Szekció

Próza

Tóth N. Katalin: A jó szomszédok

Faluhelyen azt tartják, hogy a jó szomszéd áldás. Meg kell becsülni. A kedvében kell járni. Szívességeit illik mihamarább viszonozni. Ilonának nem volt része ebben az áldásban. Házsártos szomszédasszonya sok bosszúságot okozott neki. Nem telt el egy nap az Isten ege alatt, hogy meg ne botránkoztatta volna. (…)

Géczi János: Egy metafora története

A tó fölött fehér madarak repülnek. Zagyva az értelmük, gondolja a lány, de az elgondolását nem mondja ki, mivel szemzugából látja, hogy a fiú is éppen ezt gondolja most, a röpképek alapján. Hát csak kölcsönösen bólintanak egymás azonos elképzelésére. Sirályok, a fiú tudja, a lánynak csupán hófehér, sárga-piros lábú madarak, amelyek képesek a vízfelszínen ringatózni. (…)

Krulik Zoltán: Kitépett noteszlapok

A cukrászda udvarán – amelyet drótháló kerített – pirosra mázolt vasasztalok álltak székekkel a léptek súlyától recsegő-ropogó kohósalakon. Messziről hallotta már az érkezők lépteit a főkötős, matt-fekete ruháján kikeményített patyolatköténykét viselő felszolgálónő, aki legtöbbször az ajtófélfának dőlve bámulta az eget. (…)

Mikó F. László: „Délután öt órakor”

Még csak fél öt. Hajnal. A tetőablakon dobol az eső. Tram-taramm, tram-taramm, tram-taramm. Nyitott szemmel fekszem a hátamon. Visszahúznak az álmok, nem is tudom, hogy ébren vagyok-e egyáltalán, vagy még abban a folyamatosan távolodó világban létezem, amibe bekopogott az eső. (…)

Mikó F. László: Az igazság pillanata

Állok egy vörös fapalánkkal körbevett tér közepén. Nincs már jelentősége hogyan kerültem ide, egyszerűen csak itt vagyok és várok. Körben, a palánk mögött emelkedő sorokban emberek ülnek és várnak ők is, talán ugyanarra, mint én, talán másra, ezt nem tudni még pontosan. Tanácstalan vagyok. Mit tegyek? (…)

Bene Zoltán: Bombázók

Az éjszaka kellős közepén P. különös zajra ébredt. Morajlásszerű zúgás verte föl. Kitört egy háború, gondolta, még inkább az álom, semmint az ébrenlét világában. Nem feledte azokat az időket, amikor igen gyakran teltek meg az éjjelei efféle, távoli mennydörgéshez hasonló dübörgéssel. Az amerikai gépek pontosan a városa fölött húztak el, hogy bombázzák a széteső Jugoszláviát. (…)

Gergely Tamás: Torokcsavar

Üdülés Horvátországban – futná másra a családi büdzséből? Mi több: felülről látja az Akropoliszt. Addig nyújtózik vagyis, amíg a takarója ér. Nem felejti: halált szimulálva menekül meg. Szívesen mesél: úszva próbálkozik, kenujuk léket kap. Félútnál férje feladja. Önvédelemből lő, geológus, csakis azért: pánikba esik. Hálát ad az égnek, amiért megmenekül. (…)

Csernák Árpád kisprózái

Kijelölt út nem volt, de mintha mindenki egy irányba tartott volna… Nem tudtam ellenállni. Sodródtam velük… Enyhén lejtett a nyílegyenes út. Talpunk alatt egyre apróbb kövek csikorogtak, két oldalt nőttek a falak, és a falak közötti tér egyre szűkebb, egyre keskenyebb lett, mintha befelé haladtunk volna a hegy gyomrába… Kintről már semmi nesz nem hallatszott, csak a talpak csikorogtak a kőzúzalékon… (…)

Szücs Zoltán: Addictus – dráma két felvonásban

Sziasztok, Kriszta vagyok, függő. Eljutottunk az Első Lépéscsoport utolsó gyűléséig, ami a mélypontról szól. Mielőtt ezt is leírnátok és leadnátok, szeretném, ha mindenki elmesélné a mélypontját az anyagozásban. Azt a pontot, amikor rájött, hogy az élete irányíthatatlanná vált, és segítséget kell kérnie. Tudom, hogy ez mennyire nehéz most, de amit itt mondotok, az itt is marad. Ki akarja kezdeni? (…)

Gáspár Ferenc: A macska

Hirtelen tényleg azt gondoltam, csoda történt. Miért nyílott volna ki egy olyan ajtó, amihez nem jó a kulcsom, s ráadásul még csak nem is találtam meg a zárat. (…)

Szénási Miklós: Az mégsem lehet, hogy semmi

Nem ismerem azokat, akik felszállnak reggelente, mondta, de már majdnem úgy vagyok velük, mintha ismerném őket. Ott az a magas, rövid hajú nő. Még nem nyugdíjas talán, de nincs túl messze hozzá. Reggelente ott áll a megálló szélén, és várja a barátnőjét, aki mindig, vagy majdnem mindig késve érkezik. A lakótelepen lakhat, és mindig a zebra felől közelít. Nem vág át a parkon, pedig akkor megúszná a várakozást, és nem fékezné le a piros. (…)

Fellinger Károly: Tündér Ilonka és a kondásfiú

Hol volt, hol nem volt, a kacskaringós, fecsegő Kis-Dunában, annak is az Aranyász nevű szigetén élt egy gyönyörű hattyú. Habfehér tollú, bóbitás. Hogy miért volt bóbitája? Majd a későbbiekben kiderül. (…)

Krulik Zoltán: Másvilág (kilenc történet)

Kicsap a láng, ahogy a vaskályhába hajigálja iratait, s a bejárati ajtó csipkefüggönyén át még a gangon ácsorgó SS-katona rendfokozata is kivehető, ahogy a farkaskutya pórázát fél kézzel tartva, húzza a csaholó fejet fel, egész a váll-lap magasságáig. (…)

Gergely Tamás: Árva-Vág-zöld

Egyedül a delfti-kéket szerette, annak ellenére, hogy Delftben soha nem járt. Lehet, hogy nem is fog. (…)

Gergely Tamás: Latorca – Latorcza

Latorcza kontinens címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentornál egyperces-válogatásom. Már a ”változások”, vagyis a ’89-es ”ellopott forradalom” után, ám az egypercesek még a Ceausescu által létrehozott ”nemzeti-kommunista” időkről szólnak – nekem az adatott meg, abban élni, az kapta el derékban a generációmat. (…)

© 2017 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑