Egy lány, akit valamikor szerettem, azt mondta egyszer: Prágai egy manó.
A lány, akit akkoriban Tamás szeretett, szintén manó volt. Ült két manó az
elvarázsolt pázmándi kertben, és nézte egymást. (…)
Karl Ptolemos a vakító márványpadlóra eresztette bőröndjét és szétnézett az aulában. „Nem lesz könnyű a feladatra koncentrálni.” Sosem tudhatjuk, hogy a pillanatnyi hangulatok hogyan, milyen ingerek keverékeként állnak össze bennünk, és hogy a mindennapok felszíne alatt indázó érzések hogyan terelgetik életünket afelé, amit utólag majd sorsnak fogunk mondani, de a súly hívőin, az életet minden körülmények közepette megnehezíteni kész filozófusokon kívül ennek mikéntjét emberfia nem is szokta firtatni. (…)
Ami a napi rohanásban kell, az mind fölösleges. Ezen a résen át / látni: költészet. Emlékszel, Tamás? Egy pázmándi délutánon / arról beszélgettünk, hogy a horoszkóp köre tágra nyílt szem. / Középpontja a megszületett lélek; ezen a lyukon át lát a kozmosz. (…)
© 2024 Képírás — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑