Élesztgető

Hamu alatt hamvadó parázs,
élesztgetlek újra fényleni.
Akitől a mesék ízét kaptam,
szeretnék egy halk dalt zengeni.

Teljes szöveg »

Kaposvári anzix, 1985

A kedvenc kocsma előtt sárga buszok
köpik és nyelik a dolgozót.
Farzsebekben türkiz,
vagy gyöngyházszínű nyelesfésű,
szétült személyi igazolvány.

Teljes szöveg »

Nők, madarak holdfényben

Miró képére

E bucskázó vonalakban, színekben
mennyi játékosság és akrobatika! –
Lényeik emlékeztetnek az ősi
barlangfestmények figuráira;

Teljes szöveg »

Somogyi kanászhimnusz

Volt egy országunk: Somogy.
Zöldből idelátszik
maradékul úgy, ahogy
ősök csontvázáig.
Röntgenképül. Ez a múlt –
értünk éltek holtak.
Imádkozni így tanult,
kiért majd itt fognak:

Teljes szöveg »

Görög nyár

1.
Omlatag zuhog ma, sár
marad nyomában: élveteg szivem hajt,
könnyű bricska száll, vigasz
bicsaklik, és szitál, szitál a kékség.

Teljes szöveg »

Képeslap, Scipio-szoborral

Ne hidd,
Hogy pénz, hír, hatalom megóvnak!
Egy karthágói vendégmunkás veti be sóval,
Urbs Aeterna, utcáid, tereid …

A lírikus túlfeszíti a húrt

Verset? Kevés! Poémát kéne írni.
Megtudhatni, mire való a szó.
Hévvel pakolva fényt a fényre, így, ni! –
S az éghető dalolna, mint a jó.

Teljes szöveg »

Amikor megfordult a fejemben az autó, már valamivel nagyobb voltam. Nem nagy, csak nagyobb. Eleinte arra kellett figyelni, hogy ki legyen a példaképem, ami nem volt olyan egyszerű, mert bárkit választhat az ember. Legyen mondjuk űrhajós vagy színész, a lényeg az, hogy elvileg ne találkozhassunk.

Teljes szöveg »

A lényeg

A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomás az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.

Lélekhossz

Lányderekat ölelő
bársonyszalaghossz
mértékével nem mérhető
a „lélek hossza”.
Magányos hegedűszó rezegteti
a lég alvó molekuláit.
Ébred a szív, éled az értelem,
szétszéled a tudat sávjain
a fekete fájdalom,
s útjára indul
membránt mardosó szégyenével.
… törmelék-agyam torzói
tavirózsaként hajókáznak
lényem óceánján.
Kegyelmedbe zárt lelkem
lilulva lázadó lüktetését
még megóvni látszol
a légszomjtól.
Köszönöm…
ámbár félek magamtól.