Szerző

Kontra Ferenc

Kontra Ferenc: Az álom hídja

Hetekig tartott, mire Varezt rábeszéltem, hogy vigye el a fiát a gyermekkórházba. Nem is akartam elhinni, hogy ennyire csökönyös. Amennyire idegenkedett az orvosoktól, az már szinte elmaradottságra vallott. A Könyökölőben Zoki a saját szomszédasszonyát ajánlotta, aki javasasszony hírében állt. Lelki bajokkal oda fordultak a helybeliek, mintha nem is külvárosban laktak volna, hanem egy elszigetelt, babonás, kis faluban. Ők csak akkor siettek a sürgősségire, ha valaki láncfűrésszel levágta a hüvelykujját. (…)

Kontra Ferenc: Hó hull a madárra

A szertartás mélyen az emlékezetembe vésődött. Talán a magány miatt. Amilyen magányos csak a halál tud lenni, és amilyen egyedül marad az, akit elhagynak. Neki valóban nem maradt senkije. (…)

Kontra Ferenc: Névtelenek rozettája

Minden eszköz fényesen ragyog. Olyan arisztokratikusan, mint egy étkészlet ezüstjei, és ipari formatervezőjük sem lehetett más, mint aki a leveses merőkanalat tervezte, hogy a szélén még megüljön egy hajszálnyi tészta, és el lehessen dönteni, hova kerüljön; ugyanennyire volt funkcionális ennek a kanálnak az alakja is, amely viszont nem engedett a kételyeknek: tartamának egyértelműen kerülnie kellett valahova. (…)

© 2018 Képírás — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑