Hajlított láng

Két érintés inog,
mint vízhordó rúd a vállamon.
Gyertyánsuhángból hasadt íj,
hajolj meg,
lődd ki a porból árnyamat,
de el ne vétsd az óriás mágnes-nap hasát,
e tétova, menekülő vadat!

Signum pacis

„Nem is félek talán.”
( Radnóti Miklós)

Úgy érted: a világ finom zene,
kísért mint lelkes ária, titkokból csiszolt intonáció? –

ma inkább csupa robaj, zörög az éggömb,

máskor rettentő csöndjét hallgatni már elviselhetetlen –
ha mégis varázs megint; magába szippant
félszünkön átfuttató bizalom –

Teljes szöveg »

Ego

Sarokba szorított elmém
védekezése vagy.
Csak semmi pánik:
még létezem.

Teljes szöveg »

Epidaurosz

nagy, néma kagyló
hiába hallgatózol – csak a tücskök
hiába tartod füledhez –
csak tennen véred tenger-zúgása,
surrogása

Ki simogat láncaival?

Milyen erőszak dönti el,
hogy fehér vagyok és magyar,
s játszom a madzag végivel,
amit kezembe ád a faj?

Teljes szöveg »

A félszemű kutya

Kutyám, mint az öregedő kutyák általában:
érzelmes kissé. Minden simogatástól meghatódik.
Tekintetében furcsa pátosz van,
ebben az sem zavarja, hogy félszemű.
Macskaként képes dörgölődzni,
pedig talán már haláláig vedleni fog.
Jól megvagyunk. Ő dörgölődzik,
én törlöm kabátomról az őszes szőröket.
Összeszőröztél megint — mondom neki.
Néz rám, picit oldalt hajtja fejét.

Teljes szöveg »

Elérhetetlen föld

Itt lakom, a barnasisakos dombok oldalában,
mint az ezüstbalta, olyan fehér a házam.

Kint esik az eső, az ágak között
meg-megbotlik, csontjai lehullnak a földre.

Teljes szöveg »

…és mindennap

és mindennap megvallani
talán csak magunkban szólva
a felettünk való törvény
igazát –

Teljes szöveg »

Abban is leginkább Vése

Szőkedencs, Somogyszob, Csurgó,
Marcali, Nagyatád, Vése,
s újra, mert elöl is Vése,
Szőkedencs, Somogyszob, Csurgó.

Teljes szöveg »

Hogy is nevezte anyám az ilyet? Az ilyen hangulatot? Az ilyen estét? Az ilyen fényeket? Visszanéz a Nap? Igen, azt hiszem. Ez akkor nekem nagyon tetszett: „Visszanéz a Nap”! Most miért fut végig a gerincem mentén a hideg? És miért lesz nyirkos a homlokom? Talán mert ez így tart hetek, hónapok óta: visszanéz a Nap. És nincs különbség nappal és éjszaka, hajnal és alkonyat között. Ugyanazok a visszfények, ezüstös-vörösben játszó reflexek; nincs koromsötét, de nincs vakító világosság sem, csak ez a monoton, érces félhomály. Most nem visszanéz; elakadt a Nap, elakadt, mint a papír az írógépben, mint a lift két emelet között; vagy visszanéz, de csak úgy, mint a hulla szeme: mozdulatlanul, megváltoztat­hatatlanul, vádlón.

Teljes szöveg »