Szekció

Próza

Forgács Péter: Treff bubi

A fal mellett sorakozó székek egyikére ül, csak úgy nagykabátban, mint aki vonatra vár. Nem neki való hely ez a klub. Megmelegszik egy kicsit, aztán megy is. (…)

Janković Nóra: Utolsó snitt

Egy pillanatra hátranézett. Csak annyi időre, hogy ne veszítsen az így is egyre lassuló tempójából. Igen, még mindig a nyomában vannak. Érezte, ereje fogytával a távolság egyre csökken. Arcát eltorzította a félelem. (…)

Száraz Pál: A síoktató

Helmut Anita asztalánál ette meg az ebédet, amelyet a konyhafőnök három emberre méretezett. Ebéd után együtt kávéztak a kávézóban, később együtt sétáltak. Estére kitört a flört. (…)

Thiele-Csekei Enikő: Falak

Az öregotthon steril fehér falai riasztóak és hidegek. Az élet a fotocellás ajtók előtt torpant meg. Pedig nyár van, hét ágra süt a nap. A gyermekek a szemközti óvodában karikáznak, önfeledten zsibongnak, kacagnak. Egy lovas kocsi viszi a vendégeket a tóhoz, majd a borospincék irányába. Élünk. (…)

R. Nagy Krisztián: Hodžova u. 36–42.

Láttam, ahogy Rezniková néni a kapuhoz ér. Mindkét kezében súlyos bevásárlószatyor. Kiléptem, és már messziről hangos „Kezit csókolom, Katarina néni”-t eresztettem el az irányába, elsősorban üdvözlésképp, másodsorban, hogy jelenlétemre felhívjam a figyelmét, és a lépteim tempójával egyetemben jelezzem neki, tessék várni, máris nyitom önnek az ajtót. (…)

Tóth N. Katalin: A jó szomszédok

Faluhelyen azt tartják, hogy a jó szomszéd áldás. Meg kell becsülni. A kedvében kell járni. Szívességeit illik mihamarább viszonozni. Ilonának nem volt része ebben az áldásban. Házsártos szomszédasszonya sok bosszúságot okozott neki. Nem telt el egy nap az Isten ege alatt, hogy meg ne botránkoztatta volna. (…)

Géczi János: Egy metafora története

A tó fölött fehér madarak repülnek. Zagyva az értelmük, gondolja a lány, de az elgondolását nem mondja ki, mivel szemzugából látja, hogy a fiú is éppen ezt gondolja most, a röpképek alapján. Hát csak kölcsönösen bólintanak egymás azonos elképzelésére. Sirályok, a fiú tudja, a lánynak csupán hófehér, sárga-piros lábú madarak, amelyek képesek a vízfelszínen ringatózni. (…)

Krulik Zoltán: Kitépett noteszlapok

A cukrászda udvarán – amelyet drótháló kerített – pirosra mázolt vasasztalok álltak székekkel a léptek súlyától recsegő-ropogó kohósalakon. Messziről hallotta már az érkezők lépteit a főkötős, matt-fekete ruháján kikeményített patyolatköténykét viselő felszolgálónő, aki legtöbbször az ajtófélfának dőlve bámulta az eget. (…)

Mikó F. László: „Délután öt órakor”

Még csak fél öt. Hajnal. A tetőablakon dobol az eső. Tram-taramm, tram-taramm, tram-taramm. Nyitott szemmel fekszem a hátamon. Visszahúznak az álmok, nem is tudom, hogy ébren vagyok-e egyáltalán, vagy még abban a folyamatosan távolodó világban létezem, amibe bekopogott az eső. (…)

Mikó F. László: Az igazság pillanata

Állok egy vörös fapalánkkal körbevett tér közepén. Nincs már jelentősége hogyan kerültem ide, egyszerűen csak itt vagyok és várok. Körben, a palánk mögött emelkedő sorokban emberek ülnek és várnak ők is, talán ugyanarra, mint én, talán másra, ezt nem tudni még pontosan. Tanácstalan vagyok. Mit tegyek? (…)

Bene Zoltán: Bombázók

Az éjszaka kellős közepén P. különös zajra ébredt. Morajlásszerű zúgás verte föl. Kitört egy háború, gondolta, még inkább az álom, semmint az ébrenlét világában. Nem feledte azokat az időket, amikor igen gyakran teltek meg az éjjelei efféle, távoli mennydörgéshez hasonló dübörgéssel. Az amerikai gépek pontosan a városa fölött húztak el, hogy bombázzák a széteső Jugoszláviát. (…)

Gergely Tamás: Torokcsavar

Üdülés Horvátországban – futná másra a családi büdzséből? Mi több: felülről látja az Akropoliszt. Addig nyújtózik vagyis, amíg a takarója ér. Nem felejti: halált szimulálva menekül meg. Szívesen mesél: úszva próbálkozik, kenujuk léket kap. Félútnál férje feladja. Önvédelemből lő, geológus, csakis azért: pánikba esik. Hálát ad az égnek, amiért megmenekül. (…)

Csernák Árpád kisprózái

Kijelölt út nem volt, de mintha mindenki egy irányba tartott volna… Nem tudtam ellenállni. Sodródtam velük… Enyhén lejtett a nyílegyenes út. Talpunk alatt egyre apróbb kövek csikorogtak, két oldalt nőttek a falak, és a falak közötti tér egyre szűkebb, egyre keskenyebb lett, mintha befelé haladtunk volna a hegy gyomrába… Kintről már semmi nesz nem hallatszott, csak a talpak csikorogtak a kőzúzalékon… (…)

Szücs Zoltán: Addictus – dráma két felvonásban

Sziasztok, Kriszta vagyok, függő. Eljutottunk az Első Lépéscsoport utolsó gyűléséig, ami a mélypontról szól. Mielőtt ezt is leírnátok és leadnátok, szeretném, ha mindenki elmesélné a mélypontját az anyagozásban. Azt a pontot, amikor rájött, hogy az élete irányíthatatlanná vált, és segítséget kell kérnie. Tudom, hogy ez mennyire nehéz most, de amit itt mondotok, az itt is marad. Ki akarja kezdeni? (…)

Gáspár Ferenc: A macska

Hirtelen tényleg azt gondoltam, csoda történt. Miért nyílott volna ki egy olyan ajtó, amihez nem jó a kulcsom, s ráadásul még csak nem is találtam meg a zárat. (…)

© 2017 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑