A reggeli pályaudvar kék. Még sohasem sikerült vonaton aludnom, most először pár órát. Kábultan pislogok a szokatlan, északi fénybe. Április van, de nekem hideg. A nyakamig húzom a dzsekim cipzárját. Semmi sem úgy működik, ahogy várnám, de kezdettől bízom a lengyelekben. Ha én idegen is vagyok mindenhol, a lengyelek annak, aki magyarul beszél, nem idegenek. (…)
Kászim, aki azelőtt is járt már a városban, mintha meg akarná nézni a későbbi birtokát, inkább tűnt embernek, mint Szapolyai vagy Werbőczy; Kászim édes volt, mint a méz, azok kemények, mint az éretlen körte, ez szívélyesen beszélt és lágyan, azok csak elvakkantották magukat az ember fölött… (…)
© 2025 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
