Az erős fekete-fehér kontraszt, a finom szürke tónusok, a határozott, de ugyanakkor törékeny formák és a különféle anyagminőségek – mint például érdes, sima – tapinthatóvá teszik a vizuális megjelenést. (…)
A hosszú utazása után a partra vetett nádcsomó Ízisz-hajóvá lett, majd Ozirisz-orsóvá változtattam. A nádcsomók a Seholból küldött „üzenetek” hordozóivá lettek, pusztuló, bőrrel borított testté változva, magukban hordozva papír, fa, és más anyagokat, megfejthetetlen jeleket. (…)
Ugyan állandó lakhelyem nem a Balatonon van, de életem negyed részét mindig Balatonfenyvesen töltöttem. Itt, a páratlanul hosszú parton a lemenő nap házának lehettem gyakori vendége: a fények és színek drámai változásainak, az égbolton tornyosuló felhők és a víz mozgásszínházának. (…)
Balatonfenyveshez a táj szépsége, a Balaton szeretete, és a község csendes, nem túl felkapott volta miatt leginkább írók, költők, festők és más művészek kötődtek. Vannak azonban olyan személyek is, akik tudományos munkájukhoz találtak nyugalmat és ihletet ebben a kellemes, déli parti környezetben. (…)
Már a kezdet kezdetén izgalmas életutat bejáró írók, zenészek, festők, tudósok találták itt meg maguknak – s persze ha volt, családjuknak – a nyári nyugalom békés szigetét. S számuk egyre gyarapodott. A fenyvesi parnasszus tablójából három író-alkotót választottam ki… (…)
Tüskés Tibor többszörösen balatoni kötődésű író. A Balaton mellett, Szántódon született és élt hat éves koráig, 1962–1990 között szellemi munkára, pihenésre és barátok fogadására egész éven át alkalmas családi nyaralóval rendelkezett Balatonfenyvesen… (…)
E tanulmány célja, hogy bemutasson tizennégy olyan képzőművészt, akik hosszú éveken keresztül nyaranta vissza-visszatértek Balatonfenyvesre. Számukra a falu nem pusztán alkalmi üdülőhely, hanem a pihenést, feltöltődést kínáló sajátos alkotói közeg. Nyári tartózkodásaik során a balatoni táj vizuális és szellemi impulzusait is beépítették munkásságukba. (…)
E lapszám szerzői, akik maguk is tudósok, művészek, művészettörténészek, szellemi és nem egyszer biológiai elődeikre emlékeznek, azokra, akik Balatonfenyvest választották más balatoni települések helyett nyaralásuk és feltöltődésük színteréül, és bepillantást engednek Balatonfenyves ihlette bensőséges alkotási pillanataikba is. (…)
Júniusi tematikus számunk írásai egyrészt megőrzik azok emlékét, akik Balatonfenyves kulturális arculatát formálták, másrészt ráirányítják a figyelmet arra is, hogy a település ma is élő találkozási pontja az alkotó, gondolkodó embereknek. Gyenes Zsolt szerkesztőnk mellett Krizsai Mónika vendégszerkesztőként jegyzi az összeállítást. A címlapon Szlaukó László fotójának részlete.
© 2026 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑