Közel négy évtizedes pályám vége felé járó, művészetek iránt nyitott és érdeklődő pedagógus vagyok, sok pozitív és kevesebb negatív tapasztalattal. Munkám során megfigyeltem, hogy a huszadik század végének, és a huszonegyedik elejének „digitális” világában alig-alig mesélnek otthon a szülők óvodás gyermekeiknek, ha pedig olvasnak, akkor gyakran nem az életkoruknak megfelelő és kevés irodalmi értéket hordozó „történeteket” közvetítenek.

Teljes szöveg »

A Názáreti Jézust valószínűleg 3 április 7-én, déltájban, Jeruzsálem falain kívül feszítették keresztre a megszálló római hatóság parancsára, a zsidó vallási-politikai elit követelésére. Nyilván sem az ifjú „csoda-rabbi” tanítványai, sem ellenségei nem sejtették, hogy a kivégzésnek ez a kegyetlen és megalázó módja e tett által az emberi sors alapvető szimbólumává válik.

Teljes szöveg »

Keresztül-kasul járja életem s gondolataim, szemlélem és hallgatom, tisztelem és félem. Mégsem tudom, mitévő legyek: a keresztről, a nem vallási értelmű kisbetűsről, világiasan filozofálni számomra értelmetlen, értelmiségi-szellemeskedni becstelen – a Keresztről, a Szentről, ellenben a misztikus Edith Stein szerint csak akkor beszélhetünk, ha teljes mértékben egyek vagyunk vele. Ellentmondásaim közül tehát legkedvesebb keresztábrázolásaimhoz menekülök.

Teljes szöveg »

Az igazat megvallva, sokáig nem értettem, mi az a kelta kereszt. Ismertem a formáját, tudtam, kik állították, milyen szellemi közegben jött létre, viszont sosem éreztem át a lelkemmel. A nagy változást három, személyes élmény hozta el számomra.

Teljes szöveg »

Kereszt. E szó hallatán szinte minden ember gondolatában felidéződik valamilyen kép. Ez nagyon gyakran függ attól, milyen hangulatban vagyunk, milyen körülmény hozta elő az emlékképet. Belső megnyugvást idézhet elő Mindenszentekkor a sírkert ezer meg ezer gyertya fényében imbolygó keresztje. Egy katonai temető sűrű sorokba rakott egyforma fejfáit látván a háborús filmek tragédiái peregnek előttünk. Lidércnyomásként hat, ha eszünkbe jut, hogy évszázadokon át a kereszttel áldották meg a hadba indulókat, de büszkék vagyunk Kapisztrán Jánosra, Nándorfehérvár egyik hősére. Húsvétkor a kereszthalált halt Megváltóra emlékezünk, és hányszor érezzük életünk során, hogy mi is cipeljük azt a keresztet.

Teljes szöveg »

Pléhkrisztusok, bádogkorpuszok, vaslemezből kivágott, fára szegezett, megfeszített testek… Szenvedésmetaforák, áldozatjelképek, bűnbánatszimbólumok… Templomkertben, faluszélen, dűlőutak mentén, gazos temetőben, szőlők, présházak között, erdők-mezők alján álltok. A kétezer éve lezajlott passió jelenetét idézitek elénk: kereszt, Golgota, epével vegyített bor, töviskorona, „Ez Jézus, a zsidók királya”, ecettel megtöltött spongya, siránkozó és jajgató asszonyok, jobb és bal lator; „Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engem?”, lándzsával megnyitott mell…

Teljes szöveg »

„Hazakísér a köröszt, fiam!” – vallotta Tar Illés szentesi gazda egész életében. Értette pedig alatta, hogy a libapásztor gyermekember, a bojtár, a számadó, vagy a gazda bárhová ment is a határban, bármilyen munkát végzett is, a nagytemplom „homlokára” állított latin keresztre mindenhonnét, mindig föltekinthetett. A templomtorony messziről hirdette az Úr hatalmát. Vándort, árust-kereskedőt, bujdosót, hazafelé tartót egyaránt céljáig vezette, s nem csupán a nyílt határú, alföldi rónán, hanem a hepe-hupás Dunántúlon, a kaptatós hegyvidéken is. Kísérte a kereszt a vándort, a búcsújárót, a hontalant egyaránt, hisz a középkor óta szokásban volt út mellé állítása. S ha keresztútra – útkereszteződésbe – tévedt az írástudatlan ember, az a Nap vezette onnan tovább, amelynek minden bizonnyal legősibb, ember fabrikálta jelképe a kör alakba foglalt egyenlő szárú kereszt.

Teljes szöveg »

A baltavári Kelemen lányok közül anyám legkisebb húga, a szépnevű Rózsa tartott a keresztvíz alá. Ő lett az én Keresztanyám. Zrínyi József plébános úr csorgatta rám a májusi, orgonavirágos oltár előtt a keresztvizet. Sivalkodtam, ahogy illik: rúgtam a pólyát, s a pólyán át a boldogan piruló, sírásomat csitítga­tó Keresztanyámat. De legalább él, s lám, mennyire!, sóhajtott föl a népes família, s él Édesanyám is, akivel ugyancsak meggyötörtük egymást világrajö­vetelem hosszúra nyúlt napján. Lehet, hogy már akkor mindent megfogadott a Teremtőnek a bábaasszony körül sürgölődő legkisebb Kelemen lány, amit a keresztszülőknek, ha komolyan veszik hivatásukat, a keresztelés alkalmával kell hangos szóval a pap kérdéseire megerősíteniük. Hogy hitre nevel, vigyáz­za lépteimet s imáival közbenjár értem, afféle nagyon is valóságos őrzőangyal­ként ott áll mögöttem. 1949-ben ezt rebegte el Kelemen Rózsa a keresztelőkútnál.

Teljes szöveg »

Julia Otxoa, Enrique Vila-Matas, Julio Llamazares, Rafael Sánchez Ferlosio, Bernardo Atxaga, Nuria Amat. Hat név a spanyol irodalomból, a kortársaink közül, akik talán már nem ismeretlenek a magyar olvasó előtt, mi több, műveikkel helyet kérnek maguknak a Magyarországon ismert irodalomban. Részei a világirodalomnak, ahogyan a Spanyol Elbeszélők egyik kötetének bemutatóján Bezeczky Gábor irodalomtörténész mondta: mostantól Miguel Delibes: A patkányok című regénye is része a világirodalomnak. Mert világirodalomról beszélünk ugyan, nem is keveset, ám ha nincsen ott mögötte a mű, akkor tartalmatlan, üres kategória marad.

Teljes szöveg »

1. Az írás mindenekelőtt kiáltás. Segélyhívás. Születés. Az én az írásban a másik. Írni annyit tesz, mint megsokszorozódni és semmivé válni. Elveszteni a személyiségvonásokat mások emlékének sokféleségében. Az írás első meglepetése az írónak szól. Ezt én írtam? – hangzik az igazi író őszinte kérdése. A meglepetés serkenti az írást. Az én eme csodálkozása alkotásra serkent, ösztökéli, haladásra készteti az írást. Én másik vagyok. Egyébként az író elolvasni, újraolvasni sem tudná az írását. Persze, az író amúgy sem olvashatja el vagy olvashatja újra az írását. Az író a másik írását olvassa, azét a boldogtalan névtelenét, akivel az események történnek.

Teljes szöveg »