Diki Luckerson és Standovár Júlia munkái látszólagos mediális és esztétikai különbségein túl számos ponton összekapcsolódnak. A New Yorkban élő és alkotó művészek együttműködése egy intuitív, folyamatában formálódó, közös projekt volt, ami vizuális nyelvén a tojás formájában találta meg a közös nevezőt, amelyen keresztül mindketten sajátos módszereikkel egy belső vizsgálatot folytattak. Visszanyúlva fiatalkori emlékeikhez, magyarországi gyökereikhez, aktuálpolitikai, morális és egzisztenciális kérdésekről gondolkodva szubjektív tapasztalataikat univerzális szintre emelik.
A kiállítás kiinduló szimbóluma a tojás. A tojás mint szimbólum számos asszociációra ad lehetőséget az újjászületéstől kezdve a kozmoszon át a nőiségig. Mégis az alkotásokon a szimbolikus jelentésen túl a maga profán valójában is láthatjuk azt, például meztelen testekről elfogyasztott tükörtojás formájában, érzékelve nyálkás, folyós anyagi mivoltát, vagy egyszerűen csak a jelenlétére, máskor inkább a hiányára utaló üres tojástartó formájában. A két művész szakít a tradicionális tojás szimbolikával, és feltöri azt a bizonyos héjat, hogy szétfolyhasson, felszínre juthasson mindaz, amit eddig gondosan elrejtett. A műveikben – együtt gondolkodva az őket foglalkoztató kérdésekről – a női identitást vizsgálva, az egzisztenciális kérdéseket körüljárva vagy a régmúlt emlékeit kutatva nem finom reflexiókat, célzásokat tesznek, hanem a fetisizált, idealizált szférából a földre rántják és a maguk dologias, emberi mivoltában mutatják meg a korábban elfedett valóságot.
A kiállítás részlete
A kiállítás különlegessége, hogy a megnyitót megelőző héten Diki Luckerson a Doxa Galéria támogatásával egyfajta nyitott műtermet alakított ki a Gutenberg téren, ahol három nagyalakú freskót hozott létre. Noha azok mediálisan különböznek az eredeti murális művészeti munkáktól, a művészt a freskó kortárs megközelítése foglalkoztatta, pontosabban az, hogyan definiálhatja újra, miképpen építheti be saját művészeti praxisába. Az alkotások Luckerson intuitív megközelítéséhez illeszkedve rengeteg külső tényezőnek, véletlenek sorozatának voltak kitéve. Az arra tévedő járókelőkkel folytatott beszélgetések is formálták a művész gesztusos, expresszív műveit. Az egyik alkotáson egy madárürülék is a kompozíció részévé vált, míg egy másikon egy véletlen sérülés következtében a művész vérét fedezhetjük fel.
A Doxa Galériában kiállított három nagyalakú művön a művész stílusához híven figurális és absztrakt motívumok keveredését láthatjuk. Az emberi figurák nemcsak a szem és az értelmezés számára jelentenek kapaszkodót, hanem a kavargó, harsány expresszivitásban egyfajta megnyugvást, biztonságot is nyújtanak. Luckerson mindig a hozzá közel álló embereket választja munkái figurális szereplőinek, ahogy a kiállított képeken is a nagyszülei jelennek meg. Ez a személyes, bizalmas viszony az, amihez szemlélőként könnyen tudunk kapcsolódni, akár saját hozzátartozóinkat is azonosítva velük. Képein további, kevésbé szubjektív formákat, jeleket is felfedezhetünk, melyek tovább tágítják univerzális értelmezésük lehetőségeit. Ahogy például az egyik festményen megjelenő újszülött csecsemő morális problémakört indíthat be a befogadóban a női „kötelezettségekről”, valamint a reproduktív jogokról folytatott párbeszédről, amelyek mind a mai napig éles szembenállásokat eredményeznek a politikai, társadalmi mezőn.
A kiállítás részlete
Festményei mellett Luckerson két kísérleti filmes munkáját is megtekinthetjük a kiállításon. Az Egg I (2013) egy korai alkotása, amelyben még egy vadabb, vállalt infantilizmussal találkozhatunk. A 11 évvel később készült folytatásában (Egg II, 2024/25) – a múlt emlékei között bolyongva – már egy higgadtabb, mégis expresszív visszatekintést láthatunk. Filmjeiben a tojás központi elem, amely nemcsak a két művet, hanem a múltat és a jelent összekötő, állandó szimbólum. Luckerson filmjei szorosan kötődnek a festményeihez mind képi világukban, mind a motívumokban és a visszatérő ismerős alakok jelenlétében. A Tobe Galériában kiállított, TWO CARS című festményén ugyanazt a tükörtojásokkal ellepett, meztelen, fekvő testet láthatjuk, amely mindkét filmjében megjelent.
Standovár Júlia Chain Forest – I Am Letting Time Do Its Thing című sorozata képezi a kiállítás másik törzsét. A zömében fekete-fehér fotókon erdős környezetben vasláncokat láthatunk, amelyek használata ismerős lehet számunkra a korábbi Kinky Concrete című projektjéből. A képeken látható efemer installációk egyfajta meditatív megközelítést nyújtanak arról az állapotról, amikor az ember, elméjében elveszve, a kavargó gondolatok fonalait próbálja megragadni. A New York állam északi erdőiben készült képeken valójában semmi nem utal keletkezésének pontos helyszínére. Ismerős tájakat, erdőrészleteket láthatunk: olyan helyeket, amely bárhol lehetnek. A képeken a maga sűrű, néma és teljesen kiismerhetetlen mivoltával az erdő válik az emberi elmévé.
Ebben a mindenki számára ismerős és magányos környezetben helyezi el a tájidegen láncait, amelyek anyaguk súlyossága és keménysége ellenére könnyedséggel tekerednek a fák köré, hurkokat alkotnak az ágak között, vagy a víz sodrásával szemben szilárdan kígyóznak a patakmederben. Ezeket az efemer installációkat merevíti ki és teszi állandóvá a fotográfia segítségével. A projekten Ana Mendiata hatása is észrevehető, aki multidiszciplináris munkáiban hasonlóan a test és a táj kapcsolatát és határait vizsgálta. A kiállítást kísérő zine-ben olvashatjuk a képek költői címeit, amelyek a kiadványban szereplő kérdések és dialógusok segítségével további teret biztosítanak az elmélyült reflexiónak.
A Chain Forest projekt egy, az erdős képeitől eltérő sorozata az Egg Prices, amiken a vasláncok ezúttal üres tojástartók köré tekerednek szorosan. A műveket egy élelmiszerboltban a tojásválság következtében átélt egzisztenciális szorongás inspirálta, ahogy ez a nagyon mindennapi tárgy az elmélkedés középpontjába került, annak minden további asszociatív jelentését, szimbolikáját magán hordozva. Ennek a gondolati folyamnak egyik kiemelkedő terméke az Egg Prices III. című betonszobor, amely fogamzásgátló tablettára emlékeztető kis dobozt formáz. A tojás és a válság fogalmának ezzel a távoli asszociációjával Standovár a női reprodukciót is a témái közé emeli.
A kiállítás részlete
A kiállításon a két művész egy közös munkája is megtekinthető, amely a Diki’s Studio in Red Hook címet viseli. A fotón két, egymással szembe néző fotelt láthatunk, melyekben Standovár munkáiból ismerős láncok hevernek. A vasláncok a háttámlától egészen a földig, rendezetten, párhuzamosan futnak, ahol egy közös gubancot alkotva találkoznak. A fotóban rögzített installáció a látszólag eltérő művészeti gyakorlatból induló, mégis hasonló kérdéseket rétegző együttműködés metaforájává válik.
Standovár Júlia és Diki Luckerson a tojás formáján és szimbolikáján keresztül az önvizsgálat mélyére néznek. Különböző megközelítési módokkal elmélyülésre, önreflexióra hívnak. Luckerson hangos gesztusaival szemben Standovár csendes feszültsége az önreflexió különböző fázisait mutatja meg, de mindkettő a szembenézésre kényszerít. Míg Luckerson a gomolygó érzelmek, gondolatok epicentrumába ránt, addig Standovárnál sztoikus kívülállással nézzük, leválasztódunk róla. Nem a mindenséget és tökéletességet szimbolizáló tojás formával találjuk szembe magunkat: itt nem maradt héj, ami elrejtené a benne lüktető folyékony valóságot.
