Mottó és tartalomjegyzék harmadik verskönyvemhez

Mosdatás

Nézzük, s közben már gonddal leemelnék
a homlokzatról a Korpuszt; pernyés fehérre
lepte helyén egy év: nem csiszolta hó, szél, eső,
tűnődöm, melyik védhette volna? Civilre,
ingre vetkőzve két sovány, kézügyes szerzetes
készül bánni vele, bő létrán lefelé,
egyik szinte vállára lopja, akár a keresztet,
a kőlap-kereszt falba vasalva marad fönt.
Némán közelednek hozzánk, mi még nyakunkat
nyújtogatjuk a szurkolástól az örök keresztút
murvás, fecskeröptű, alkonyba nyúló udvarközepén.
Ha így utolsó böjti hét s ma nem illő látogatók közt -
íme, mosdatják, magasul leplét ejtve fölénk a teste,
véljük, ragyogni kezd; ajánlja szemünknek a húsvéti Napot.

Teljes szöveg »

A prokurátor

Kérdezte egyszer, még egyszer -
újból nem kérdezi
a prokurátor: ki legyen az, melyik fogoly,
akit ma eleresszen,

vak hangotok
akaratos morajából se próbál
kiérteni másik nevet -biztos,
Barabbásét kórusban az
irgalom kiáltozta,

s bár lehet, mosva is
a helytartó keze: csupán majdnem tiszta,
most, mint ragyogó foglalat,
a jogot magasra tartja -
e finom kéznek majd hamar csak árnyékát
látjátok – a história fölött,

végigvetülve négy szemhatáron -
rajzolata nemde hasonlatos a
keresztfához.

E. geométer keresztelője

felveszek egy pontot
meghúzom a tengelyt és a
tengelyre a pontból
merőlegest állítok ezt
meghosszabbítom és
kijelölöm rajta a nevét

Teljes szöveg »

Kiadó a keresztút

Hordozható táj kell a hazátlanul élőknek!
Ág-bog, mely kuszaságot ád.
Ifjonti ábránd gerjedelme festi a szürke
kakukktojását.

Világra hozza honkeresőit, új
földönfutóit ontja a pusztulás. A régi
vétkek új ruhákban illegetik
magukat lakájként.

Teljes szöveg »

Üzenet (Téli temető)

A hó üres árkusain
Csak a kereszt-jeleid
Analfabéta Halál

Kazantzakisz sírjánál

„Nem remélek semmit
Nem félek senkitől
Szabad vagyok”

A háttérben az ISTEN-ARCA hegy

Keresztben összerótt szálfák: üres árboc,
a sír földjébe szúrva Egy pici pók
- a téphetetlen vásznat szövi
szorgalmasan És a magános,
reménytelen kiáltás: „Vitorlát föl, gyerünk,
fiúk, hű társaim,
hátszelével a Halálnak!”

Mindig virágos

Ki gyógyítja a szétlőtt kőkeresztet?
a roncs egyszercsak összeáll?
s nem hanyatlik a rozsdás drótú vázon,
mint vak glóbusz, tagbaszakadt hiány,
emeltetője sírból idejár?
szerelmes nő viszonzatlan magányból
e szív helyét virággal tölti be?
nem látta senki, sehol egy kósza lábnyom,
éjféli angyal száll ide?
jeges kánya örökzöld téli ággal?
nem múlik évszak, virág nélküle,
vagy merénylője szelleme,
Krisztus-gyalázó, penitenciából
koszorúzza a töviskoronát?
vagy orgiázó boszorkány szájából
hullott ki ez a kikericslila láng?
őz szökellt át az őszi másvilágból
krizantém-bundát vetni rá?
s tán éppen ő? e rétbe szorult pásztor,
ázott bogáncs, ránézni is sivár,
ki mégsem enged a föltámadásból?

Felebarát

1

Felebarát a vers, ha teljes,
és akkor is, ha töredelmes,
és akkor is, ha titkosírás,
nem bír vele, csak szóra bírás,

felebarát a vers, ha néma,
ha csak varázs és csak fonéma,
betűk hangtalan kórusa,
sebnek kimért, sorsnak kusza

tiszta társ a bűnbeesésben,
felebarát egészen.

Teljes szöveg »

Szólnék hozzád a fénnyel

Ajkadig emelném a hajnalt.
Szülőföldünk harmattól megtisztult
kincseit. Gyűjteném egybe fűszálak
élein szivárgó tájszólásainkat.
Szólnék hozzád a fénnyel,
tavaszra kitárt ég anyanyelvén.
Csak mélyülne szívünkbe
a tenger. A végtelennel tündökölve
élnénk fölgyújtott csillagok között.

Teljes szöveg »