Győrffy Sándor munkái kapcsán valójában a tudományok és a zene világából jött gondolataimról kellene, hogy szóljak. Lényegileg ezt is fogom tenni.
Tudomány. E munkák láttán elsőként Jánossy Lajos fizikus munkássága, és azon belül egy nagyon fontos mozzanat jön elő: a fény kettős természetének a bizonyítása. Lukács György – mondjuk így – örökbe fogadott fia a 40-es évektől kezdődően foglalkozott az általános relativitáselmélet és kvantummechanika interpretálásával. 1947-től Walter Heitler és Erwin Schrödinger kvantumfizikusok hívására a Dublini Egyetem professzoraként és a kozmikus sugárzást tanulmányozó laboratóriumi kutatócsoport vezetőjeként dolgozott.
Az 1950-ben Csillebércen alapított Központi Fizikai Kutatóintézetben munkatársaival együtt fizikai optikai kísérleteikkel, az úgynevezett Jánossy-kísérletekkel olyan kvantummechanikai eljárást dolgoztak ki, amelynek során gyenge intenzitású fénynyalábokkal is interferenciajelenségek hozhatóak létre (jóllehet a kísérletekkel ennek lehetőségét kívánták cáfolni). A fizikában hullám-részecske kettősségnek nevezzük azt a koncepciót, hogy a fény és az anyag mutat mind hullám-, mind részecsketulajdonságokat. Albert Einstein bevezette a foton fogalmát, mint a fény sajátos tulajdonságokkal rendelkező energiakvantumát.
Engedjék meg, hogy bevezetésül lerakjak Önök elé egy halmazt. Egy halmazt szavakból, amelyek első hallásra/látásra nincsenek összefüggésben, hacsak azt az el nem hanyagolható tételt nem vesszük figyelembe, hogy térben és időben, itt és most együtt vannak.
Multikulturális, nézőpont, vita, szemlélet, holisztikus látásmód, cinema, konkrét, többszörösítés, ritmus, szimmetria, rosé, úton, narratívák, Bercsényi utca, aszimmetria, tudomány, muzikalitás, tanulás, közösség, elvonulás, spiritualitás, szokás, munka, hagyomány, elődök, kortárs, Rottenbiller utca, kézművesség, miért igen s miért nem, rajzosság, Andrássy út, sejt, energia.
Ha kísérletet teszek arra, hogy az előbbi szóhalmazból konkrét összefüggéseket tárjak fel, úgy kicsit közelebb kerülhetünk Győrffy Sándor művészetéhez. Ehhez a nagyon szerteágazó, elemző, vitatkozó, konkrét tételeket megragadó, elvető, odamondó, magyarázó, megengedő képi világot felmutató munkássághoz. A kimondott/ábrázolt szavak súlyát ellentmondást nem tűrő módon képviselő, cselekvő ember tárgyi lenyomataival. Aki a művészetben felsejlő elköteleződés közösségi értékét nem elkötelezettként, de az elköteleződés fontossága mentén éli meg, ennek következtében az ő művészi/emberi szabadsága nem behatárolt. Hamvas Bélát idézve, az életnek nem célja, hanem értelme van, így az egyén szabadságának a kivívása és megtartása az élet meghatározó alapja. Ekként ismerhettük meg olyan elődök, mint Szókratész, Giordano Bruno, Galilei, Kierkegaard, Rousseau, Nietzsche vagy Bulgakov útjait, vagy ismerhettünk meg olyan életre álmodott hősöket, mint például Ibsen Nórája vagy Hans Castorp, hogy csak néhányat említsek.
Most kérdezhetnék tőlem, hogy rendben, de hol van Győrffy Sándor. Egyfelől itt áll mellettem, köztünk van, másfelől, sokirányú műveltsége okán együtt van az említett társasággal, akiknek felmutatja, hogy a világ milyen mértékben és eszközökkel bontható le az ember számára feldolgozható módon: lásd Összehasonlítás alapja 1–2, a képzőművész részéről a pont, vonal, folt látszólag egyszerű jelrendszerével.
Győrffy Sándor: Rondó No2
Ismerjük Hérakleitosz bölcs gondolatát, nagyjából Kr. előtt ötszáz évvel ezelőttről, miszerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, ám ismerjük nagyjából kétezer-négyszáz évvel későbbről Heidegger válaszát: „Kétszer? Egyszer sem.” Azét a Heideggerét, aki fő művében, a Lét és idő című munkájában a műalkotás eredetét tárgyalja, s amelynek három szakaszát különbözteti meg: 1. A dolog és a mű; 2. A mű és az igazság; 3. Az igazság és a művészet. Ezekre most is, változatlanul keressük a folytatás/válaszadás lehetőségeit.
Stesso movimento 1–2, – zenei értelemben mint instrukció, játszd ugyanabban a tempóban, ugyanúgy, illetve ugyanazzal a mozdulattal-felhívás – egy meglehetősen abszurd helyzetben talál bennünket, amennyiben most elvonatkoztatunk a zenétől. Egyfelől fontos volna a biztonság a megismételhetőség által és okán, másfelől megjelenik annak azonnali kétségbe vonása is, a folyóba lépés példájára hivatkozva.
E két grafikán, a tobzódó vonalstruktúrák által Győrffy a rész és egész viszonyát mutatja be, amelyek felfoghatók – az előbbi gondolatmenetre utalva – egy-egy kottának is, amelyből megragadható az előadni kívánt mű részlete, helyenként az említett abszurd utalásokkal, hogy játszd ugyanúgy.
Szükségszerűen jut eszembe Arnold Schönberg, aki az 1920-as évektől kezdődően folytatott kísérleteket a zenében egy olyan rendszer kidolgozására, amely helyettesíteni tudja a tonális harmóniákat. Ezt végül az Egyesült Államokba történt emigrációja során be is fejezte és így létrejött az úgynevezett dodekafónia, azaz a tizenkét hanggal történő komponálás. Ezek zenei sorozatokat jelentenek, amely sorozatok a hangzás szempontjából bármiből létrehozhatók, amely által a sorozatok tagjaihoz szabadon mellé rendelt hangok egy új alkotói módszert, egy új zenei megszólalást teremtettek. És ez lényegileg teljesen átformálta a XX. század közepére a zenei világ arculatát.
Miért mondom mindezt? Azért, mert a képzőművészetben sem történt másképpen, de ott ez a folyamat nem köthető szigorúan egy művész célirányos törekvéseihez. 1982-ben Victor Vasarely írt egy könyvet, amelyben két nagyon markáns állítását igyekezett körüljárni. Az állítás így hangzik: Az ember egyszerre minden és semmi. Kezdet és vég.
Bevezetőjéből idézek: „Ez a könyv nem kíván meggyónni, híveket toborozni, valamilyen viselkedési formát elfogadtatni. Szerzője tisztában van azzal a végzetszerűséggel, hogy minden ember a saját életéért, a saját igazságáért harcol. – A mindenség azonban a könyörtelen harcok ellenére is helyre fogja állítani a maga egyensúlyát és egységét. A görög mitológiában a megszemélyesített Földet Geának nevezték: ez ennek a munkának is a címe: GEA.” (Mintha csak Orwellt olvasnék! Hogyan is ír erről, az 1984 című könyvében? „…amikortól írásos emlékeink vannak, de már valószínűleg a neolit korszak végétől fogva, háromféle ember élt a világon: felül, középen és alul lévő. Sokféleképpen osztályozták őket, számtalan különböző elnevezésük volt, számarányuk és egymáshoz való viszonyuk korszakról korszakra változott; a társadalom lényegbeli felépítése azonban sohasem változott meg. Még óriási földrengések és látszólag visszafordíthatatlan változások után is mindig visszaállt ugyanaz a képlet, éppen úgy, ahogy a giroszkópnak mindig helyreáll az egyensúlya bármennyire kibillentik is valamelyik irányba…”) A pörgettyűs giroszkóp egy középpontjában gyorsan forgó test, amely megpróbálja megtartani eredeti forgási síkját.
Erről jut eszembe André Gide megjegyzése: „Higgy azoknak, akik keresik az igazságot, kerüld el azokat, akik megtalálták.”
Egy nagyon fontos dolgot kell megértenünk, figyelembe vennünk: valamennyi mű létrejötte vagy annak későbbi megidézése/feldolgozása kiállítótermekben, színpadokon stb., minden esetben jelen idejű, azaz a mához, az itt és most jelenlévő emberek gondolataihoz szól. Ez az alaphelyzet, heideggeri értelemben is.
Kassák 1926-ban, tehát a schönbergi törekvés kezdetekor írja a következőket: „Az új művész széttépte maga körül a nyomorúság kulisszáit és a rózsaszínű felhőket, belépett a teljes, mindennapi életbe, amiből született, és amiért létezik… Tehát nem halt meg az új művészet, és mégis a régi értelemben véve, ma nincs művészet – s egyetlen porcikánkkal sem kívánjuk ennek az úgynevezett esztétikai szépnek a visszaállítását.” Merthogy – írja egy más alkalommal –„a képarchitektúra nem akar semmit”; azaz elveti a művészet korábbi értékrendjét, annak mindenféle hagyományát, hiszen – amúgy is, mint ismerjük – „Minden egész eltörött”.
Rész és egész. Sorozatok, mint ezen összefüggéseknek a kibontásai. Győrffy munkáiban meghatározók az összekapcsolódások, az egy tematika köré sorolható gondolatainak kimondása, rögzítése. A rész és egész viszonya megjelenik olykor – kikerülhetetlenül – didaktikusan is, lásd Tabulatura 1–2. Amely eszköz a zenét megszólaltatni akarók, de kottát nem ismerők számára is egy használható segédlet a pengetős hangszerek világában.
Győrffy Sándor: Tabulatúra No1
Szóval: játszd ugyanúgy. Igen. Ám a mi, filmeken is szocializálódott korosztályunk a Játszd újra Sam!-et ismeri, azaz az annak alapját képező Kertész Mihály-filmet, a Casablancát, az 1942-ben, a második világháború közepén készült művet, amely szerelemről, hűségről, elköteleződésről, szolidaritásról szól, amelyek ugyanúgy nem játszhatók le újra és újra. Teszem hozzá: szerencsére –hogy átengedjem magam az egyszeri és megismételhetetlen fennkölt ethoszának. Mintegy merengve. És a mában létezve.
Munkáit címekkel látja el Győrffy Sándor, ami arra készteti a befogadót, hogy a látvány szimbolikáját, lehetséges üzenetét helyezze el a saját, meglévő tudásállományába, képzeletébe.
Hát tessék!
