Forró ég feszül fölénk, kékjébe fehér felhők harapnak. Mintha utat vétenénk az időben, mikor besétálunk a Nemesvámos és Veszprémfajsz közötti parkolóból a mediterrán hangulatú gondozott parkban álló római villába, mely romjaiban is felkavaróan gyönyörű.
Mozaikpadlók, falfestmények, kőtárgyak idézik fel a hajdani földbirtokosok életét, ám itt nem pusztán a történelem, az ókor emlékezete vár ránk, hanem a kortárs művészet is. Pont olyan természetesnek hat, mint amikor századok óta álló öreg templomokban koncertek (akár pop vagy jazz) csendülnek fel.
Géczi János Kentaur című kiállításának részlete (Fotó: Szénási Miklós)
Géczi János dekollázs tárlata sajátos színekkel gazdagítja a helyszínt és a betérőt. Többszörös az áttét, és így még intenzívebb az élmény, hiszen a tépett plakátokból született képek egyszerre üzennek a mi korunk (mondjuk úgy: a közelmúlt) tetten ért és a felejtés kútjába zuhant (roncsolódott) emlékeiről, valamint arról a valószínűtlenül távoli világról, ami közel kétezer éve múlt idő már. Mindez itt, együtt Balácán a látvány finom költészetévé válik.
Géczi János Kentaur című kiállításának részlete (Fotó: Szénási Miklós)
Töredékes és kicsit fájdalmas is, hiszen azt látjuk, ami többé már nincs, vagy nem úgy van, mint egykor. Eltűnődünk, milyen esendő az ember, és mégis milyen intenzíven küzd azért, hogy nyomot hagyjon. Ám az idő előbb-utóbb mindent elsodor: a kőből faragott férfit és a papírfoszlányokba öltöztetett próbababákat is. Ami azonban fontos volt, az is marad, akár látható, akár nem. Azt megéljük – ahogy ezt a kiállítást is, mi, korok között csatangoló kentaurok.
