Nem Szűz Mária szobraként emlegetik. Csak egyszerűen Mária. Lehetne akármelyik almádi nő, asszony is. Mária lefele néz, melle fölött bal kézfejét jobbján pihenteti, teste lepelbe burkolt, mintha fázna. (…)
A szemesi mólón sétálgattunk éppen Shark Babyvel. Állt a levegő, a fények vakítóan fehérek voltak, izzott a kő, a beton, és mi mind a ketten behúzódtunk a világítótorony ferde árnyékába, úgy álltunk ott mi is, ferdén. (…)
Én az előbb bemásztam már a strandra. De az öcsém csak küszködött, nem sikerült neki, úgyhogy visszamásztam érte. Most mindketten kívül vagyunk, kétségbe esve próbálunk bejutni… (…)
A halkan, kifelé-befelé vacogó-zokogó, lyukakkal teli Házban, fehér leplekben két előadó tevékenykedik, a fehérre: föld-sebek rajzolódnak, indirekt írás- és rajzolatminták, egzaktált formák töltik be, lepik el a lepleket. (…)
Szöveg-torzítás bejátszások: mellkasból szóló szerkezet, hangos-kimondó recseg, majd az előadó belső szervei közül szalagos magnetofon serceg, diktafonból sziszegő Szaturnusz-Abraxas-Homunculus hangok, álomtalan átjárások fokozódnak… (…)
A bajt az okozta, hogy Shark Baby születésnapja és a karácsony elég közel esnek egymáshoz. Nem. A bajt az okozta, hogy én hülye vagyok, Shark Baby születésnapja és a karácsony meg kicsit közel esik egymáshoz. (…)
Hallom a hatos buszt elmenni reggelenként. Eddig nem tudtam, hogy várom, csak vártam, ahogy rácsattan a reggelre a buszajtó, most meg a hiányát hallom, ami azt jelenti, karanténszámítások szerint ezzel sem jöhettél, és hogy kezd végtelenné válni ez az egész. (…)
még három hét. vagy két nap | vagy egy sem. • szeptember tizenharmadika óta tudom, hogy létezik. ez ő – mondta az orvos, egy pontra mutatva a monitoron. (…)
Rápillantott a vezérlőpanelre: tizenkét számozott nyomógombot látott. Hm, mintha ez a ház csak négyemeletes lenne, gondolta kicsit csodálkozva, ám erőt vett rajta a kíváncsiság, s megnyomta a 12-es gombot. Az ajtó azonnal becsukódott, s a lift határozott lendülettel elindult fölfelé. (…)
Hajszálselyem. Szőke hajzuhatag. „Holdudvardudva.” A praxis és a plasztik-empíria csak egy alternatíva. Izolált szcenika. Te vagy a membrán. A nő. (…)
Csodabogár a Mälar-parton. Egy szürke gém. Elvegyülve a ludak között, mintha ő maga is lúd lenne, lúdnak tartaná magát. Másképp hogyan került volna közéjük? És érezné otthon magát… (…)
Ma is „nagy” Kristófot megy, a hosszabbak közül választ, azonban nem hegynek, hanem lenek. Duna-Kristófot. Duna, friss, tegnapi hó, füzek, nyárfák. Könnyű a lába, jólesik lépkedni, jól a hideg, a hideg levegő, a hideg napfény. Minden jó. Gurul szinte. Nem zökken, nem csúszik, nem csikorog. (…)
Szorongva a nőt figyelem, vajon kiadja-e a gyógyszert. Mint régen, drogos koromban. Vényem nincs, az orvos házon belül oldotta meg. Egy dobozzal jön vissza, kiderül, egész havi adagot rejt. (…)
Kászim, aki azelőtt is járt már a városban, mintha meg akarná nézni a későbbi birtokát, inkább tűnt embernek, mint Szapolyai vagy Werbőczy; Kászim édes volt, mint a méz, azok kemények, mint az éretlen körte, ez szívélyesen beszélt és lágyan, azok csak elvakkantották magukat az ember fölött… (…)
Mikor rám került a sor, felnézett: „Kinek írhatom?” Váratlanul ért a kérdés. Akkoriban én az élő költőt megközelíthetetlennek tartottam. Azt hittem, ő csak odaírja a nevét a belső borítóra, és ennyi a dedikálás. Nem kell beszélgetni. (…)
© 2023 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
