Annyiszor fennakadt a torkomon Bécs (a nagystílű szomszédok a vidéki kislány torkán), hogy valamikor az ötvenes éveim közepén egyszer csak úgy döntöttem, hogy Bécs lesz az, ahol minden múzeumot megkísérlek bejárni, megismerni, hátha akkor jobban befogad, és én is őt. Ez valóban megtörtént. (…)
Róma önmagában múzeum. 2800 éve folyamatosan bővülő gyűjtemény. Utcái, terei, épületei, tárgyegyüttesei az európai civilizáció, kultúra, vallások, művészetek, mindennapi élet, népek és nemzetek emlékhelyei. Minden együtt. És minden mindennel összefüggésben. Az emberi történelem tanúságtevői. (…)
Amikor elhagytam a várost, biztos voltam benne, hogy soha többet nem térek vissza. Ám a sors már 1977-ben másként döntött, amikor – dr. Székács István pszichoanalitikus közvetítésével – kijelölt arra, hogy lábjegyzet legyek a legeredetibb, legkülönösebb magyar festő életművében. (…)
A British Múzeum az emberi történelem és kultúra legátfogóbb és legnagyobb emlékhelye. Amióta ember létezik és nyomot hagyott maga után, az a kezdetektől máig végigkövethető pontosan dokumentált anyaga segítségével. 13 millió tárgyon keresztül az emberi tudás, gondolkodás és technika őrzője. (…)
Szókratész mondja Platón Államában: festeni „nem is olyan nehéz dolog, sőt sokféleképp és egész hamar meg lehet valósítani; de talán a legkönnyebben úgy, ha egy tükröt veszel, s azt mindenfelé körülhordozod: így egykettőre alkothatsz napot és mindent, ami az égen van, földet, sőt nagyon hamar magadat, a többi élőlényt, használati tárgyakat, növényeket, s minden egyebet is megalkothatsz, amiről az imént beszéltünk”. A kortárs magyar képzőművészekre is érvényes a fenti megállapítás: így számos megközelítésben mutathatjuk be a tükör, a tükörkép, a tükröződés és a festmény közötti összefüggéseket. A XX. század a tér százada – sokféle gondolkodó következtetése szerint. (…)
A 15 képzőművész bizonyítja, hogy az önarckép műfaja túléli a válságokat, elbizonytalanodásokat, azt is, hogy az emberábrázolás számos XX–XXI. századi irányzatban elvesztette, elveszti jelentőségét. Hogy hol a határ az úgymond realitás, valóság és az emlékek idézése, képzelgés, átírások, metamorfózisok között, az a néző szabadságán, beleérző képességén múlik. (…)
Az aktrajzok többsége határozott kontúrok, erőteljes, lendületes körvonalak közé zárt. Azok a tónus-, folt- és vonalértékek, modulációk, amelyek akkor és ott alakulnak ki, megőrződnek az 1920 és 1924 között Budapesten és Dalmáciában készült szénrajzokon. (…)
Kharón ladikja – kiállítás az Artézi Galériában. A Genezis című kiállításon, 2017 márciusában, kilenc művész mutatta be munkáit: különböző értelmezését a teremtésnek, születésnek, eredetnek – a kezdeteknek. Akkor tavasz volt, most ősz, lassan evickélünk az év vége felé. A Genezis a zsidó-keresztény hagyományokhoz (Biblia) kötődik, a Kharón ladikja a görög-rómaihoz. Nagyon széles a merítés Homérosztól Ovidiusig, és persze máig, hiszen a mai kultúrában is szerteágazóan benne van ez az ókortól fontos szimbolikus történet. (…)
Ezerszínű motívum a sziget. Itt a kiállításon szinte minden fellelhető: a kivonulás esztétikája, a szigetlakók saját szabályai, a sziget mint sorsforduló, mint akadály, mint kényszerlakhely, ahonnan nincs menekvés, mint kincses sziget, titokzatos sziget, lakatlan sziget, mint külön világ, ahol létre jöhet az újrateremtés, az újjászületés. Sziget-utópiák, képzeletbeli szigetek, mint az álmok, vágyak, titkok, szorongások kivetülései, mágikus varázslatok. (…)
Hét alkotó kollázsait válogattuk a bemutatkozásra. Egyrészt mindegyikük készít kollázsokat, így azonos műfajhoz tartozó műveket hasonlíthatunk össze. Másrészt a kollázst tartom a kubizmus óta máig a modern művészet, az avantgárd és az avantgárd utáni művészeti irányzatok meghatározó, a szemléletbeli változásokat közvetítő műformájának, egyben domináns munkamódszernek, az alkotási folyamat olyan részének, amely a befogadásban is kiemelt jelentőségű. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
