Katedrális

Idővel felhígulnak
indulatok, fogalmak,
talán kémia az is,
ha emlékek maradnak,

ülepedés és gócok,
képek meg távolságok,
szigetek lesznek, ívek,
és valami szivárog.

Láthatatlan szerkezet –
helyre tesz minden követ.
Majd mítoszok töltik be
a megmaradt űröket.

Aszfalt

Izzadó szurok, lomha szag.
Az utcát újraburkolják.
Semmi sem olyan. A bodzák,
és félprofilból a falak.

Most tűnnek el a lábnyomok,
ahogy egy vashenger forog,
s a ragacsba por települ,

a lépések így tompulnak,
itt készül helye a múltnak.
Egy réteggel lejjebb kerül.