IRWIN szó angol betű-felbontásának magyar fordítása/feloldása.
2 Laibach: 10 Points of Convention, in: Barbara Borcic, Sodelovanju S. Skupino in collaboration with Laibach (eds.): Austellung! Laibach Kunst, Fundamenti, Fundaments, Drustvo za Retroavangardo, Ljubljana, 2024.
3 Simon Ford: Wreckers of Civilization, The Story of Coum Transmissions & Throbbing Gristle, Black Dog Publishing, 1999.
4 Erről lásd: V. Vale (ed.): RE/Search #6-7., Industrial Culture Handbook, 1983.
5 Alexei Monroe: Interrogation Machine: Laibach and NSK, MIT Press, 2005.
6 A Laibach 1985-ös, második lemezének címe.
7 A Laibach volt az első társulás, majd őket követte az IRWIN és egyéb, társművészetekkel foglalkozó közösségek megalakulása, majd a nyolcvanas évek közepén hozzák létre az NSK-t, mely egybefogja a szerteágazó, de mégis közös esztétikával operáló csoportokat. A zenei részleghez tartozik még a Germania és Dreihundert Tausend Versschidene Krawalle. Mellettük az NSK részei a Scipion Nasice Sisters Theatre, későbbi nevén a Cosmokinetic Theatre Red Pilot, majd a Noordung Cosmokinetic Theatre Cabinet, a színházi részleg; a filozófiai, a Department of Pure and Applied Philosophy; a videókért felelős Retrovision, a design-részleg; és a New Collectivism, az építészeti részleg. Ehhez lásd: Neue Slowenische Kunst, Amok Books, Los Angeles, 1991.
8 Míg a Gysin-féle cut-up a radikális jelentéskioltást veszi célba, a Laibach az eltérő, ellentmondásos jelentésgazdagodás és a szimulakrum világát jeleníti meg, azzal a kitétellel, hogy Baudrillarddal ellentétben itt nincsen ártatlan hiperrealitás, szimulakrum, minden a történelem bűneivel terhelt. Ez különbözteti meg alapvetően az NSK taktikáját Derrida és a posztmodern megközelítéseitől.
9 A csoport eredeti neve Rrose Irwin Selavy volt, utalva Marcel Duchamp női alteregójára, ami kiejtve Eros c’est la vie (Érosz az élet).
10 Sevphen Shukaitis: Icons of Future Past, IRWIN, Neue Slowenische Kunst and the Spiritual Politics of Artistic Provocation, in: Zdenka Badovinac, Eda Cufer and Anthony Gardner (eds.): NSK, From Kapital to Capital, Neue Slowenische Kunst, an Event of the Final Decade of Yugoslavia, Moderna Galerija – Museum of Modern Art, Ljubljana, MIT Press, 2015.
11 Tatlin még egy szakavatott ikonfestőnél is tanult. Lásd: Norbert Lynton: Tatlin’s Tower: Monument to Revolution, Yale University Press, 2008.
12 Itt Mikhail Larionov és Natalia Goncsarova munkáit kell megemlíteni, melyek részben a futurizmus hatása alatt egy újfajta fénymetafizikával operálnak.
13 Lásd például a magyarországi Ludwig Múzem-beli installációjukat, az „Interior of the Planit”-et, ehhez kapcsolódik: IRWIN: Interior of the Planit, Moderna Galerija – Museum of Modern Art, Ljubljana, Ludwig Múzeum, 1996.
14 Az együttes korai fellépéseiről: Teodor Lorencic: Laibach, 40 Years of Eternity, Sluzbeny Glasnik, 2022.
15 Laibach: Laibach, 1985.
16 Laibach: Krst pod Triglavom – Baptism Below Triglav, 1987.
17 Laibach: Macbeth, 1990.
18 Laibach: Opus Dei, 1987.
19 Residents: Third Reich ’n Roll, Ralph Records, 1976.
20 Munkásságuk az „immanens konzisztens szellem” jegyében áll.
21 Laibach: Kapital, 1992; Nato, 1994.
22 Ahogy ezt későbbi, 2003-as WAT című albumukon tovább folytatják.
23 Laibach: Lai-Bach-Kunst-der-Fuge, 2008.
24 IRWIN (ed.): State in Time, Minor Compositions, 2014.
25 Elég itt csak utalnunk a Laibach szinte azonnali betiltására vagy akár 1989-es belgrádi koncertjük bevezetőjére.
26 IRWIN: Procession in Skopje, 2008, Procession in Graz, 2008. Emellett megemlítendő, hogy a kilencvenes évek második felében Ikonok címmel egy olyan sorozatot alkotnak, melyben saját és a Laibach képek motívumvilágát dolgozzák fel, „remixelik”. Erről lásd: Marina Grizinic: Spectralization and Archive, in: IRWIN: Three Projects, Centre for Contemporary Art Ujazdowsky Castle, Warsaw, évszám nélkül.
