Szekció

2018/3: Március

Jász Attila: Utólagos temetés

el akartam temetni magamban valahogy / ezt a felzaklató történetet / lezárni mert (…)

Kalász István: Éhesen hegyen

Azt mondták, pénteken havazni fog, viharos szél közeledik északról, igen, ezt mondta a rádió, éjjelre lehűlés várható. Háááát, ilyen időben a busz (kisbusz, Ford) nem tud feljönni a hegyre. A hó miatt. Nem jön fel… mondta Z., csoportvezető, az út jeges, felfelé veszélyes, a hülye sofőrnek a központból nincs téli gumija. Aztán mégis jött a busz. (…)

Irlanda Kristóf: Vass Tibor két legutóbbi kötetéről

Mintha a vers, amit egynek mondanak, több vers lenne egy huzalon. Mint a műlovarnő előadása közben a közönség sorai, oly feszesen ragaszkodnak egymáshoz a versszakok, mégis oly különálló mind. Külön egyének, sok egy, egy, közös tömbben. (…)

Szeifert Judit: Séta az időkertben – Bíró Sándor archaikus és panteisztikus festői világa

Bíró Sándor művészetének két alapvető inspiráló forrása az idő és a természet, e két fogalom által meghatározott koordinátarendszerben helyezhetők el művei. Hol egymást metsző pontokban találkoznak, hol párhuzamosan haladnak, máskor egymás inverzeként értelmezhetők. (…)

Bíró Sándor festményei

Noth Zsuzsánna: Egy utolsó fotó

Lecibálja magáról a szürke tréningfelsőt, belegyömöszöli a reklámszatyorba, kiráncigálja a kockás termó ingkabát alját a tréningnadrágból. Melegem van, prüszköli az orrát szívva. Rajtam van a pizsama, ha rosszul leszek, és elvisz a mentő a kórházba, ne legyen arra gondom. Azon az ingpulóver, húzza a szürke felsőruha gallérját felém, azon ez a pufi, már így is sok itt, a napon. Nyugtázom, ja, húsz fok van. (…)

Áfra János versei

Beetted magad a testbe, / megszorongattad zsigereit / e méhbe zuhant indulatnak, / megzavartad, pedig nőttön-nőtt, / megerősödött és dolgozott (…)

S. Nagy Katalin: Önarckép ma

A 15 képzőművész bizonyítja, hogy az önarckép műfaja túléli a válságokat, elbizonytalanodásokat, azt is, hogy az emberábrázolás számos XX–XXI. századi irányzatban elvesztette, elveszti jelentőségét. Hogy hol a határ az úgymond realitás, valóság és az emlékek idézése, képzelgés, átírások, metamorfózisok között, az a néző szabadságán, beleérző képességén múlik. (…)

Kelemen Kata munkái

Kováts Albert: Festői textilek – beszélgetés Kelemen Kata textilművésszel

Mindig a mintából, a rajzi megjelenésből indultam ki, és végső soron mindegy volt, hogy milyen hordozó lesz az ábráim alapja. Azt gondolom, hogy klasszikus értelemben nem vagyok textilművész, akinél az anyagból fakadó technikák az elsődlegesek, hanem inkább festő, akinek a „minta” a lényeg, vagyis ami az alapra kerül. (…)

Start: 2018/3

Márciusi lapszámunk borítóján Kelemen Kata textilművész Nagy kő című munkája látható.

© 2018 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑