Épphogy beesteledett. A biztonság kedvéért magamhoz vettem a zseblámpát.

Mikor visszamentem, Aida még mindig ugyanott állt.

Elindultunk. Tettünk egy kis kerülőt, hogy minél előbb kijussunk a vízesés felé vezető ösvényre, ahonnan később letérhetünk a falu irányába. Felkapcsoltam a lámpát.

Teljes szöveg »

Nem tudta, miért tartozik Jone, Stefano meg a többiek csoportjához. Valójában semmi különös oka nem volt rá. Hacsak nem az az érzés, amelyet Mikel igen találóan úgy fejezett ki, „szégyellem magam, Carlos, úgy érzem, kispolgár lettem, miközben a többiek folytatják a harcot, és ez nagyon bántja a lelkemet”. Igaz, legbelül talán ő is ugyanezt érezheti. Nagyon számít neki, hogy vajon mit gondol róla Jone, meg a szervezet többi tagja, nem szeretné, ha gyengének tartanák. És talán ebben rejlik a titok nyitja, hogy ennyire nyilvánvalóan számít a véleményük, hiszen ha fütyül rájuk, akkor semmiképpen nem megy bele a játékba. Egyébként pedig az ilyen döntéseknél, mint hogy az ember elbújtatja-e Jont és Jone-t vagy sem, nem szokás latolgatni; kapásból kell meghozni őket. Nem olyan ez, mint amikor az ember lassan araszolgat fölfelé a hegyoldal kaptatóján, és van ideje, hogy átérezze, milyen nehéz a feljutás, és milyen veszéllyel jár. Ilyen kérdések azonnali választ követelnek. Mikel azt kérdezte tőle: „Mit tegyünk?” „Ha nem segítünk rajtuk, falhoz kenik őket, mint a legyet.” Ő azt kérdezte: „Meddig kellene bújtatnunk őket?” Mikel: „Legfeljebb egy hétig.” Erre ő, döntésre készen: „Ha így van, akkor vágjunk bele. Emlékezzünk a régi szép időkre, legyen egy eseménydús hetünk.” Hány perc is ez összesen? Kettő? Három? És e három perc leforgása alatt megpecsételődött a sorsa.

Teljes szöveg »

Ment le a nap. Akkora volt, mint egy pincértálca, már csak alig hat-hétméternyire lehetett a szemhatártól. A lenyugvó nappal szemközt vörös fényben úsztak Paracuellos magasabban fekvő részei. Magas földek, élesre gyalult fennsíkok meredeztek a Jarama folyóra, s képeztek ott hágót, teraszt, repedést, csuszamlást, púpot, fehéres buckát, véletlenszerű összevisszaságban, minden geológiai rendszert mellőzve, mintha pusztulásra érett földek lerakóhelyéül szolgálnának, vagy mintha óriások mentek volna végig rajtuk ásóval és lapáttal. A szétterülő délutáni napsütésben még nyersebben kirajzolódott minden vonásuk, s mintha nem is a föld élettelen törvényeinek, hanem régmúltbeli gigászok szeszélyes parancsának engedelmeskednének.

Teljes szöveg »

Ahogy múlnak az órák, Bescós háztetőjének árnyát s a hold végtelen korongját szép lassan elmossa a sárga eső. Ugyanolyan, mint minden ősszel. Ez az az eső, amely maga alá temeti a házakat, a sírokat. Amelytől megöregszik az ember. Amely apránként tönkreteszi az arcát, a leveleit, a fényképeit. Ez az, amely egy este, ott a folyóparton, a lelkembe is belevette magát, és már nem költözött ki belőle életem hátralévő napjaira.

Teljes szöveg »

A Bartleby és társai a jelenkori szépirodalomban terjedő ragályos kórról, a negatív késztetésről, azaz a semmi iránti vonzódásról szól. A könyv elbeszélője, aki naplót ír, mely egyúttal lábjegyzetül is szolgál egy láthatatlan szöveghez, remek bartleby-nyomkeresőnek bizonyul, miközben a Nem Útvesztőjét, meg azokat az utakat járja, amelyeken a jelenkori irodalom legfelkavaróbb, legvonzóbb irányzatával találkozik, amely szerinte a hiteles irodalmi alkotás számára megmaradt egyetlen út, és csakis a negatív késztetésből, az elutasításból, csakis a Nem kristálytiszta labirintusából születhet meg az eljövendő korok irodalma.

Teljes szöveg »

Egészen eddig az esztendőig úgy látszott, hogy a Bábeli könyvtár, Borges talán legnyugtalanítóbb elbeszélése, kizárólag az irodalmi berkekre tartozik. Kedves, leleményes irodalmat generált a tény, hogy Borges azonosnak tekinti az univerzumut és a Könyvtárat, amely minden könyv helye, minden lehetséges bejárható út labirintusa. A borgesi elbeszélés ihletésére született legújabb, legremekebb írások szerzői közül elég, ha csupán Julio Ortega és Umberto Eco nevét említjük. Vegytiszta irodalom. Julio Ortega a Mapa de la Biblioteca (fragmento de ciclo solar) [’A Könyvtár térképe (a napciklus töredéke)’] című megrázó esszéjében azt állítja, hogy ő már azt is elhitte, hogy a limai Nemzeti Könyvtár alagsorában van egy cserépedény, a cserépedény alatt meg egy tó. Umberto Eco pedig A rózsa neve című regényében elképzelt egy könyvtárat, amely a borgesi archetípus geometriája alapján épül fel, melyet nyilvánvalóan a leggondosabb őr és „tökéletlen könyvtáros”, ama bizonyos Jorge de Burgos neve sugallt neki. Irodalom, kedves irodalom, semmi egyéb. Ámde ebben az esztendőben egyszeriben kisebb megrendülést váltott ki, amikor az irodalomtól távol álló diszciplínák jeles képviselői is hallatták hangjukat a kérdésben, és hirtelen támadt, mindent elsöprő érdeklődést tanúsítottak a borgesi elbeszélés iránt.

Teljes szöveg »

A végzet hatalma

A kutya szidja a macskát, a macska az egeret, az egér a cickányt, a cickány a pókot, a pók a legyet, a légy a hangyát, a hangya a bolhát, de mivel a bolha olyan kicsi, hogy nála kisebb állat nincsen, a kutyát szemeli ki, és támadásba lendül ellene.

Teljes szöveg »

H.Sz.-nek

Most aztán meg ne szólaljatok hazáig, gondolta a férfi, és a két kislányra szegezte a tekintetét, miközben billegett velük a szerelvény a síneken. Két órája utaztak, az utolsó kilométereken nehéz szakasz következett, állítólag a Monarchia óta nem cseréltek itt síneket. Harminc kilométer ötven perc alatt. Ötven percem van még veletek, gondolta a férfi, miközben nézte a két kislányt. Szemben ültek. A végére egész tűrhetően sikerült befonnom a hajatokat, mosolyodott el, és tekintete a nagyobbik ölébe siklott, nézte, amint a kislány lesütött szemmel babrál a vékony, hosszú lábú, rózsaszín tüllruhás, szőke hajú babán. Le-föl huzigálta a baba lábán a magas sarkú, piros cipőt, aztán amikor elunta, lejjebb csúszott az ülésen, fejét kicsit oldalra billentette, copfját maga elé húzta a bal vállán, kinyitotta a szemét, rámosolygott az apjára, sóhajtott egyet, majd behunyta a szemét.

Teljes szöveg »

Uram, köszönöm

Megváltatlan őszi esték és éjszakák, ti árván elnyújtózó hűvös kérdések, válaszok – nem, nincs értelme, nem is volt, s nem is lesz másként, nem volt jó, semmire sem volt jó az élet, s nem is várható már, hogy a jó megvalósulhasson; minden csak forma, esztétikum, cifrázata a mozdulatlan közömbösségnek, az önmagával telt magaviseletnek, a hiábavalóságát maradéktalanul betöltő jelenlétnek.

Teljes szöveg »

Laci bááácsi, jöjjön visszaaa!, énekelte a recepciós a pult mögül minden hajnalban, amint meghallotta a földszinti legszélső szoba ajtajának nyikordulását. Nem is kell el ezt megolajozni, mondta a karbantartónak, aki szokásos heti vizitje során végiglátogatta az otthont, hogy mi romlott el, mit kell megjavítani, és megállt Laci bácsi ajtaja előtt, hogy tesz rá egy kis kenőolajat. Hagyd, legalább meghallom, ha szökni akar az öreg. Bár talán már figyelnem sem kell, automatikusan rászólok, amikor meghallom a nyikordulást.

Teljes szöveg »