A művészkönyv mint műfaj csak a könyvhöz való viszonyában létezik. Ezt a szűkösséget, korlátozottságot használja fel, a művek ebben a térben kapnak új, általánosabb értelmet. (…)
Mintha mindenki lelépett volna a városból az utolsó pillanatban, és elfelejtette volna eloltani a villanyt. Pilinszky négysorosa elevenedett meg az üres éjszakákban. (…)
A „munka”, ez esetben huszonegy esszé, valahol a képzet, képzelet és valóság köztes terében, mondhatnánk Univerzumában tett séta, kicsiny kerülőút a világérzetváltások lehetőségei felé. Érzékeny, rákérdező, felfedező és felelős barangolás olyan tájakon, melyeken részben senki sem járt, de szinte minden érdemleges művész mégis, s melyek itt élnek velünk, köröttünk, az időben és térben, a rejtelmekben és méltó névtelenségben. (…)
Városesszé-sorozatunk utolsó felvonásaként szülővárosunkról írunk. Naiv fejjel azt gondoltam, ennél egyszerűbb feladatot keresve sem kaphatnék. Gödöllőről napokig, hetekig képes lennék regélni, köszönhetően kivételesen szerencsés helyzetemnek. (…)
Ha bolyongok Wach, vagy szlovákul Vacov, latinul Vacium, olaszul Vaccia, németül Waizten utcáin, otthon bolyongok. Itt tanultam egy ezerötös menő Ladán a vezetés tudományát. Oktatóm magyarázta el, hogy nem dilinyósság régi tárgyakat gyűjteni. (…)
Az ember korai megtelepedésének következtében Miskolc minden időben fontos, nemcsak geopolitikai, hanem gazdasági központja is volt az országnak. A település növekedése rendre alkalmazkodott az őt körülvevő természeti környezet változatosságához, ennek is köszönheti a település formáját. Miskolc érdekessége az egyes villamos nyomvonala, hiszen mintegy 35–40 perc alatt halad keresztül a városon. (…)
4-5 évesen a Fő utcai Vas-Edény bolt kirakatának segítségével tanultam meg olvasni. A legkedvesebb időtöltésem a Fő utcai, Csengery és Sugár úti házakkal való ismerkedésem volt. Heteken át bámultam őket, ismerkedtem alkotóelemeikkel és olyan pontosan rögzítettem őket, hogy amikor negyven év múlva visszatértem a szülővárosomba, rájuk ismertem, pontosan emlékeztem külsejükre, színükre. (…)
Legutóbbi összeállításunkban mindenki azt a „kedvenc városát” mutatta be, amelyik a korábbi válogatásból kimaradt. Sorozatunk mostani, záró blokkja még személyesebb: a szerzők saját szülővárosukról mesélnek. (…)
A kedvenc városaimról már írtam az elmúlt évben. Mivel minden alkalomkor a választott város múzeumairól igyekeztem tájékoztatni, most a két legkedvesebb múzeumomat mutatom be. Mindkettő Svájcban van, és mindkét város, Bázel és Bern a kedvenceim közé tartozik. (…)
Ótátrafüreden már semmi nem olyan, mint a régi szép időkben, sőt azt se tudjuk, mi volt az igazán szép idő. Keveredik a Monarchia és az Első Köztársaság, a Szlovák állam és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság eltérő, de végül is hasonló gigantomániája és hanyatlása a mai kor kérdőjeleivel. (…)
Ha pedig olyan várost kell említenem, amely a balkáni „életérzés” kvintesszenciája, rögvest Szarajevó a válasz. Tehát Szarajevó a Balkán – mint természetföldrajzi és szociokulturális régió – szimbóluma is. (…)
A Földközi-tenger kontinenseket elválasztó medencéjében meghúzódó szigeten, Krétán a bronzkori civilizáció megmutatta ember és természet kapcsolatának rejtelmes viszonyait. Földrengések és tűzvészek pusztítottak többször a szigeten, de az itt élő emberek tudták: vagy itt, vagy sehol. (…)
Rovatunk végéhez közeledik. Mostani összeállításunk címe: „kedvenc városok”. Ebben a hónapban ugyanis a szerzőink által választott településekről lesz szó, azaz a különböző nézőpontok itt különböző városokat is jelentenek. (…)
Bálint Ádám Fóliói, akár az Idők végezetében eltűnt (kvázi)üzenetek, titokzatos lapok, melyek áttetsző hártyái között mikroszkopikus jelen(t)ések is lapulnak… (…)
© 2021 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
