A baltavári Kelemen lányok közül anyám legkisebb húga, a szépnevű Rózsa tartott a keresztvíz alá. Ő lett az én Keresztanyám. Zrínyi József plébános úr csorgatta rám a májusi, orgonavirágos oltár előtt a keresztvizet. Sivalkodtam, ahogy illik: rúgtam a pólyát, s a pólyán át a boldogan piruló, sírásomat csitítga­tó Keresztanyámat. De legalább él, s lám, mennyire!, sóhajtott föl a népes família, s él Édesanyám is, akivel ugyancsak meggyötörtük egymást világrajö­vetelem hosszúra nyúlt napján. Lehet, hogy már akkor mindent megfogadott a Teremtőnek a bábaasszony körül sürgölődő legkisebb Kelemen lány, amit a keresztszülőknek, ha komolyan veszik hivatásukat, a keresztelés alkalmával kell hangos szóval a pap kérdéseire megerősíteniük. Hogy hitre nevel, vigyáz­za lépteimet s imáival közbenjár értem, afféle nagyon is valóságos őrzőangyal­ként ott áll mögöttem. 1949-ben ezt rebegte el Kelemen Rózsa a keresztelőkútnál.

Teljes szöveg »

Julia Otxoa, Enrique Vila-Matas, Julio Llamazares, Rafael Sánchez Ferlosio, Bernardo Atxaga, Nuria Amat. Hat név a spanyol irodalomból, a kortársaink közül, akik talán már nem ismeretlenek a magyar olvasó előtt, mi több, műveikkel helyet kérnek maguknak a Magyarországon ismert irodalomban. Részei a világirodalomnak, ahogyan a Spanyol Elbeszélők egyik kötetének bemutatóján Bezeczky Gábor irodalomtörténész mondta: mostantól Miguel Delibes: A patkányok című regénye is része a világirodalomnak. Mert világirodalomról beszélünk ugyan, nem is keveset, ám ha nincsen ott mögötte a mű, akkor tartalmatlan, üres kategória marad.

Teljes szöveg »

1. Az írás mindenekelőtt kiáltás. Segélyhívás. Születés. Az én az írásban a másik. Írni annyit tesz, mint megsokszorozódni és semmivé válni. Elveszteni a személyiségvonásokat mások emlékének sokféleségében. Az írás első meglepetése az írónak szól. Ezt én írtam? – hangzik az igazi író őszinte kérdése. A meglepetés serkenti az írást. Az én eme csodálkozása alkotásra serkent, ösztökéli, haladásra készteti az írást. Én másik vagyok. Egyébként az író elolvasni, újraolvasni sem tudná az írását. Persze, az író amúgy sem olvashatja el vagy olvashatja újra az írását. Az író a másik írását olvassa, azét a boldogtalan névtelenét, akivel az események történnek.

Teljes szöveg »

Amikor Bényei Tamás bemutatta az Írók Boltjában A kokainkirálynőt, azt mondta róla, minden megvan benne, ami a Száz év magányban, ráadásul még az is, ami abban nincs benne, és ami – akár tetszik, akár nem – hozzátartozik Kolumbiához. Igen, a kokain.

Teljes szöveg »

A rendszerváltás utáni Magyarország, csak a másik színű diktatúra után! – kiáltottam fel magamban, miután elolvastam Bernardo Atxaga A magányos ember című regényét. Már régen ismertem a szerzőt, még a kilencvenes évek elején, amikor a Nagyvilágnál dolgoztam, akkor kaptam fordításra néhány versét, akkor hívta fel rá a figyelmemet egy kedves tanárom. Akkortájt jelent meg ugyanis Obabakoak (az Obabaiak, így hangozhatna szépen, magyarul) című könyve, mellyel nagyon hamar ismert lett az addig inkább szűkebb pátriájában, ott is a verseiről és zenekaráról híres baszk író.

Teljes szöveg »

Hajóroncsok

A megoldásoknál az a leggyanúsabb, hogy mindig azt találják meg, amelyiket szeretnék.

X

Babiloniak vagyunk. Eszünkbe ne jusson még egyszer engedni a kísértésnek, hogy együtt próbáljunk meg tornyot építeni. Amilyen lehetetlenek vagyunk, hagyjuk már végre egymást inkább, jó testvér módjára!

Teljes szöveg »

Carmen Laforet: A semmi című regénye mellett A Jarama volt egyetemi éveim legmeghatározóbb regénye, és amikor – majd’ húsz év elteltével – újraolvastam őket, egyik sem veszített hajdani varázsából. A semmi lett a Patak Könyvek gondozásában megjelenő Spanyol Elbeszélők című sorozatom első darabja, A Jarama az ötödik talán. Egyet azonban biztosan tudok: a Sárga eső után A Jarama volt életem legnagyobb fordítói élménye, és azt hiszem, az is marad, mert biztosan tudom, szeretni fogok én még jó néhány fordítást (hogy túl messzire ne menjek, máris szeretek), de olyan mélységben, mint a Sárga eső vagy A Jarama, azt hiszem, semmi sem érinthet már meg. Nem véletlen, hogy egy spanyol műfordító kollégám, amikor nagy lelkesen meséltem neki, hogy A Jarama lesz a következő regény, amit fordítok, gondolkodás nélkül vágta rá: Te lefordíthatod A Jaramát! Hogy ezért én mennyire irigyellek! Persze, olyan is volt, aki azt mondta: A Jaramát? Te nem vagy normális!

Teljes szöveg »

1.

Nem olyan régen egy francia folyóirat felmérést végzett a világ legjelentősebb írói körében. Mindössze egyetlen kérdésre kellett válaszolniuk, mindenkinek ugyanarra az egyre: Miért ír? Nyilvánvaló, a válaszok között akadt ilyen is, olyan is – ennyire konkrét és ennyire képtelen kérdés nem is hozhat más eredmény. Volt, aki azt mondta, megélhetésből, olyan is, aki elismerte, hogy csak időtöltésből; ki azt állította, hogy csábító szándékkal, ki meg azt, hogy embergyűlöletből. A beérkezett válaszok közül nekem egy regényíróé tetszett legjobban (azt hiszem, Stephen Vizinczey küldte be), aki mindössze ennyit mondott: „Nézze, én nem tudom, miért írok. Én csak azt tudom, hogy gyerekkoromban nagy lódító hírében álltam, és az összes író, akit ismerek, egytől-egyig ugyanezt vallja.”

Teljes szöveg »

Sose felejtem el, kora tavasz volt, egy kirándulásomról visszatérve meséltem nagy lelkesen a kollégámnak, hogy amit ott láttam, azt egyszer úgyis meg fogom írni, és megint láttam magam előtt az elhagyott falut, amelyen végigmentünk útban a Río Salado kanyonja felé, ahogy most is látom, pedig éppen tizenöt esztendeje ennek. Völgyzáró gátat építettek, hamarosan víz alá kerül az egész falu – mondta a túravezetőnk –, meg hogy már csak egy lakos maradt itt, a többiek mind elmentek. Beleborzongtam ebbe a mondatába, ez járt a fejemben, ahogy bandukoltam, leszakadva kissé a csoporttól, és néztem a földet, a kerítésfalakat, az udvarokon felejtett tárgyakat.

Teljes szöveg »

Én, Patak Márta, az összes szerző közül, akit életemben valaha is fordítottam, bátran kijelentem, hogy Enrique Vila-Matasnak köszönhetem a legtöbbet. Mindenkitől tanultam, nem is keveset, mégis ő volt az, aki valami rettenetesen fontosra ráébresztett. Személyes dolog, nagyon is az, de ha már olyasmit ígértem ebben az összeállításban, ami nekem valami miatt fontos, akkor ezt is elmondom. A Bartleby és társai című esszéregényén dolgoztam, amely még ott is egy csapásra ismertté tette a szerzőt, ahol addig nem ismerték, és egyszer csak elérkeztem a fordításban ahhoz a részhez, amely után gyökeresen megváltozott az életem. Rájöttem valamire. Pofon egyszerű dolog, semmi különös, általában ilyenek a nagy felismerések: semmi sem tökéletes.

Teljes szöveg »