Körtefa-nagyapám…
Körtefa-nagyapám,
naspolya-nagyanyám
ring-suhog fölöttem –
ők ezen a tájon
voltak ifjak, szépek.
Most, mint akik élnek,
dajkáló-tápláló
gyümölcsfák képében
csak hozzám beszélnek.
Szeghalom, Vésztő,
Endrőd, Gyoma;
legyen áldott
felnevelőim
boldog feltámadást
remélő pora.
Egy láthatatlan siratófal…
Volt egy láthatatlan siratófal
gyerekkoromban, otthon, Pécsett,
az akkor éppen elkirálytalanított
Kossuth Lajos utca már-már külvárosi,
a Búza térhez közel eső végén.
Látszólag nem a bánat helye volt ez,
nem látott imádság- s könny-özönt,
szerény kis Édességbolt cégtáblával
bújt meg, más üzletek között.
S nem tudhattam még akkor,
négyévesen, hogy a prominclicukor
illatú, színes üveghengerekbe
micsoda örök gyász költözött.
De mindmáig, csaknem
hetven év után is,
jól emlékszem arra,
hogy láttomra mindig
hogy fölragyogott a sápadt,
árvácskaszemű Olga néni arca,
s ujjaiban a simogatás;
szinte magába szívta
ottlétem minden pillanatát:
„Évikém, ugye, egy kicsit
még velem maradsz?
A szemed barna és szőke a hajad.
Ahányszor belépsz az ajtón,
mintha őt látnám, a kislányomat!”
Ajándék-édességtölcsért
sodort rendszeresen
a még csak nem is édesszájú,
tudatlan léleknek, nekem,
akinek azt, hogy több mint tíz éve
hamuvá lett az a pécsi hasonmás gyermek,
mint szegedi, ugyancsak aranyszőke
kis övéi közül oly sokan,
akkor még senki nem mondta el.
Áfonyás fohász
Áfonya kékje, áfonya hamva,
terelj színeket, kérlek, utamba,
simíts színeket szegény szemembe,
öregség-csillag most, hogy kikezdte.
Öregség-csillag, azért se hályog,
azért se szürke, még látván látok,
Teremtő Isten, látom világod,
lássam eztán is, világra-éhes
szememben látás hadd rakjon fészket,
világ szennyétől engedj tisztulnom,
szent gyümölcs által fényre vidulnom.
Páncél
Johanna vértjét
kívántad egykor.
Ma oltalomnak elég
reszeltalma-tej-főzelék
páncélozta ruhád.
A test s a lélek,
– ha van kiért –
megőrzi magát.
