Mottó: Az életet sem lehet befejezni – egyszer csak abbamarad. „És a
bort is vizezik” – hajol a fővárosi író a költőhöz a vonaton az
utolsó jelenetben. Az életet is vizezik, ezért csak erőszakkal lehet
úgy ábrázolni, mint kerek, monolit egészet.
(Dérczy Péter: Kardos G. György – Jutalomjáték)
Temesi Ferenc regénye, a Por nem hamvad, nem porlad, nem mállik, nem is rohad, nem esik szét, nem is nyugszik. Még akkor sem, ha ma kevesen olvassák, tudjuk és hisszük, hogy olvasni fogják. Temesi Porlód város történetén keresztül láttatja a távoli múltat és a közelmúlt jelenbe szálazó világát. Polifonikus regény a Por, többszólamúsága zenei hangokat ébreszt az olvasóban. Babits Mihály Halálfiai, Mészöly Miklós Az atléta halála olyan könyvek, melyek hőseinek köze van, lesz a halálhoz. Halálra vannak ítélve. Az életnek vége volt, de a halál még nagyon messze késett: s hogy lehet addig az időt eltölteni? Az élőhalottak húsába az unalom vési sírfeliratát – írja említett művében Babits. Szeles András, a Por főhőse is meghal, de élete a halálával kezdődik el. Ez paradoxon, az élet folytatódik, ha meg is halunk.
Mitől függ egy könyv sorsa? „Pro captu lectoris habent sua fata libelli”, vagyis: az olvasó „fejétől”, tehát az olvasó, a befogadó műveltségétől, habitusától, érzelmeitől, további cselekedeteitől stb. függ egy-egy mű, könyv, alkotás jövőbeli virtuális élete: helye, híre, értéke, érvénye – állítja Monostori Imre Kortárs magyar írók, kortárs magyar alkotások és a könyvtár című írásában(1). A mai, internetfüggő világunkban egyszerre olvasunk hosszú és rövid szövegeket, regényeket és híreket, blogokat. Információéhségünk hatalmas és egyre növekszik. A Por is hizlalja tudásvágyunkat. Ilyen a világ? Ne legyen ilyen a világ? Sokunkhoz szól a Por, talán mindannyiunkhoz. Az olvasó felelőssége vitathatatlan, nem kell ahhoz Sorskönyvet olvasnia, hogy ráébredjen, felelőssége cselekedetének lehetséges következményeiben testesül meg. Mérlegel, és félredob egy könyvet, nem olvassa tovább. Vagy kockáztat, és tovább olvassa, végig. Ha van mérlegelés, nincs felelőtlenség. A Port lehet könnyen és nehezen olvasni, az olvasótól függ, milyen utat választ.
Kanonikus mű-e a Por? Vagy inkább kultuszkönyv? A kérdés jogos, hiszen a hipertex világban élünk, ahol az érzések, gondolatok hálóját feszítjük ki mindennap, hol az interneten barangolva, hol a médiát nézve, olvasva. Életünk asszociációkkal terhes, és már végképp nem lineárisan, hierarchikus rendben tekintünk sem a jövőbe, sem a múltba, emlékezetünk is szétszórt, nincs egységes világképünk, ami ránk hagyományozódott, az nekünk már nem elég. Vívódunk a hagyományokkal, amelyekbe hol beágyazódik a jelenünk, hol meg eltér attól, sőt tagadjuk, hogy hagyományaink lennének. Temesi érdeme, hogy miközben posztmodern, nagyon is hagyományokat követ, éltet. Nem azért, mert a provincializmus válik nála különös világgá, ennyiben a Száz év magány is provinciáról szól, hagyományról, meséről, anekdotákról, mítoszokról. Macondo nem annyira földrajzi hely, mint inkább lelkiállapot – állítja Márquez. És a Száz év magányt olvasva kitűnik, hogy a falvakban mindent vastag por lep, amit a szél felkavar – de nincs eső, ami lemosná. Porlód jól körülhatárolt hely, város, ahol viszont – szemben a Száz év magánnyal – nem történhet meg minden, és nem is igen akarják a könyvben szereplők, hogy minden meg is történjen vagy megtörténhessen. A szabadság levegője más a két könyvben, miként a lelkiállapot is. Porlód belesimul a porba, Macondo úgy emelkedik ki a porból, mintha heggyé válna, amelyet nem lehet kikerülni, át kell gyalogolni kanyargós ösvényein.
Temesinél az anekdota az uralkodó, kevés mítoszt tud felmutatni, felhozni. És nem is teremti mítosz rangúvá a múltat és a jelent. Szociografikusan jelenít meg, majd a pontosságot feloldja, eloldja a valóság hol könnyed, hol fajsúlyosabb anekdotáiban. Nagy Lajos Kiskunhalom könyve, amely egyetlen nap leltára, hajnaltól hajnalig tartó huszonnégy óra eseménymozaikjainak egymáshoz illesztése, könyörtelen, kíméletlen és szenvtelen. Mindez a Porban csak időnként van jelen, de jelen van.
És amint sereg kél szürke por ködéből, írja Arany a Toldiban, Temesi műve is a szürkeségből jön, az átkosban fogan és születik meg, valaminek a végén, valaminek a hajnalán. Senki sem tudja még, hogy a hajnal az a vég. Még kizárnak, ha nem is a házból, de a pártból (1988), ilyen idők járnak. Megállt az idő, és nem múlik semmi, csak növekszik a por, az idegesség. Várakozunk, mintha erős dohányosok lennénk: Aggyá’ már egy staubot, megbasz az ideg, ha nem gyújthatok rá most rögtön. A Staub németül port jelent. Hogy a porral is lehet tüzet oltani? Igen, lehet. Ismerjük, piros a színe. Poroltó.
Szeles András halála újjászületés is, ahogy a kígyó levedli bőrét, átalakul, létrejön a Por mint regény, az író beteljesíti álmát, íróvá válik, műve összevethető Nádas, Esterházy műveivel. Pokorni Zoltán írja a Porról: A világot képként látja, irónia és érzelmesség vegyül benne, frivol hang váltakozik az egyszerűhöz és egyedihez feltétel nélküli szubjektív odafordulással(2). Temesi krónikás és történetíró (olykor ledér), aki emlékszik, bár ott sem volt egy-egy történet születésekor. Elképzeli, odaképzeli magát, maga lesz a történeti hős és a krónikás is. Látszólag kalandozik, hol szeszélyesen, hol tudósként, fecseg is, változatosan keverve a témát, a műfajt és az ábrázolásmódot. Remek megfigyelő. Mintha Levi Strauss Szomorú trópusokját forgatta volna, Temesi Porlód antropológusává válik. A valóság és a mögötte megbúvó emberi gondolkodás szerkezetének alakulását kutatja, vizsgálja és jeleníti meg. Időnként az az érzésem, mintha az írás előtti kultúrák világában találnám magam, de egy idő után kiderül, Porlódon vagyok, gyüttmöntként.
Egy archaikus társadalom nyelvi és kommunikációs rendszerébe kalauzol az író, a narrátor, aki örömteli érzéssel és tudattal közli az olvasóval, hogy Freud, korábbi írók tapasztalatait felhasználva, az emberben lévő lélekre (tudattalanra) bukkant Porlódon. Nemzeti érzéseket és gondolatokat ér tetten, aszalja őket, tartósítja. Számára az anekdota, amely asszociációs és metaforikus logikára épül, kiindulópont, használja, alkalmazza, de meg is regulázza, nem engedi uralkodni. Temesi számára az élet, a porlódi élet lesz fontos, a nagyvilági élet lesz érdektelen, ha ki-kitér is rá olykor. A Porban az empíria véletlenszerűsége törvényként bomlik ki, válik szemmel láthatóvá. A Kispéterek világa miként lesz a mindennapok részévé, és fordítva. Temesi nem eszméket ütköztet, hanem sorsokat rak egymás mellé, kontextusukat jeleníti meg, a holdudvart rajzolja, festi meg, akár egy festő. Temesi – és ez Bálint Sándor hatása – elkerüli a Juhász Gyula Magyar táj, magyar ecsettel című versében is tetten érhető depressziós hangulatot (fakó sárga, lompos alkonyat, komor, bús víz, holt ág), reménytelenséget. Ez nem jelenti, hogy ne látná a porlódi életben tapasztalt sivárságot, elhagyottságot, kilátástalanságot.
A regény kompozíciós szerkezete, a szótárlapok rendje és belső kapcsolódási módja teszi lehetővé, hogy ne széttöredezett világot érzékeljünk (azt érzékelünk, de ez csak érzéki csalódás) a sorokat olvasva, hanem lazán és mélységekben összefüggő idő-teret. A szótáralakzat rántja egybe a szétfutó történeteket, a visszacsatolás informatikai elvét felhasználva. Pozitív visszacsatolásainak eredménye a szövegben tetten érhető „oszcillálás”, a vibrálás, a sejtetés, a bizonyosság hiánya és valósága, nem gátolja, hanem építi az elmesélt, idézett történetet, jelenséget. A negatív visszacsatolás során az életet gátló, leárnyékoló mozzanatait láthatjuk, érzékelhetjük a szövegben.
A Por szócikkei olvasztótégelyként működnek. Egyszerre hordozzák a gondolkodás önreferencialitását, hol vagyok, miért vagyok, hogyan leszek és lehetek íróvá, családtaggá, szeretővé, egy közösség, egy város tagjává. És egyszerre hordozza az automatizmusra épülő gondolkodás sémáit, rendszerét. Temesi mint nyomtatott áramkör jelenik meg és működik, stabilan, állandó villamos összeköttetést biztosítva a szócikkek között.
Az olvasó szabadon lavírozhat a cikkek között, a cikkekben, és nem kell követnie egy előre megszabott útvonalat, hanem tetszése szerint navigálhat a szövegben. A szótárforma alapvető célja a szöveg biztonságának, szerkezetének megbontása volt, miközben Temesi szótárának nagyon is beszédes, látható, felfejthető belső rendje van.
Mi teszi Temesi művét ma is fontossá, és mi tette anno 1987-ben, a könyv megjelenésekor? A Por a hierarchia és a diktatórikus rend ellen emeli fel szavát, textusát, testét, gondolatait, magát a múltat, a szervességet, mert a hagyomány organikusság is. A szöveg a jelzett és nem jelzett utalásaival elvárást ébreszt az olvasóban, miként találhatja meg az összefüggéseket, azon túlmenően, amit a szótáríró maga hozott létre, mert ezek a kvázi összefüggések teszik igazán regénnyé a könyvet, mert a többszörös és rejtett összefüggések idővel kiviláglanak az olvasáskor és az olvasás után.
Amíg nem porlad szét a szirt,/ s zúgnak a tengerek:/ szeretlek én, míg életem/ homokja elpereg/ (Robert Burns). Temesi nem hamvasztómester, aki gondoskodik a holttest elhamvasztásáról. A földben huszonöt év kell, hogy elporladjon a tetem, az ívkamrában csak egy óra. Könyve feltámasztja a halottakat, az élőket névteleníti, megfosztja becses nevüktől. Szándékosan, nem akar pört, igaz, port sem. Éljen, aki él, ez a dolga. Elporlik a lélek is, teszem hozzá.
Por-szívók vagyunk, akik a Port olvassuk, minden bizonnyal, néhányan allergiás tünetet mutatunk. A Temesi féle Por nem okoz légúti betegséget, sem szemfájást. Por qué (miért)? Mert a por földet alkotó elem. Ezen a Földön élünk, vagyis porban és porral élünk. A Por nem halotti beszéd, lehetne az is, talán hasonlít hozzá, nyelvileg. Beszéd a sír fölött. És könyörgés is, imádság a halottért. Porlódért. Szeles András teremt, bűnbe esik, ráébred a következményekre, és meghal, halála mégis szimbolikus. Újrakezdés, porrá lesz. Ilyen az ember. Egyedüli példány (Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd).
