Az idei évben nagyon sok esemény szól Jókai Mórról, a nagy mesélőről, hiszen 200 esztendeje született minden idők egyik legnagyobb prózaírója, kinek műveit számos nyelvre lefordították, és akinek élete több évtizeden át összekapcsolódott a Balaton vidékével.

Néhány éve vármegyei érték lett kulturális örökség kategóriában a balatonfüredi Jókai Mór Emlékház, mely hűen őrzi a nagy mesélő életének, örökségének fontos dokumentumait, tárgyait, és ápolja a Jókai-hagyományt is.

Jókai Mór (1825–1904) huszonöt év nyarát töltötte Füreden. E tartózkodás sarkallta balatoni vonatkozású témák megírására. Először 1857-ben látogatott el a fürdőhelyre, a következő évben ezt örökítette meg a Vasárnapi Újságban, A magyar Tempevölgy című regényes tájleírásában. Majd felesége, Laborfalvi Róza féltestvére révén érkezett meg a füredi fürdőorvoshoz, Huray Istvánhoz, kinél elhatalmasodó hörghurutját gyógyíttatta, sikerrel. Talán a gyógyulás eredményessége és a szép táj hatására hozta meg a döntést: 1867-ben vásárolta meg azt a telket, ahol a ma már az irodalmi múzeumként működő, hét helyiségből álló Jókai-villa áll, s 1870-től töltötte itt a nyarakat, leköltöztetvén az egész fővárosi személyzetet, s a madarakat, kutyákat, macskákat is. A füredi ház a János-dombon található, a Kerek-templom közelében. A környező nyaralóktól eltérően a kor fővárosi divatja szerint korai eklektikus stílusban készült, és klasszicista formákat ötvöző stílusjegyeivel egyedülálló lett a korabeli füredi nyaralótelepen. A villában általában a nagy író csendben alkotott, hajnalban a kertben sétált, délelőtt írt, majd a délutáni csendespihenőt követően folytatta az alkotómunkát. Nagy háztartást vitt Róza asszony: gyakorta fogadtak vendégeket, pesti szakácsnőjük is velük tartott, de a háztartást valójában Jókai felesége irányította.

Jókai hétköznapjai a füredi villában javarészt munkával teltek, de a szép környezet különös hajtóerőt jelentett számára, ahogy ezt Ács Anna, Jókai életművének egyik legnagyobb szakértője is megállapítja: „Az ízléses, nagy alapterületű, külön dolgozószobával berendezett villa, amelynek ablakaiba szinte behajoltak a saját ültetésű rózsák, a Balaton-parti „Senki szigetét“ jelentették Jókai számára. Felfrissült munkakedvét, írói munkásságának aranykorát olyan művek jelzik, mint Az arany ember, a Fekete gyémántok, a Damokosok, A három márványfej. Ezenkívül számtalan kisregénye, elbeszélése, hírlapi cikke jellemzi füredi korszakát.”

Laborfalvi Róza 1848-ban és Jókai Mór 1854-ben (Barabás Miklós ábrázolásai; forrás: Wikipédia)

Az arany ember lírai képei a balatoni tél csodavilágába kalauzolják az olvasót, pedig állítólag Jókai a regény megírásakor még nem látta a Balaton jégtükrét. A leírás a Jég című fejezetben olvasható. Timár Mihály ugyanis feledni utazik a Balaton-parti nyaralóhelyére, ahol találkozik egy Galambos nevű halásszal. A halászok égi jelnek veszik Timár érkezését, hiszen napok óta nem tudják kifogni a „fogaskirályt”. Az igen búskomor és zaklatott Timár a befagyott Balatont és a halászok készülődését figyeli. Jókai a téli, balatoni virradatot festői ecsettel öntötte szavakba: „Timár messze behaladt a jégtükrön. Most virradni kezdett, a hold elsápadt, s az ég egész hosszában rózsaszínű kezdett lenni, mire az óriási jégtükör csodálatosan színt változtatott, mintha élesen kétfelé volna osztva: az egyik része violaszín és rézvörös színt vesz fel, míg a napkelet felé eső, tehát a rózsaszín éggel érintkező fele azúrkék marad. A tünemény pompája növekedik, amíg az ég egyre világosul; a skarlát, az arany az égen megkétszereződik a tiszta tükörben, s mikor a téli nap fénytelen, izzó gömbje feljön a látókör violabarna ködei közül, tűzszínű páráktól körülragyogva s letekint a ragyogó jéglapra, ilyen varázsképet semmiféle tenger nem mutat, semmi mozgó hullámtükör; mert az olyan, mintha két igazi nap kelne fel két igazi égen.”

A szegénység utja (1874) című, majd az Asszonyt kísér, Istent kísért (1880) című kisregényében is feldolgozta a Balaton történetét. Saját lapjában, az Üstökösben szintén színes leírásokat közölt a füredi fürdőéletről. 1874-ben született A befagyott Balaton, az ölelkező várromok útirajza, egy év múlva jelent meg A Balaton vőlegényei című elbeszélése. De közreadott balatoni tárgyú cikkeket a Honban és az Életképekben is. 1891-ben a Pesti Hírlapban látott napvilágot utolsó balatoni témájú műve, a Rémhalász című regénye.

Laborfalvi Róza, a szigorú feleség 1886. november 20-án hunyt el, ezt követően nem sokkal Jókai meg is vált, bútorostul a füredi villától. Michelin János veszprémi gabonakereskedő vásárolta meg 1889-ben. 1908-ban Jókai Ihász Miklós (az író bátyjának unokája) visszavásárolta a villát, de nem sokkal ezután bérlők kezébe került, majd 1950-től a Tejipari Egyesülés kezébe, viszont 1954-től már Emlékmúzeumként működött. 2010-ben egy teljes körű rekonstrukción, renováláson esett át, közelítve ezáltal az eredeti állapothoz.

A nagy villa már a maga korában is méltósággal állt Füred szívében. Dolgozó-, hálószoba, ebédlő, Jókai fogadott lányának, a kis Rózának szobája, vendégszoba, konyha és pincehelyiségek is akadtak benne. S hogy miképpen nézett ki a nyaraló a maga korában, arról Jókay Jolán, az író unokahúga emlékezett meg: „Róza néni már jó előre megvette a bútorokat kéz alatt vagy a Weisznétől az antik íróasztalt és szekrényt bátyám számára és tavasszal leküldték a bútorokat, melyeket Hurayné addig elrendezett, mire néni is lemehetett. A nagy üveges terászra édesapám készíttetett egy szép, gótikus formájú garnitúrát, kanapét és hozzá székeket, melynek ülése kukoricalevélből készült fonállal volt beszőve. Ezt édesapám öreg bérese és gazdája készítette, oly szép volt, hogy Hurayék is készíttettek egyet utána. Füredre elvitte bácsi nagy teleszkópját, az a villa teraszán volt felállítva és délben, mikor a gőzös látható volt a Balatonon, folyton szemlélte a gőzösön levő utasokat és megmondta, hogy kik jönnek…” Ezt a miliőt idézi fel napjainkban is a Jókai Emlékház Balatonfüreden, ahol a nagy író egykori villáján kívül számos rendezvény, kulturális esemény, tematikus séták idézik fel a korszak nagy mesélőjének, a magyar Tempevölgy egykori lakójának tartalmas, hosszú és termékeny életét, balatoni nyarait.

Adalékok Jókai Mór balatoni éveihez

A „sokba került füredi szép tanya…” – A villaépítés

Már az első alkalmakkor, amikor Jókai megérkezett a fürdőhelyre, hamar híre ment a neves vendég érkezésének. A tihanyi apát meghívására a félszigetre is ellátogatott, szívesen nézegette az apátság történelmi emlékeit, amelyeket vázlatkönyvében rajzban rögzített. Tihanyra négyesfogaton érkezett, de másnap már a Kisfaludy gőzöst is kipróbálta: Keszthelyig, Badacsonyig is eljutott a Jókai család. Keszthely lenyűgözte: „Keszthely maga is drága emlék az eszmélő magyar előtt, a ki keresztül megy rajta, hogy kerülhetné ki azt a helyet, azt a kastélyt, mellyben egykor a Georgikon alapítójának nagy szelleme működött, irányadó eszméket adott nemzetének nem szavakban, hanem tettekben” – fogalmazott a Vasárnapi Újság cikksorozatában. Sümegen éjszakázva, Szigligeten át érkeztek vissza Füredre, de úgy tűnik, ez az első füredi nyaralás mély nyomot hagyott Jókaiban. Több írása is arról tanúskodik, hogy az első utazást követő nyarakon többször megfordult a fürdőhelyen, felesége pedig fellépett a füredi színházban. 1861-ben megnyílt a déli vaspálya, így ezt követően a Jókai család már vonattal közelítette meg a tavat. Eljutottak Boglárra (Siófokon csak 1863-tól lett állomás), onnan hajóval átutaztak Füredre. Mindeközben országos szinten is nagy változások jöttek, Jókait képviselővé választották, egyre több írása jelenhetett meg, megérett az idő az osztrák-magyar kiegyezésre, amely a szabadságharcos múlttal rendelkező egykori márciusi ifjúnak, immáron nagy családot fenntartó íróként egyre több bevételt is jelentett.

Ekkoriban Jókaiék Huray István füredi rendelőszobáiban kaptak szállást, ami egyre szűkösebbnek bizonyult a Jókai családnak. Ekkortájt már Jókai szokásává vált, hogy szombatonként érkezett Siófokon keresztül a fürdőhelyre, és a hétfő délutáni hajóval indult vissza a siófoki vasútállomásra, majd vonattal Pest-Budára. Ilyenkor nem érkezett üres kézzel: a sváb-hegyi villa kertjéből gyümölcsöket, zöldségeket hozott, a kamrából befőtteket szállított Füredre. Aztán Jókai komoly elhatározásra jutott: 1867 júliusában megvette a Hurayék mellett lévő, 410 négyszögöl nagyságú telket, ezáltal az első villatulajdonosok egyikévé vált a szép fürdőtelepülésen. A telek akkoriban valóban üresen állt, Mikszáth Kálmán egyenesen sivatagnak, Eötvös Károly pedig kübörcnek nevezte, és a következőket jegyezte le Utazás a Balaton körül című emblematikus művében: „Ahol a Savanyúvízről kihajlik az út Füred falva felé, ott a templom mögött szerzett egy szélső, puszta telket. De olyan telket, aminőt a zalai ember kübörcnek nevez. Kübörc azt teszi: kőbérc. Nem volt azon a telken egy talpalatnyi termőföld sem. Ide épített egy szép villát öt-hat kisebb-nagyobb szobával, emelettel és kerttel. A kertnek való földet virágcserépben kellett tartani, máskülönben megette a kavics. A villát egy dűlőút választotta el a víz partjától. Itt a parton is megszerezte nyaralótelkének folytatását. Itt termesztett aztán gondosan szúnyogot, szőlőt, nádat és gyümölcsöt.”

Jókai valóban pályájának csúcsát élte ekkor, a legismertebb és egyben legelismertebb szerzőnek számított. Anyagilag olyannyira megerősödött, hogy 1868-ban Pesten is vásárolt egy lakást. Füreden 1869-ben megkezdődött a villa építése, a ház 1870-ben már biztosan állt, amely igencsak elnyerte a nagy író tetszését. A „sokba került füredi szép tanya…”, ahogy a nagy mesélő nevezte, hosszú évtizedekig meghatározó szezonális otthona lett Az arany ember írójának és népes családjának. Jókai írásaival véglegesen beemelte a magyar köztudatba a Balatont, nevet és rangot adott e vidéknek, jelenlétével pedig mindvégig a tavi nyaralásra buzdította honfitársait.

Krampampuli és görög olvasó angyalbakanccsal – Jókai Mór balatoni konyhája

Jókai Mórnak és feleségének, Laborfalvi Rózának két fontos családi bázisa volt. Kezdetben a fővárosi sváb-hegyi villa, majd az 1870-es évektől a balatonfüredi eklektikus stílusú nyaralójuk. Mindkét helyszínen elsősorban Róza asszony nagy háztartást vitt, többfogásos ételeket készített, hatalmas vendégségeket szervezett. Bár Jókai nem mélyült el a főzés tudományában, azt több helyütt is leírta, hogy a gazdaasszonyokat, de általában az asszonyokat nagyra becsüli.

Ugyanakkor a nagy mesélő számos művében is megjelennek jellegzetes ételek, vendéglátások, ízletes falatok. Bár ő maga nem volt igazán nagyétkű, de a gasztronómia tudománya, mint általában minden tudomány, nagyon érdekelte. Egyik írásából megtudhatjuk az érdekes nevű krampampuli receptjét. A lőcsei fehér asszonyban leírja: a „Krampampuli annak a pokolitalnak a neve. Fügét, mazsolát, kalmusgyökeret dobáltak a tűzfolyadékba, ami akkor is égett, amikor maga nem ég. A fehér barátcsuhás alak egy nagy öblös vaskanállal merít a lobogó medencéből, s tölti az égő italt a feléje nyújtott ércfinakokba…”

A nagy mesélőnek, mint mindenkinek, voltak kedvenc ételei: igen szerette a halászos levest, azaz a halászlevet, valamint a görög olvasót angyalbakanccsal – a nevét ő maga adta –, azaz a malackörmöt babbal főzve. Szívesen fogyasztott ezen kívül bárányt, libát, tyúkhúst, köretként hüvelyeseket.

Jókainak a Balatonnál sem kellett nélkülöznie a finom falatokat. Róza asszony a balatoni nyarak során különösen nagy választékból készíthette fogásait, hiszen a környék kofáitól minden finomságot beszerzett, zöldséget, gyümölcsöt, halakat vásárolt, de különleges tejtermékekhez is hozzájutott. Segítségére volt Netti nevű tót szakácsnőjük. Róza asszony kamrájában sorakoztak a frissen eltett befőttek is. A nagy vendéglátásokat finom pörkölésű kávé felszolgálásával zárta a Füreden is elismerésnek örvendő, egykoron a legnagyobb színházi tragika, Laborfalvi Róza.

Jókai műveiből tovább szemezgetve, balatoni vonatkozású ételre is lelhetünk. A tihanyi garda készítésének módjáról így írt 1873-ban az Üstökösben megjelent újságcikkében: „A gardát csak cserepcsíkon lehet sütni. Egy szakácskönyv sem szól róla, hogy mi az a cserepcsíkon sütés. Megrakják a nagy tüzet künn a Balaton-parton, egy szép, szabad tarlón, azt hagyják parázzsá hamvadni; akkor minden egyes garda egy fanyársra felhúzva a máglya széléhez tűzetik a földbe, míg egész kör támad a parázshalom határán, és az eként felnyársaltak kísérteties süstörgéssel pirulnak ott körben, mikor az egyik felül megsült, a nyárs a másik oldalára csavartatik.”

„Nagy gondot fordított a konyhára és éléskamrára…” – Laborfalvi Róza

Laborfalvi Róza (1817–1886) korának híres tragikája, később pedig a füredi Jókai neves háziasszonya lett. Alakja sokszor feledésbe merül neves férje életműve miatt, pedig sok-sok érdekesség található élettörténetében.

A gyermek Róza korai évei tele voltak nehézséggel. Szülei színészként keresték kenyerüket, de anyja korai halála, majd apja durva viselkedése miatt a 16 éves kis Róza kenyérkeresetre kényszerült. Elsők között Döbrentei Gábor, a neves rendező egyik darabjában játszott, 1833-ban, a budai Várszínházban. Nevét ekkor változtatta meg Benkéről Laborfalvira. Pályáját hamarosan – 1837-ben – a Nemzeti Színházban folytatta. Kántorné Engelhardt Annától, a tragikaként híressé vált színésznőtől vette át a szerepeket. Hamarosan férfiak tucatjai kezdtek rajongani a valóban szép, királynői megjelenésű Rózáért. Így tett Vörösmarty Mihály is, aki több kritikát is írt a már elismert színésznőről. Rózának egyre több udvarlója akadt, házasságon kívüli gyermeke született: Benke Róza, 1836-ban. Róza apja a kor ünnepelt férfiszínésze, Lendvay Márton volt, a kislány később intézetben nevelkedett.

 

Laborfalvi Róza és Jókai Mór 1873-ban (Forrás: Wikipédia)

1848. március 15-én Laborfalvi Róza már a nemzet nagy színésznőjeként lépett színpadra, Katona József Bánk bánjában, Gertrudis szerepében. Ez a díszelőadás nemcsak színháztörténeti momentum, hanem egy hosszú kapcsolat kezdete lett. Róza itt tűzte a fiatal író, a márciusi ifjú, Jókai Mór mellére a nemzeti színű kokárdát. Jókai beleszeretett a csodálatos színésznőbe, ám édesanyja és barátja, Petőfi Sándor is tiltották Rózától: nyolc évvel idősebb, csapodár és még egy törvénytelen gyermeke is van… – mondták. Jókai megígérte, hogy nem veszi el Rózát, ám Rákoscsabán végül egy falusi pap titokban összeadta őket, a magyar forradalom évében. Petőfi a hír hallatán nagyon megharagudott Jókaira, egykori barátját pusztán Laborfalvi Móricnak nevezte…

Holott Róza kitűnő feleség lett: gondoskodott az íróról, háztartást vezetett. Anyósa később megbékélt vele. Bár uralkodó természete miatt Jókai nem igazán mert neki ellentmondani, Róza akaratos természete azonban sokszor eredményre vezetett. Ő szerzett 1849-ben menlevelet Jókainak, aki így megmenekülhetett a császári önkénytől. A színházat sem hanyagolta el: 1869-ben vonult csak vissza, sok fiatal színésznő örömére. Rózát a színházi világ nagyra tartotta, ám karakteres egyénisége sokakat elriasztott. Több nagy szerepet eljátszott: Stuart Máriát, Lady Macbethet, Gonerilt, Lady Milfordot. Lényegében Jászai Mari színre lépéséig a Nemzeti Színház nem is igazán tudta Laborfalvit pótolni.

Életének másik felét, legfőképp a nyarakat a Jókai által épített nyaralóban töltötte. Bár az 1850-es években még fellépett Füreden, de a balatoni évek már nem a színjátszásról szóltak. Ilyenkor nagy háztartásának jelentős részét leköltöztette Füredre, ahol nagyszerű konyhát vitt és számos vendéget fogadott. A történelmi legendárium szerint Jókai általában hétvégente utazott le a fővárosból Siókra vonattal, majd onnan hajóval érkezett nyári hajlékukba. Ilyenkor Róza asszony teleszkópon figyelte urának érkezését. Róza asszony híres volt füredi konyháról, a Balaton krónikása, Eötvös Károly így emlékezett meg róla: „…nagy gazdasszony volt, a színművészet múzsáit ritkán fogadta ekkor már, ehelyett nagy gondot fordított a konyhára és éléskamrára és a téli főzelékek, aszalékok és befőttek elkészítésére. Néha minden szoba, szék, asztal, pamlag úgy tele volt mindenféle konyhai és éléstári készséggel, valamint Jókai szobája is papirossal, levéllel, kézirattal, újsággal és könyvvel, hogy ha odamentünk, alig tudtuk a kalapunkat hova tenni. De meleg szívet, jó szót mindenki talált.”

Róza füredi háztartásának alapjait saját befőzései, kamrája jelentett, de baromfikat is tartott. Krúdy Gyula szerint azokat az ország híres férfiairól nevezte el, mert csak azt szerette, ha Jókait emlegették hírességként. De a házhoz kutyák, macskák és egy malac is tartozott.

Rózának 1883-ban még egy fővárosi búcsúfellépésre telt erejéből. 1886 őszén tüdőgyulladást kapott és a szövődmények következtében távozott az élők sorából. Laborfalvi Rózának és Jókai Mórnak nem született közös gyermeke, ám Benke Rózát Jókai adoptálta, kinek lánya (szintén Róza), később a neves festőművész, Feszty Árpád felesége lett, 1888-ban.

Feszty Árpádné Jókai Róza 1894-ben (Forrás: Wikipédia)

Jókai sokáig fogadott unokájával és annak férjével élt együtt, a színésznő halála után. Jókai Róza asszony halálát követően megvált a híres nyári laktól, amelyben ma színvonalas tárlat mutatja be a nagy mesélő és az egykoron híres tragika és kiváló gazdasszony balatoni világát.

„Jókairól természetesen itt most folyik a pletyka…” – Jókai Mór és fiatal szerelme, Nagy Bella

Jókai Mór második feleségével, a jóval fiatalabb Nagy Bellával is többször ellátogatott a nagy tóhoz, amiről az újságok is hírt adtak, 1900-ban ekképpen: „Jókai Mór költőkirályt, ki hitvese szül. Nagy Bella és sógornője társaságában érkeztek Füredre, érkeztekor nagy ovációkkal fogadta a fürdőközönség, Jókairól természetesen itt most folyik a pletyka unos-untalan. Megbámulják feleségét, ki fejedelmi alakja révén méltán vonzza magára a lépten-nyomon őt követő kíváncsi bámulók mohó tekintetét. Jókaiék részt vesznek mindenben s igy hol a színházban, hol a sétányon vagy pedig a csónakban, avagy a gyógyház termében találkozunk e minden tekintetben érdekes párral. Jókai közelsége és folytonos jelenléte természetesen elég okot szolgáltat arra, hogy a fürdőközönség folytonosan személyével foglalkozik s igy napfényre kerülnek a már-már feledésbe menő Jókai viccek s szójátékok is.”

Nagy Bella és Jókai Mór 1899-es nászútjukon, Nápolyban (Forrás: Wikipédia)

Kevésbé ismert tény, hogy Jókai Mór életének utolsó nyarát, 1903-ban Bellával Siófokon töltötte, a Batthyány és a Mártírok útja sarkán lévő Fekete villában. Nagy Bella a második világháború kezdetekor – az erősödő zsidóüldözés miatt – Londonba menekült, ahol haláláig (1947) jó szívvel őrizte Jókai emlékét.