Szekció

Próza

Kontra Ferenc: Hó hull a madárra

A szertartás mélyen az emlékezetembe vésődött. Talán a magány miatt. Amilyen magányos csak a halál tud lenni, és amilyen egyedül marad az, akit elhagynak. Neki valóban nem maradt senkije. (…)

Szilágyi von Neuwirth Zoé: Intravénásan adagolt rejtély

Intravénásan adagolom magamnak a sötét és nyomasztó rejtélyt! Ez az egyetlen jelenleg, ami gyógyírt jelent lecsupaszított lelkemnek, s von jótékony védőpajzsot köré(m). Homályba veszett végtelen korridorok, titkos átjárók az áthatolhatatlannak tűnő falakon… (…)

Szilágyi von Neuwirth Zoé: Visszafelé-előre

Rendületlenül haladok előre a magam kreálta mesterséges világom időszférájában. Letűnt múltak újraidézése és az elmúlt szép emlékek rabságába esés, holtak el nem engedése, amiről beszélek. (…)

Onagy Zoltán: Három vándor

Jól van. Kipakolom a ruháidat. Dzsekid is van itt. Jó volna tudni, reggelig maradsz-e. Először azt volna jó tudni, hogy egyáltalán merre jársz. Vedd fel azt a kurva telefont. (…)

Mikó F. László: Holbein napja

Jézus fekszik előttem. Fekszik a hátán, feje épp hogy kicsinykét balra billen. Haja zilált, szája félig nyitva. Nem voltak rossz fogai, gondolom. Ahogyan szakálla alatt látszik, szinte nem is volt álla. Orra feltűnően egyenes. (…)

Kelemen Lajos: Kék kép

S mint a fű, ő is elszánt. Élni akar. Miért is mondana le arról, amihez nagyon ért? Az idő meg a gravitáció elbánt vele. Sűrű ráncai mögött rendületlenül vigyázza természettől nyert kiválasztottságát, a valahai finom, gótikus dámát. (…) Részlet a Gyeptéglák a füveskönyvemből című kötetből.

Krulik Zoltán: Az utolsó papírrepülő (részlet)

Játsszunk el a gondolattal: például Rákosi elvtárs, mondjuk, hasonlatos Sztálin elvtárshoz. Filmhíradó, 1940. Moszkva. Vörös tér. Dísztribün. Megvan? Egymás mellett. Sztálin elvtárs, Rákosi elvtárs. Jó-jó, csak hangosan gondolkodom, nem olyan – hisz a szivarvágóját sem bízná rá Sztálin elvtárs Rákosi elvtársra, ha momentán a csicskása lenne, tudjuk, így gondolta magában Berija elvtárs, s mondta is, igen, kimondta egy szűk plénumon –, csak hasonlatos. (…)

Krulik Zoltán: A diktafon

– Prágában leszállok! – mondta egy laza karlendítéssel és nem állt be a szája. Mi az neki, hat óra ácsorgás. Mondjuk, jókat is mondott néha, a sokadik után mentem be a kupéba és húztam elő az ajándéknak szánt italt a hátizsákból. Hogy valóban whisky volt-e, vagy valami lőre, nem emlékszem. Mondtad, ne igyuk meg, ezt kérték az endékás rokonok, náluk nincs ilyesmi, de annyira beindultam a srácra, igaz már pár sörrel alapoztunk, amit ő hozott fel a vonatra az Utasellátó büféjéből. (…)

Aich Péter: Hadszíntérjelentések (részlet)

Gyakoroljuk a háború kitörését, arra az esetre, ha letámadna az idealizmus, éppen minket, mivel megfájdult a foga jólétünkre, falainkra, szögesdrótunkra, zárt kapuinkra, fene tudja, mi mindenre, ez a legújabb foglalkozásterápia, nagyzási hóbort, katonásdit játszunk. (…)

Forgács Péter: Treff bubi

A fal mellett sorakozó székek egyikére ül, csak úgy nagykabátban, mint aki vonatra vár. Nem neki való hely ez a klub. Megmelegszik egy kicsit, aztán megy is. (…)

Janković Nóra: Utolsó snitt

Egy pillanatra hátranézett. Csak annyi időre, hogy ne veszítsen az így is egyre lassuló tempójából. Igen, még mindig a nyomában vannak. Érezte, ereje fogytával a távolság egyre csökken. Arcát eltorzította a félelem. (…)

Száraz Pál: A síoktató

Helmut Anita asztalánál ette meg az ebédet, amelyet a konyhafőnök három emberre méretezett. Ebéd után együtt kávéztak a kávézóban, később együtt sétáltak. Estére kitört a flört. (…)

Thiele-Csekei Enikő: Falak

Az öregotthon steril fehér falai riasztóak és hidegek. Az élet a fotocellás ajtók előtt torpant meg. Pedig nyár van, hét ágra süt a nap. A gyermekek a szemközti óvodában karikáznak, önfeledten zsibongnak, kacagnak. Egy lovas kocsi viszi a vendégeket a tóhoz, majd a borospincék irányába. Élünk. (…)

R. Nagy Krisztián: Hodžova u. 36–42.

Láttam, ahogy Rezniková néni a kapuhoz ér. Mindkét kezében súlyos bevásárlószatyor. Kiléptem, és már messziről hangos „Kezit csókolom, Katarina néni”-t eresztettem el az irányába, elsősorban üdvözlésképp, másodsorban, hogy jelenlétemre felhívjam a figyelmét, és a lépteim tempójával egyetemben jelezzem neki, tessék várni, máris nyitom önnek az ajtót. (…)

Tóth N. Katalin: A jó szomszédok

Faluhelyen azt tartják, hogy a jó szomszéd áldás. Meg kell becsülni. A kedvében kell járni. Szívességeit illik mihamarább viszonozni. Ilonának nem volt része ebben az áldásban. Házsártos szomszédasszonya sok bosszúságot okozott neki. Nem telt el egy nap az Isten ege alatt, hogy meg ne botránkoztatta volna. (…)

© 2018 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑