Uram, köszönöm

Megváltatlan őszi esték és éjszakák, ti árván elnyújtózó hűvös kérdések, válaszok – nem, nincs értelme, nem is volt, s nem is lesz másként, nem volt jó, semmire sem volt jó az élet, s nem is várható már, hogy a jó megvalósulhasson; minden csak forma, esztétikum, cifrázata a mozdulatlan közömbösségnek, az önmagával telt magaviseletnek, a hiábavalóságát maradéktalanul betöltő jelenlétnek.

Teljes szöveg »

Laci bááácsi, jöjjön visszaaa!, énekelte a recepciós a pult mögül minden hajnalban, amint meghallotta a földszinti legszélső szoba ajtajának nyikordulását. Nem is kell el ezt megolajozni, mondta a karbantartónak, aki szokásos heti vizitje során végiglátogatta az otthont, hogy mi romlott el, mit kell megjavítani, és megállt Laci bácsi ajtaja előtt, hogy tesz rá egy kis kenőolajat. Hagyd, legalább meghallom, ha szökni akar az öreg. Bár talán már figyelnem sem kell, automatikusan rászólok, amikor meghallom a nyikordulást.

Teljes szöveg »

Hogy is nevezte anyám az ilyet? Az ilyen hangulatot? Az ilyen estét? Az ilyen fényeket? Visszanéz a Nap? Igen, azt hiszem. Ez akkor nekem nagyon tetszett: „Visszanéz a Nap”! Most miért fut végig a gerincem mentén a hideg? És miért lesz nyirkos a homlokom? Talán mert ez így tart hetek, hónapok óta: visszanéz a Nap. És nincs különbség nappal és éjszaka, hajnal és alkonyat között. Ugyanazok a visszfények, ezüstös-vörösben játszó reflexek; nincs koromsötét, de nincs vakító világosság sem, csak ez a monoton, érces félhomály. Most nem visszanéz; elakadt a Nap, elakadt, mint a papír az írógépben, mint a lift két emelet között; vagy visszanéz, de csak úgy, mint a hulla szeme: mozdulatlanul, megváltoztat­hatatlanul, vádlón.

Teljes szöveg »

Amikor megfordult a fejemben az autó, már valamivel nagyobb voltam. Nem nagy, csak nagyobb. Eleinte arra kellett figyelni, hogy ki legyen a példaképem, ami nem volt olyan egyszerű, mert bárkit választhat az ember. Legyen mondjuk űrhajós vagy színész, a lényeg az, hogy elvileg ne találkozhassunk.

Teljes szöveg »

Az egyetem aulájában vagyunk. De az egész olyan, mint egy ludus: a gladiátorok és venatorok kaszárnyája. Valami buli van, vagy szeánsz, vagy mi a franc. De az is lehet, hogy holmi naumachia vagy más rafinált látványosság készül: az emeleti párkányokon hajítógépek (lehet, hogy csak egy kiállítás tárgyai), az aula alján, a hömpölygő emberáradat fölé embertörzsű-halfarkú ezüsttriton emelkedik és idegtépő, rekedt kürtre emlékeztető hangon, ritmikusan vonyít.

Teljes szöveg »

Előadás után nem indult haza a busz. Az ügyelő azt mondta, van itt a közelben egy romantikus hely: Kisrév, az ottani – régi kúriából átalakított – panzióban szállásolnak el bennünket.
Milliónyi csillag alatt, gyér fénnyel megvilágított poros utakon, kicsi házak között kanyarogtunk, majd szárnyas vaskapu nyílt, és a busz beállt a panzió kertjébe. Leszálláskor megkérdeztem a sofőrt:

Teljes szöveg »

Én már jó ideje nem akarok hinni a szememnek. Amikor gyerek voltam, nem volt itt semmi, legföljebb erdő, amiben vadásztak, meg szőlő, amiben szüreteltek meg vadásztak. Most meg itt van ez az autópálya, és teljesen megváltozott tőle minden. A múltkor olyan gyorsan mentünk rajta az Ignáccal, hogy azt mondtam, ha nem áll meg, én kiszállok. Erre megállt, én meg nem mertem kiszállni.

Teljes szöveg »

Felállt. Lassú léptekkel az ablak felé indult. Ezen a napon még nem volt szellőztetve. A friss levegőre pedig mindenkinek szüksége van. Még neki is, akire a „szobaéletmód” jellemző. Ezt a kifejezést Márai naplójában olvasta, úgy emlékszik talán az olaszországi időszakából. Az író sem vágyott emberek közé menni, gyűlölte a nyüzsgést, a tömeget, a zajt. Igen, a felületes emberi kapcsolatok helyett inkább az egyedüllét, gondolta. Megérezhette ezt unokahúga is, aki ebéd után gyorsan elmosogatott, bekészítette a másnapi ennivalót a tupperware edényekbe és berakta a hűtőbe, felszelte a kenyeret, vizet töltött a műanyag palackba és az éjjeliszekrényére tette, olyan távolságra, hogy el tudja érni, ha esetleg gyógyszert kell bevennie. Aztán elment, mert még mosnia kell, mondta.

Teljes szöveg »

Nem volt kerítés, de volt kapu. Két kő letéve, az volt a kapufélfa. Mindig kellett maradni két kapuőrnek. A harmadik napon én voltam az egyik őr.
Amikor a többiek elmentek akadályversenyre, fogtam a rajzfelszerelésemet, és lementem a patakhoz festeni. Mert épp akkor találtam föl a reflexszíneket, és nagyon izgatott.
Egyszer csak ott állt a hátam mögött a rajztanárom, a rajvezető. Azt mondta, kitűnő ez a kép, de hibáztam, mert az úttörő nem hagyhatja el az őrhelyét.

Teljes szöveg »

(…) hiszek a Természetfölöttiben.
Hiszem, sőt biztosan tudom: létezik egy fensőbb Erő, mely összefogja az életnek nevezett történés kusza vonalait és értelmes képet alkot belőle.
Másként nem lehetséges.
E hit feltétel nélküli. Az ugyanis, hogy a dolgok reálisak-e vagy sem, csupán egyik tulajdonságuk. Így van ez. És ez a meghatározás áll Istenre is: az, hogy valóban létezik-e vagy sem, csupán egyik tulajdonságaként értelmezhető. Az ateistákban “Isten alakú űr” marad. Ha más nem, hát éppen e létezés szükségessége, illetve az utána maradó Űr az, ami kétségtelenné teszi magát a létezést.

Teljes szöveg »