Category Lapszámon kívül

Hermann Irén: Egy életem. Egy halálom – egy kismama naplója

még három hét. vagy két nap | vagy egy sem. • szeptember tizenharmadika óta tudom, hogy létezik. ez ő – mondta az orvos, egy pontra mutatva a monitoron. (…)

Bátai Sándor – Jász Attila: Ugyanaz a történet

Erről a fotósorozatról nem szabadna írni. Mert ezen az egyszerre modern, egyszerre archaikus hullámhosszon lehetetlen beszélni, azon, amelyiken a képek szólnak. (…)

Láng Eszter versei

az idő örvényében / szétszálazódott szövegek / szövetében kerestél / rám találtál (…)

Gyenes Zsolt: Pécs fotográfiai életéről – részlet Fotográfia mozgásban című könyvből

Pécsen a fényképezés megjelenése, a gyökerek a XIX. század második felére nyúlnak vissza. Az első fényképész 1860-ban tűnt fel a városban. A XIX–XX. század fordulóján öt-hat hivatásos fotográfus munkálkodott. (…)

Elindult a 2. jótékonysági aukció a Képírás javára

Ezúttal 125 műalkotásra – festményekre, nyomatokra, grafikákra, elektrografikákra, fotókra és plasztikákra – lehet licitálni tíz napon át, március 20-án este 9 óráig.

A szerkesztők munkái a Képírás-aukción

Keserü Katalin: Várnagy Ildikó Jelek című kiállításáról

Ildikó a szavak és a vizualitás (a tények, tapasztalatok és a képiség) összefüggését vizsgálja a kezdetektől fogva, a lehető legelemibb szinten: a megjelenésén. Újrakezdte azt, amit szobrászatnak (művészetnek) nevezünk.

Gergely Tamás: Mälar-parti séták – két szemelvény

Csodabogár a Mälar-parton. Egy szürke gém. Elvegyülve a ludak között, mintha ő maga is lúd lenne, lúdnak tartaná magát. Másképp hogyan került volna közéjük? És érezné otthon magát… (…)

Sinkó István: Örök mozgás rétegesen – Felházi Ágnes munkáiról

Felházi Ágnes par exellence festő, akinek lételeme az anyaggal való küzdelem. Vannak történetek a képein, de nincs történetmesélés. A narratíva maga a szín és annak jelenléte. (…)

Nagy Zopán: Szakrális szekvenciák, profán pofonok…

Szakramentumok és dokumentumok! Létköznapi ünnepeink mi magunk vagyunk! Személyes örömeink: különféle cselekedetek, alkotások, csöndek, utazások, tovább-gondolások által… (…)

Kántor Zsolt: (Össz)Hang és jázminbibe – Kemenes Géfin László halálhírére

Törvény és katarzis elegye / Ítélő erő & talány / Kék szótövekre folyik a teje / Keletkezés bezárás elválás összeérés / Konstans metafora: hiány (…)

Láng Eszter interjúja a 70 éves Onagy Zoltánnal: Kétszer lenézni a gödör aljára

Dolgozom serényen, és külön-külön örülök minden napnak. Hogy miképpen örülök? Minden reggel megtapsolom a napot, amikor felkel a Szamár-hegy mögül. Ha felhő, ha köd, nincs taps. (…)

Békés Karácsonyt!

A Képírás szerkesztősége ezúton kíván minden kedves szerzőjének és olvasójának Békés Karácsonyt!

A. Fehér Vera: A létezés absztrakt térbizonyítékai – Gábor Enikő képeiről

Inkább fejben fotóz, vagy nem is fotóz már, csak kamera nélkül. Nem direkt irányít, hanem hagyja, hogy a kezei között formálódó alkotás öntudatra ébredjen. Engedi, hogy az anyag felszólaljon a folyamatban: párbeszédbe elegyedik a fotópapírral. (…)

Kecskés Péter: A természet rejtett arcának feltárása – Stark István kiállításáról

Stark István új elektrográfiái láttán felsejlik az őssejtés, a sejtek belső, titkos élete, bepillantást nyerünk a természet láthatatlan működésébe. (…)

« Older posts Newer posts »

© 2024 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑