Bármilyen egyszerűen is hangzik, a legfontosabb, hogy minden mondat saját legyen. Legyünk önmagunk, ha írunk. Nincsen olyan álarc, amely le ne hullna. (…)
Vajon miről beszélgetnek az angyalok műszak után, midőn megfáradt lényegiségükkel billegnek valamely égi vendéglő felhőpuffjain? Már ha van munkaidő egyáltalán, s ebből következően van szabadidő társadalmukban. (…)
A szolgai jármot 14 éves gyermekként vettem nyakamba, mert édesapám nemcsak a falu legszegényebb embere volt, hanem még az egészsége sem volt meg. Gyermektársaim a cselédség gyermekei voltak. Taníttatásomra sem, de még egyébre sem jutott pénz a családban. (…)
Kultúránknak, az ember alkotó tevékenységének, civilizációnknak végül is arról kellene szólnia: hogyan is fogjuk vissza, hogyan is fékezzük meg a bennünk szunnyadó, a belőlünk állandóan kitörni készülő fenevadat. (…)
Úgy beszéltük meg, hogy heti egy nap, ami egyedül a tiéd. Ebből lett még egy, mert kívántalak. Még egy, mert sajnáltalak elhagyni. Pár hét múlva úgyis menekülök, nem bírom az állandóságot. Vagy ha nem én futok el, neked akad sürgős vidéki elintéznivalód, ami néha hónapokra húzódik. (…)
A reggeli pályaudvar kék. Még sohasem sikerült vonaton aludnom, most először pár órát. Kábultan pislogok a szokatlan, északi fénybe. Április van, de nekem hideg. A nyakamig húzom a dzsekim cipzárját. Semmi sem úgy működik, ahogy várnám, de kezdettől bízom a lengyelekben. Ha én idegen is vagyok mindenhol, a lengyelek annak, aki magyarul beszél, nem idegenek. (…)
Mikor álmodban átöleltelek, a vállad megrándult kicsit, éppen hogy, valahogy. A hajadhoz érve ujjamon kis villám cikkant, mint csillagszóró szikrája karácsonyeste, fellobbant, és visszahullt a tenyerembe. Nem mozdult a szobában semmi, a képek csöndben lapultak a falakhoz, miközben Pókasszony, az ágy fölött, a sarokból figyelt. Jaj, csak fel ne ébredj, csak aludj még, Kedvesem. (…)
Ma, a huszadik Spanyolnátha-születésnap reggelén, ahogy Berekfürdőn szoktam, megveszem az itteni megyei napilapot (bocsánat, hogy a ma jubiláló onlájn folyóirat alapítójaként múlhatatlanul ragaszkodom a nyomtatott sajtóhoz…), s kedvenc sorozatom, a „Fotóalbum irodalmi köntösben” új darabjában a tószegi templomokat bemutató képírás áll egy teljes oldalon. (…)
A szupermen nézésű is észreveszi, hogy Ági pont őt akarja, hogy létrejött az, ami csak ezzel a nővel jöhet létre. Aztán odalép, táncolnak, és amikor a testek távolsága már nem szűkíthető, akkor Ági felmegy hozzá. A lakására. (…)
Nem tudja, hogyan került a pincébe. Keresi a régi földgömböt, amit jó bizonyítványáért kapott. Nem szerette. Félelem fogta el, amikor apja megpörgette, látod, így forog a Föld is. Befogta a fülét és behunyta a szemét. Ne forogjon! (…)
Szabadkán esett meg e különös történet, de nem a Bárányban, amely elit hotelnek számított történetünk idején. Oda szállni egyiküknek pénze nem volt, hiszen a koldulók osztályába tartozott, a másiknak ugyan arany is csörgött a zsebében, de ő meg fukar volt bizonyos helyzetekben… (…)
Álmomban szemerkél, a HÉV-re várok. Egy make-upos nő a megállóban, arca fényesen világít. Szótárban keresem a nevedet. Nem jut az eszembe. Hívtalak telefonon, de nem vetted fel. Téves kapcsolás. Számot cseréltél? Rég nem láttalak. Szakítottunk. (…)
A kéz nélkül született fiú láthatatlan szárnyakat kapott Teremtőjétől. A zene birodalmát meghódító muzsikus, zeneszerző és karmester vált belőle, aki, kihasználva világhírét, vakvezető kutyát szerzett a szomszédságában élő világtalan kislány számára. (…)
Appel Henrik árva munkásfiú a város legvadabb vidékéről olthatatlan szomjjal vágyakozik a művészet birodalmába. Nyughatatlan kamasz lelke a Somér cionista mozgalomban való megmerítkezés után a vándorszínészek közé sodorja. (…)
Kilépek a Royalból, még hallom Mityás hegedűszólóját, a füstös étteremben a Pacsirtát varázsolja vonójával, és szembe jön velem a véletlen, az öreg Sihelnik szürkelovas fiákere. (…)
© 2026 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
