Ama öregember például / naponta kísértette meg az Urat / egy-egy szál lopott téglával. (…)
Mint a szemét a föld lágy részein, / összegyűlnek a hülyeségeim. // Forgolódom, hogy ne süsse a nap, / de árnyékból is föltámad a szag. (…)
Vakotás, gyerekkori vásárfia tükröm – / Semmi köze trükkökhöz, tükrözéshez. (…)
Természetesen homály volt. Tulajdonképpen: koromsötét, mégis, mintha a falakból, a folyosók kövezetéből fény szivárgott volna; mintha az egész épület élőlény lenne, és márványtestében világító erek és zsigerek pulzálnának. (…)
A gyönyörű kéz és test / karja, lába, / öle az időtlen vágynak / mulandó és múlhatatlan, / mint végül is / a mindig nyitva-tárt és végül is / a leszögezett koporsó. (…)
Lányderekat ölelő / bársonyszalaghossz / mértékével nem mérhető / a „lélek hossza”. (…)
A szépben az a legszebb, / ami leírhatatlan, / a vallomás az, / ami kimondhatatlan (…)
Az én példaképem először a téeszelnök lett, mert volt kocsija, családja, rendes állása, és mindig úgy állt a haja, hogy bármikor tarthatott értekezletet. Sokszor szerettem volna olyan hajat, de hát hajat nem örökölhet bárkitől az ember. (…)
Verset? Kevés! Poémát kéne írni. / Megtudhatni, mire való a szó. / Hévvel pakolva fényt a fényre, így, ni! – / S az éghető dalolna, mint a jó. (…)
Ne hidd, / Hogy pénz, hír, hatalom megóvnak! (…)
Omlatag zuhog ma, sár / marad nyomában: élveteg szivem hajt (…)
Volt egy országunk: Somogy. / Zöldből idelátszik / maradékul úgy, ahogy / ősök csontvázáig. / Röntgenképül. Ez a múlt – / értünk éltek holtak. (…)
E bucskázó vonalakban, színekben / mennyi játékosság és akrobatika! – / Lényeik emlékeztetnek az ősi / barlangfestmények figuráira (…)
A kedvenc kocsma előtt sárga buszok / köpik és nyelik a dolgozót. / Farzsebekben türkiz, / vagy gyöngyházszínű nyelesfésű, / szétült személyi igazolvány. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
