Szekció

Esszé

Szombathy Bálint: fenyvesi Tóth Árpád (1950–2014) kollázsai és montázsai

Fenyvesi Tóth Árpád nyitott természete és kísérletező mentalitása minden fenntartást nélkülözve emelte be alkotói gyakorlatába a képi-szöveges összeillesztés szintetikus nyelvezetének eszköztárát. (…)

Lakner Zsuzsa: Kollázs a nemzetközi kortárs művészetben

Kollázzsal mindent el lehet mondani, mindenre lehet reflektálni. Van, aki több tucat részletből komponál komplex látványt, mások csupán két erős képkivágás konfrontációjával okoznak maradandó élményt a nézőben. (…)

Ryosuke Cohen: Mail Art – Networking art, Levelezőművészet – Hálózatos Művészet

A levelezőművészet hálózatos terjedésében semmiféle meghatározott „izmus” nem irányít bennünket. Levelezőlap, xerox, kollázs, grafika, fénykép, CD, egyéb formák – ezeket cseréljük egymás között levélben, faxon, drótpostán (E-mailben). Elképesztő az a sokféleség, ahogyan a képzőművészek gondolkodnak és kifejezik önmagukat! (…)

Sós Dóra: A gépesített ember és a lelkesített gép – Poszthumán fantáziák a kortárs művészetben

Andy Clark szerint mi mind született (natural-born) kiborgok vagyunk.(4) Úgy lettünk megteremtve, hogy képesek vagyunk internalizálni eszközeinket. Katherine N. Hayles 1993-ban azt írta, technikai értelemben az Egyesült Államok népességének 10% kiborg, elég csak a pacemakerre, csípőprotézisre vagy a beültetett hallókészülékre gondolni.(5) A kiborgok (azaz kibernetikus organizmusok) meghatározásuk szerint szerves és biomechatronikus elemeket is tartalmaznak, így ebben az értelemben gépesítésünk már javában zajlik. A tanulmány hét művész munkáin keresztül ad betekintést a poszthumán fő témáiba, melyek a kortárs képzőművészeket is foglalkoztatják. (…)

Kazinczy Gábor: A kollázs és következményei

A kollázs-elv látványos kibontakozása egyúttal a síkban látás, síkban festés forradalmi tettét eredményezte. A tér problematikája természetesen nem tűnt el a vizuális művészetek köréből, csupán az addigiaktól lényegesen különböző megközelítés folytán, a harmadik dimenzió tényleges bevonásával, az illúzió síkjáról áttevődött a valóságos, kézzelfogható anyagi forma régiójába. (…)

Forgách Éva: Kováts Albert precíz szürrealizmusa (1982)

Amikor Kováts Albert mintegy húsz évvel ezelőtt feltűnt képeivel, nyomatékosan hangsúlyozta kötődését a magyar szürrealista festői hagyomány Vajda Lajos képviselte örökségéhez. Nemcsak Vajda jellegzetes, érzékeny vonalvezetését, de formáit, sőt motívumait is felidézte. Nem epigonizmus volt ez, hanem tisztelgés és odaadó tanulmányozása választott mesterének. Ezeken a képein Kováts – jóval megelőzve a művészettörténeti irodalmat és a kritikát – Vajda elevenségét és érvényességét is demonstrálta: azt, hogy létezik egy szinte érintetlen örökség a magyar képzőművészetben, amelyből meríteni lehet. (…)

Kováts Albert: A kollázsról

Végtelen számú kísérletre adott módot a nyersanyagok fajtáiban rejlő lehetőség. Már korán használatba vették a tapétát, az újságot, az ipari társadalom ezerféle nyomtatványát a gyufacímkétől és a szivargyűrűtől a különféle jegyeken át a képes árjegyzékekig, prospektusokig és csomagolóanyagokig. (…)

Szilágyi-Nagy Ildikó: Búcsú Prágai Tamástól

Amikor Tamást a kórházban látogattam, minden alkalommal órákig meditáltunk, beszélgettünk olyan dolgokról, melyek a gyógyulását segítették. Mindenkinek egy betegsége van, ennek végső oka a tudatlanság. Tamás aktívan vett részt saját gyógyításában. (…)

Sturm László: Prágai Tamás – ideiglenes összegzés

Sokat vártam a tehetségétől. Nemzedékem legjobb tulajdonságait láttam benne, ébredek rá utólag. (…)

Pápay György: Beavatás, kivonulás

A baráti sörözések számomra gyorstalpalók voltak, hogy mit is gondoljak huszonegynéhány évesen a kortárs irodalmi közegről, illetve milyen optikán keresztül tekintsek rá. Az, hogy van bennem – nyolc évi főszerkesztői munka után is – némi tartózkodás és szkepticizmus ezzel a közeggel kapcsolatban (direkt említem magát a közeget, s nem annak ilyen vagy olyan szereplőit), részben Tamásnak is köszönhető. (…)

Kelemen Lajos: Cédula Tamásnak

A halhatatlanság mint a szívünk legmélyéről fakadó fikció, csakis akkor ér valamit, ha kellően merész, és ahogy az egyéniség a másik egyéniségtől, eltér a róla előre kialakított mindenféle képtől. (…)

Filip Tamás: Prágai Tamásnak

Megmondom őszintén, Prágai Tamást irigyeltem a nevéért. Annyira irodalmi, mintha egy nagy írótól kapta volna ajándékba. (…)

Bokányi Péter: Kedves Tamás!

10 nappal azután, hogy elmentél, Erdélybe utaztam a Kolozsvári Magyar Napokra – jórészt közös barátainkkal. Folyton arra gondoltam, hogy én most itt és oda, Te pedig vajon hol és hova. (…)

Ács Margit: Prágai Tamás

Egy évben született nagyobbik fiammal. De sohasem néztem rá szülői fölénnyel. Egyrészt mert saját fiaimra is tízéves koruk óta inkább fölnézek, csodálom készségeiket, amelyek bennem már nincsenek meg vagy sohasem voltak, másrészt meg nagyot fordult a világ azóta, hogy évszázadokig az öregek hatalmaskodtak a fiatal generációk felett. (…)

Kelemen Lajos: A szerkesztő előszava

Prágai Tamás egyik utolsó földi kötelezettsége a Képírás kézben tartása volt. Részemről köszönet illeti a lapot, hogy lehetőséget és feladatot kínált: mint vendégszerkesztő keressem fel barátaimat, Tamás barátait, ismerőit, egykori munkatársait, s kérjem meg őket, mondják el, mi jut eszükbe Prágai Tamás nevének hallatán, feltételezhetően több millió kilométernyire tőle, és mégis egészen közel hozzá. (…)

© 2017 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑