Rendkívüli alkotóval és műveivel ismerkedtem meg nemrégiben – másfél éve talán. Ősz Ilona ez a festőművész, aki 1976-tól nagyjából negyven évig Dániában élt és alkotó korszakának jelentős idejét, kibontakozását és nemzetközi sikereit ott érte el, Európa jelentős képzőművészeti centrumaiban, nagyvárosokban volt egyéni kiállítása – főként Németországban és Skandináviában. Magyarországon a nagyközönségnek nemigen volt módja vele itthon ismerkedni, bár például 1982-ben részt vett a külföldön élő magyar művészek kiállításán, amit a Műcsarnok rendezett. Művészeti írók, újságírók gyakran voltak vendégei Magyarországról, így a kortárs festészettel foglalkozó lapok tudósítottak munkásságáról. Majd Göncz Árpád nyitotta meg kiállítását a budapesti Vasarely Múzeumban, 2005-ben. Az utóbb 9–10 évben ismét Magyarországon él.
Ősz Ilonában egy bámulatosan – sőt inkább azt állítom: korszakosan – nagy festőművészt ismerhettem fel. Klasszikusan képzett: mestere Eigel István, édesapja Ősz Dénes festőművész – így von Haus aus kapja azt a látásmódot, amiből egy festőművésznek indulnia kell. Édesapjával ellentmondásos, mondhatni gyakran vitatkozó viszonyban állt. Mindketten külföldön kötöttek ki: az apa Németországban, a leány Dániában. Ilona meséli, hogy amikor utoljára búcsúzkodtak, az édesapa azt mondta neki: „Ha beledöglesz, akkor is festő lesz belőled!”
Ősz Ilona: „Édesapám, Ősz Dénes – Ma is látlak. Bárhol vagy-az ecseted és a palettád használatban van.”
Ősz Ilona már korábban is mint könyvillusztrátor, díszlet- és jelmeztervező alkotott Dániában – tehát a művészi önkifejezés varázsát jól ismerte. Bjarne Reuter, az akkoriban igen népszerű író, meseíró könyveihez készített illusztrációkat.
Akkoriban, ’80 körül kezdett festeni és a következő évek munkáit fedezte fel Poul Winther, majd ezekkel nemsokára az egyik legrangosabb galériában debütált első és mindjárt igen sikeres kiállításával – ez a koppenhágai Galerie Birkdam volt, 1986-ban. Ilona gyakran járt a híres Benneweis Cirkuszban is, főként témát keresett, és talált is. Azt a varázslatos képességét, hogy egy statikus, mozdulatlan képbe mozgást, azaz időt sűrítsen, valószínűleg itt fejlesztette ki. Gyakran eljárt balettpróbákra is, a táncosok mozdulatai, a táncgyakorlatok számos képén jelen vannak.
*
Tom Jörgensen dán művészettörténész (a Jyllands Posten művészeti kritikusa, a Kunstavisen dán művészeti folyóirat főszerkesztője) így ír Ilonáról: „Ősz Ilona életműve soha nem lankadó szenvedélyt, kielégíthetetlen kíváncsiságot, gátlástalan humort képvisel, s mindehhez párosul embertársai iránti mély empátiája. Mindez együtt fölényes mesterségbeli tudásával teszi őt egy teljességgel hasonlíthatatlan, a szó legnemesebb értelmében unikális, parázsló művésszé.”
Ősz Ilona: Flóra és Minótaurosz: Tavasz
Dániában a szakmai közegben hasonlították művészetét a jelentős dán festőhöz, Jens Ferdinand Willumsenhez, az angol Lucian Freudhoz és a portugál-brit Paula Regóhoz. Ősz Ilonát valójában nemigen lehet semmilyen sorba állítani, nincs rá mód – ugyanis valamilyen módon mindig kibújik a kategorizálás ketreceiből. És ez az unikális zsenik sajátja.
Ősz Ilona művészeti tanárként dolgozott 24 éven át a koppenhágai Billedkunstskolerne-ben.
Kuncogva meséli a Poul Schlüter-portré történetét: ugyanis a miniszterelnök először öltöny-nyakkendő kombóban akart modellt állni, azonban Ilona ragaszkodott a pulóver-kihajtott inghez, valamint a zongorához – ugyanis Schlüter, amellett, hogy Dánia miniszterelnöke volt, egy elsőrangú koncertzongorista szintjén játszott… így aztán a portrén ott a mintás pulóver és a zongora…
Ilona modelljei közt szerepelt Rosenborg Keresztély herceg, II. Margit királynő unokaöccse is. A királynő fotóját, amint kezet nyújt Ilonának, látni nappalijának falán – mindketten fehérben, mosolygósan.
*
Lassan tíz éve lesz, hogy Ilona visszaköltözött Magyarországra. Azóta művészete is mintha fordulatot vett volna, ha szabad ezt mondani, új szintre lépett. A cirkusz világa újból megjelent az itthon festett képeken, artisták, bohócok és a cirkusz állatai a képeken.
Témaválasztása rendkívül széles spektrumot fog át. Ábrázolja a gyermekkort, ám minden hagyományos, negédes és cukormázas attribútumtól mentesen. Témája a mitológia és a mese, ám ebben van egy csavar: első látásra mai, kortárs alakok, naponta az utcán szembejövő embertársaink a vásznakon, ősi, archetipikus öltözetekben és környezetekben, mint Pierrot, aki mindig újrakezdi, mint Prométheusz, aki mindig az emberek segítségére van, mint Ádám és Éva – bármelyikőnk lehetne…!
Legújabb szenvedélye a Grimm-mesék ábrázolása, pontosabban azoknak az eredeti, kora középkori és mai szemmel már horrorisztikusnak érzett változatai, amiket a Grimm-fivérek alaposan megszelídítettek: az erőszaktevés az alvó ajkára lehelt csókká változik.
Ősz Ilona: Piroska és a farkas – Little Red Cape | Csipkerózsika
Ilona képein nemegyszer alapvető érzelmek jelennek meg. Sajátja még a leplezetlen erotika: elementáris erejű – ez az erotika a legősibb fajtából való, sőt, ez a legeslegelső erotikus érintés, amit maga az Örökkévaló vitt bele ujjbegyeivel abba az agyagba, amiből Ádámot formálta, az a szent lehelet, amivel lelket lehelt belé, és az a kínzó-kéjes fájdalom, amikor benyúlt a testébe, hogy kivegye azt a bizonyos bordát, amiből kifaragta Évát…, és az a pillantás, amivel maga Isten gyönyörködve szemlélte az első emberpár egyesülését…! Ebben az erotikában egyesül az emberi nemzés és az isteni teremtés transzcendens izgalma, egylényegűvé lesz. Ősz Ilona a festményeivel lopja el a teremtés titkát és tárja a néző elé.
És a technika! A képeken rendre, újból és újból megéljük ezt az agyag-dolgot: egy-egy képen ötven-hatvan réteg egymáson, épp, ahogy a fazekas simítgatja kezével a formálódó nyers tárgyat, láthatóak a rétegek, az ecsetvonások, olyan szubtilis, ha közel mégy, hogy az valami elképesztő, ám, ha távolabbról van merszed odanézni, akkor meg agyagszerűen, olykor földszerűen robusztus, darabos… Hogy lehet egy tigrist így megfesteni, ahogy Ilona teszi…!? Ősz Ilona ismétli a teremtést.
Amihez nyúl, abból olyan kép lesz, mintha visszamennénk az ószövetségi időbe, mintha leszállnánk a tudatalatti feneketlen tartományaiba, mintha lemerészkednénk abba a mélységes mély kútba, amiről Thomas Mann beszélt a Józsefben.
Ősz Ilona: Első emberpár | Zsuzsánna és a vének
Ismét Tom Jörgensen művészettörténészt kell idéznem: „Ha egy szóval kellene jellemezni Ősz Ilona munkásságát, akkor ezt a szenvedélyes kifejezéssel tenném. Noha klasszikusan képzett alkotóról van szó, aki az arány, a kompozíció, a perspektíva tanok fegyelmével a vérében alkot, képei szétrobbantják kereteiket. Művészettörténeti inspirációit tehát nem az újklasszicizmusban kell keresnünk, hanem a manierizmusban, a barokkban, az expresszionizmusban.”
*
Itthon ismét előtérbe kerültek a portrék: Pázmándi Antal, a régi képzős évfolyamtárs, keramikusművész; Csányi Vilmos etológus, mellesleg jószomszéd; Orosz István grafikusművész és író, költő; Petőcz András író, költő, avantgárd alkotóművész; Feledy Balázs művészettörténész; Kukorelly Endre író… és még sokan mások. Ilona nagy izgalommal beszél arról, hogy 2026 elejére tervez egy nagy kiállítást, ahol a portrék külön teremben fognak sorakozni, a nagyközönség számára végre láthatóan.
Orosz István Ősz Ilona képei, köztük a róla készült portré előtt | Petőcz András portréja
Ha már portrékról és vallási témákról (valamint Ilona mítosz-interpretációiról) beszéltem, meg kell említeni a vallási témájú képeket is.
Ősz Ilona: Szent László | Szent Margit
Szentek szerepelnek e képeken, Szent Margit, Szent Kristóf, Szent Imre, Szent László és valami igazán izgalmas is: repülő bíborosok… megdöbbentő sűrítés, II. János Pál pápa halálhíre inspirálta látomás. A kép roppant szuggesztív és hihetetlenül erős.
Ősz Ilona: Bíborosok a táj fölött
Kell még egy érdekességet említenem Ilona képeiről beszélve: amikor egy festmény nem kifejezetten portré, de vannak arcok a képen, akkor igen gyakran az ábrázolt arcok töredékesek, mert az arc egy része vagy árnyékban van, vagy skurcban, vagy épp olyan szögű profilban, hogy szinte a nagyobb arcfelület nem is látszik…, vagy éppen eltakarja valami az arc nagy részét… és az arcok akkor is egésszé válnak, megjelennek a néző elméjében… hogy lehet ez?
Ősz Ilona időben zajló eseményt is képes egyetlen képbe sűríteni. A „Vissza a nyeregbe” című képén egy különös pillanatot látunk: egy Pierrot-jelmezes artista leesik a lováról, de oly különös pózban van, hogy azt kell lássuk, már pattan is föl, kinyújtott karjai a fehér lova felé mutatnak, mintha a következő pillanatban már el is kapná annak kantárát, hogy aztán elegáns mozdulattal felpattanjon a hátára, s ismét biztosan üljön a nyeregben, további mutatványokra készen. Mindezt a ló tekintete és várakozó testtartása is visszatükrözi. Aztán ha jobban elmerülünk a képben, ráérzünk talán, hogy ez több cirkuszi jelenetnél: a ló nem ló, hanem egyszarvú, amit túlvilági derengés vesz körül, mintha egy másik dimenzió venné körül, a fiú pedig nem jelmezes akrobata, hanem maga Pierrot, aki úrrá lesz a sorsán, és elhatározza, hogy visszapattan a nyeregbe. A fiú arca nem látszik, illetve alig-alig, mégis tudjuk, hogy ez egy elszánt és igen jóképű gyerek, aki biztosan győz.
Ősz Ilona: Vissza a nyeregbe (Pierrot)
A cikk elején azt írtam, Ilona senkihez sem hasonlítható, és lám, mégis felfedezni vélek valami szemléleti párhuzamot Ősz munkáiban az impresszionizmus nagy festőivel: ő nem rálát az ábrázoltakra, hanem benne van. És viszi magával a nézőt is. A pillanat festője, de olyan pillanaté, amibe belefér egy mozdulat- vagy eseménysor, mindaddig, amíg az őrzi a statu nascendi állapotát.
Valójában Ősz Ilona teljesen hasonlíthatatlan festőművész, aki magát egyszer félig-meddig tréfásan fabuláló realistának mondta. És akkor még nem mondtam egy szót sem a humoráról, a szarkasztikus elbeszélő képességéről… és még sok-sok mindenről, amit képeit nézegetve, elmerülve rendkívüli életművében a néző érezhet…
*
Ősz Ilona a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett Benedek Jenő tanítványaként, majd az Iparművészeti Főiskolán végzett 1968-ban. Mesterei Eigel István és Gerzson Pál voltak. A festőnő hazai karrierjét elhagyva 1976-ban Dániába költözött és ott lett ismert képzőművész. A festészet és a grafika mellett díszlet- és jelmeztervezéssel, könyvillusztrációk készítésével foglalkozott. Európában több nagyvárosban volt kiállítása. 2015-ben költözött végleg haza. Hazatérését követően a Klebelsberg Kultúrkúriában került sor a művésznő első hazai, újbóli bemutatkozó önálló tárlatára. Várhatóan 2026 elején lesz ismét átfogó tárlata.
Ősz Ilona édesanyjáról festett portréi előtt, illetve budapesti kiállításának megnyitóján (Fotók: Németh Andrea, Katona Katalin)
