Álmomban szemerkél, a HÉV-re várok. Egy make-upos nő a megállóban, arca fényesen világít. Szótárban keresem a nevedet. Nem jut az eszembe. Hívtalak telefonon, de nem vetted fel. Téves kapcsolás. Számot cseréltél? Rég nem láttalak. Szakítottunk. Harangoztak éppen. Nem vetted észre, csak annyit mondtál, ma nem alszom nálad. Van valakid, gondoltam magamban. Én nem akartam szakítani, te igen. Vagy én igen, te meg nem? Gyakran eltűnsz, gyakran nem vagy, és nem tudom, hogy miért. Nálam laksz, és nem látlak. Hiányzik a bőröd illata. Minden szóra emlékszem. Csak most nevedre nem.

Még sütött a nap, vihar közelgett, teraszon ültünk, puncsot kértél, én maradtam az unikumnál. Törzshelyünk pincérnője kedvesen mosolygott, miközben asztalunkra tette a kísérőket. Formás lábikráját néztem. Váratlanul a pillantásodat kerestem, de elfordítottad a fejed. Nem tudunk egymás szemébe nézni? Gyereket akarsz, hónapok óta járunk, mire tudtomra adod, nincs időd várni. Tíz évvel vagy idősebb. Akkor még nem tudtam. Nem is sejtettem. Ma sem zavar, anyámat igen, féltett. Nem hitte el, hogy nem vagy féltékeny, vagy ha most nem is vagy az, idővel az leszel, és más valakinél keresel menedéket. Nem hittem az anyámnak. Egy idő után összeköltöztünk. Én költöztem hozzád. Majd később te hozzám, nagyobb a lakásom, a belvárosban lakom, közel a Vigadó, a kisföldalatti. Olykor ingáztál a két lakás között. Napokig nem láttalak. Riportot írsz, kell a csend. Nem is hívtál, ha én hívtalak, nem vetted fel vagy foglaltat jelzett a mobilod. Egyszer csak betoppantál. Itt vagyok, ragyogok, és nevetve megöleltél. Hiányoztam – kérdezted kissé rekedtes hangon. Halragut készítettél, szicíliai módra, nagyon szeretem. Negyedóra alatt kész lett. Te nem szereted a halragut. Nem tőled tudom, hanem a nővéredtől. Fehér bort ittunk. Édes bort kívántál, leszaladtam és hoztam egy üveggel, és egy szárazat is. Éppen telefonáltál. Menned kell, ügyeletes vagy, a főnököd vár. A pohár bort sem ittad meg. Siettél. Majd hívni fogsz, súgtad a fülembe. Eltelt egy nap, nem jelentkeztél. A harmadik nap sem. Utáltam a gyávaságomat. Tükörbe néztem, és téged láttalak. Nem ment a fordítás, csak ültem az íróasztal előtt. Zenét hallgattam. Bakelitost. A b oldalt. You’re the Inspiration. Tőled kaptam a lemezt. Kedvenced, a Chicago. Will You Still Love Me? Cserélgetted a ruháidat, felszaladtál, elszaladtál. Az egyik munkatársam hozott egy jegyet az Operába. Elmentem, fent ültem a kakasülőn, onnan vettelek észre. Páholyban ültél harmad magaddal. Kék kiskosztümben, hajad vörösre festve. Az egyik férfit ismertem, a másikat nem. Te nem jársz Operába, biztosan összetévesztelek valakivel. Biztosan, mondtam halkan. Anyám a minap felhívott, fiam, ne légy balek, és letette a telefont. Szerencsés vagyok, hogy ismerlek, hogy néha látlak. Egy hosszú hétvégére elmehetnénk Szardíniára, talán egy hétre is. Fölnevettél, már foglalt vagy, kiküldtek Párizsba. Megfogtad a kezem, és az arcomba néztél, barna szemed csillogott, közel hajoltál, ne haragudj. Fejemben a meg nem írt levél mondatai járnak. Finoman szakítok veled, határoztam el. Barátok leszünk. Te nyomozol utánam, léptél be az ajtón egy vasárnap este. Csak annyit kérdeztem korábban, milyen egy lóverseny, tétre, befutóra. Te nem jársz lóversenyre. A fotót, amit egy ismeretlen küldött a messengeren, nem említettem. A te arcod volt. Ki másé? Nem érzed, hogy figyelnék rád. Nem törődöm, mi van veled. Nem is hívlak. Váratlanul sem csöngetek be hozzád. Megkértem a kezedet, csak annyit mondtál, késő, a jövő héten férjhez mégy. Három hónap után beadtad a válókeresetet. Azt álmodtam, hogy csöngettél, egy bőrönddel a kezedben állsz az ajtónk előtt. Tévedtél. Egyetlen szó sem hagyja el a szádat. Még mindig gyáva vagyok. A tükörképem üresen bámul vissza rám, és nem találom magamban azt a régi erőt, amit egykoron éreztem. Minden apró zörej emlékeztet arra, hogy már nem vagy itt. Hol van a nevetésed, hol van a vitáink szenvedélye, és a halragu illata sem tölti meg a konyhát. Szardínia álmaim közt még mindig ott van, de nélküled már nem tűnik olyan csábítónak. Nem hívlak fel, nem is kereslek. Félelemmel telve ébredek, egyszer talán újra látlak, hiszem, hogy eljön az a nap, amikor kopogtatsz az ajtómon, s talán akkor majd bátrabb leszek. Gyűlölöm magam. Nem nyitok ajtót.