A művész látszólag archaikus jegyekkel ruházza föl tárgyait, ezek a portrék azonban éppen időtlenségükben, korok és stílusok fölöttiségükben jelentenek újat. Kolozsi évezredek mélyére nyúl, hogy a legmodernebb korok életérzését sugallja, hogy a művészi általánosítás legmagasabb fokára lépjen. (…)
Magam számára is sok(k) vagyok:
növesztek hát szavaimból
szárnyakat (…)
Jelt adott neki, kétszer is, óvatosan, nehogy egy csalódott házastárs gesztusaira hasonlítson a figyelmeztetés. Előbb a leplezett düh, végül a kétségbeesés bírta elhatározásra; ráadásul szem elől is vesztette. Jóllehet kockáztatott azzal, hogy magára hagyta, a tömeg alantas ösztöneitől fogva tartva. (…)
Ha kényes sorsod Pazsgába visz egyszer,
És már tudod: minden, végleg jól van,
Köszöntsd vígan az öreg mestert,
Ágszobrai közt, a lila hóban. (…)
csak egy kád víz amiben a lélek ázik
a test háncsolt fa nem moccan nyög
beszív maradék fényt reccsen egy ág is (…)
A letelepedés előtti időkről keveset tudtak. A hajó, amellyel érkeztek, közepes hatótávolságú hadihajó volt, amelyet annak idején sietve alakítottak át lakóhajóvá, és nem számított tervezési hibának, hogy a hajónapló csak néhány évre nyúlt vissza. (…)
Most egy olyan fogásnak eredünk nyomába, melyben egyszerre olykor öt- vagy hatféle húst is találunk, kemence kell hozzá és sokszáz éves civilizáció. Erdélyország egyik emblematikus ételéről van szó, a kolozsvári töltött káposztáról. (…)
Éppen öt éve, hogy elment. Megsirattam. Megsirattam, mert Lászlóffy Aladár a barátom volt. Halála előtt egy-két héttel még együtt voltunk. A nap hét ágra sütött, és Ali úgy gondolta, itt az ideje, hogy kibújjon a Baross utcai barlangjából. (…)
Nagyapám ült a konyhaasztalnál, az ablak mellett, és pipázott. Egészen fehér volt a haja, ő maga túl a nyolcvanon. Frissen borotvált, pirospozsgás arccal ült ott, ki-kinézett a tömbházudvarra, és egész délutánokat elpöfékelt. A füst körülfonta a fejét, s a pöfékelés ritmusával olyan békebeli hangulatot teremtett, mintha kint nem is a nyolcvanas évek Romániája lett volna, hanem valami furcsa éden, amely kizárólag nekünk adatott meg. (…)
Kolozsvár-számunk megidézi Kós Károly és Lászlóffy Aladár alakját, az 1926-ban indult Korunk folyóiratot, a mai alkotók közül mások mellett Dorel Găină, Károly Zöld Gyöngyi, Adrian Ghenie és Ovidiu Petca művészetét, s a versek és prózai művek mellett terítékre kerül a híres kolozsvári káposzta is.
© 2025 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
