Szembe kell nézni a jelennel, még ha ez a múlttal való konfrontálódást jelenti is – sugallják a maszkjukat letépő, túl korán és hirtelen felnőtté váló „forradalmárok”. Egy közülük a kis Pinky is, kit verseinek felolvastatásával tesz nevetségessé az egész osztály előtt az egyik tanár. Hová vezetnek, vezethetnek az ő és kortársai útjai? Főképp erre a kérdésre keresi a választ Alan Parker 1982-es filmje, valamint dalaival a Pink Floyd frontembere. No meg talán George Orwell is. (…)
Irodalomtörténész barátaim a megmondhatói, mennyire örül a kutató (vagy az irodalommal foglalkozó amatőr) egy elveszettnek hitt, netán eredeti, eddig még nem publikált dokumentum megtalálásakor. Nos, engem is hasonló örömteli érzés töltött el, amikor Dsida Jenő-rekvizitumokhoz jutottam. (…)
Szuverén alkotóról és homogén életműről van szó, alkotó és mű meglehetősen zárt világáról, amely annyiban vetett számot az alkotói világon kívüli közösségekkel, folyamatokkal, hogy kereste vele a kapcsolatot, a műalkotásokkal, a műalkotásokban fölkínálta a kommunikáció lehetőségét, miközben nem hajlott a társadalmi közeg által kínált, elvárt kompromisszumokra, nincsenek benne olyan irányok, próbálkozások, amelyek nem az alkotói világból, hanem a külső elvárásokból következtek volna. (…)
Katalógus Györgydeák György (1958-2008) munkáiból, Ladányi István tanulmányával.
Nem mondja senki, hogy: „Ne higgy / a sorscsapásban, kiszolgáltatott!” / (A Úristennel együtt hallgatok.) (…)
A vers ma hallgat, mint akit összevertek, / szétrugdalt padok közt egy kietlen parkban. / Meggyötört szemébe csillagot tekertek. / Magamhoz öleltem: ami(t) éget, halljam. (…)
Van den Budenmayer a tűz óta először gyújtott rá. Abban a hiszemben kelt útra, hogy a háta mögött hagyott mindent, hogy elfelejthet mindent, de az emlékek kavarogtak benne. Sokáig cigarettázott a sötétben sikló hajón, közben többször is eszébe jutott a gyerekkora, egy délután, amikor a dajkájával sétálgatott a házuktól pár percre található parkban, ahol a város legmagasabb temploma állt. (…)
Férfiu, zengj, múzsád a neten már sokfele szörfölt, / feldúlták MSN, Skype mára világfalu Földön, / chatszoba nyelvrácsán át kapva poént a poémra (…)
Ahonnan indulsz, ahova érkezel, / befon a szó, s a mondat kusza váza, / madarak szállnak, kiket ki érhet el, / ha szembe, vagy ha szélirányba szállnak. (…)
Barlangfontos ügy lehet, / hogy barlangon keresztül haladunk nyakra-főre. / Legyen a barlang a magasságbeli orrlyuka. / A lét legyen lavír, a magasságbeli orrszőrszálainak kerülgetése, / tisztára mint egy fantazifilmben. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑