Nem a képekről fogok beszélni, hanem az alkotóról és egy mesterségről.

Kaptam egy könyvet. T. Horváth Éva a címe, és S. Nagy Katalin írta. Kinyitottam. A Tisztelet Paizs Lászlónak című festménnyel kezdődik. Ismertem Paizs Lászlót, jóban voltunk. Róla mindenkinek a plexitömbök jutnak eszébe. Először. Majd mindaz, ami azokba öntődött. Összetaposott kólás doboz, az Est vagy a Magyar Hírlap első oldala szarvasbogarakkal, égetett könyvek, csipeszek, ezüstszövet, ruhafogas, nadrágakasztó és még sok minden más. A gondosan kitalált összevisszaság precíz kompozíciói. Címei is igazodnak maga teremtette világához: Atomfelhő rézből. Például.

„… a gyűrt, roncsolt, átlyuggatott, barázdált felület a véletlenek folytán egyszer csak lélegezni, beszélni kezd. A durván megsebzett, hétköznapi matéria transzcendens, ünnepi ruhát ölt” – írta Végh András festőművész Paizs műveihez.

Hát ezért. Ezért kezdődik ezzel a képpel THÉ monográfiája. A véletlen, a talált tárgyak gyűjtögetése, sokszor hosszú hónapokra való elraktározása. A várakozás. A várakozás arra, hogy egy szem, egy kéz segítse őket egymásra találni. Hogy mű legyen belőlük, hogy életre keljenek.

T. Horváth Éva: Írottas, 1999.

T. Horváth Éva: Írottas, 1999.

Nincs ezzel egyedül THÉ. Eszünkbe juthatnak Bálint Endrének a Zsennyén, konyháról elcsent vágódeszkái vagy a kidobott, öreg parkettadarabok. Birkás István szülőfalujában gyűjtött, talált, régi tárgyai, bútortöredékei. Barabás Márton zongoraalkatrészei. Hogy csak pár példát említsek. Itthonról. Ismerem ezt az érzést. Bóklászok a Szentendrei szigeten, recsegnek a gallyak a lábam alatt, és az idő rágta fadarabok, a folyó ajándékozta, partra vetett deszkák. Egynémelyikükből talált tárgy lesz. De, ha jobban belegondolok, nem is én találom a tárgyakat, ők találnak meg engem.

THÉ is gyűjtögető életmódot folytat. Vászon a könyvkötészetből, lomtalanításból származó ajtószárny, szekrényajtó, fiókok és karton, és tapéta, és mindenféle papírok, rongyok, szakadozott lepedő. Az anyagot élni kell hagyni, vallja THÉ. Minden anyag másként viselkedik, mást enged, másnak áll ellen – az anyag után kell menni. Meg kell tanulni őket. Majd következik az ihletett pillanat, a kép összeállítása, a kompozíció felépítése. A belelátás. Az anyag után megyeket, az élni hagynit, az ihletett pillanatot és a belelátást THÉ-től idéztem.

Minden ott van THÉ keze ügyében. A talált és a választott tárgyak, a műhöz elengedhetetlenül szükséges eszközök, anyagok… És kezdetét veszi valamiféle intenzív öröm – hogy ismét THÉ-t idézzem. A mű születésének örömteli pillanatai a legfontosabbak. Az út – mint tudjuk Buddhától –, maga a boldogság. Az út, az alkotás folyamata. Egy gondolat felszabadult materializálása. A cél, az maga a mű. Amikor THÉ abbahagyja, jól látható helyre teszi. Nézegeti napokig, hetekig. Ahányszor csak elmegy előtte. Javítgatná. Hozzátenne, elvenne belőle. Soha nem lehet befejezni. Kész mű nincsen. Ez bizonytalanságot szülhet. A folyamatos felülírás. Ötven esztendő gyakorlata után is, rengeteg és sokféle alkotással a háta mögött is. De, így van ez majd’ mindenkivel.

T. Horváth Éva: Gésák az Osanban, 2007.

T. Horváth Éva: Gésák az Osanban, 2007.

Pedig az alkotással eltelt csaknem fél évszázad igazán határozottá tehette volna őt. Nem tette. De tökéletes érzékkel választotta ki a követendőket, akik gondolkodásmódjukban, alkotási metódusaikban igazi lelki társaivá váltak THÉ-nek. Antoni Clavé tépett papírkollázsaival. Manolo Millares kifeszített, szaggatott, festett rongyokból álló képeivel. Antoni Tàpies, aki képeihez cementet, homokot, sarat, testes festékanyagokat használt. Alberto Burri, az arte povera mestere, varrott zsákvászon darabjaival és az égetett textíliákkal. Vagy Joseph Cornell a dobozaival. És a már említett Paizs László. A felsorolás természetesen nem törekszik teljességre.

Igazi mesterének a képeivel éteri világot teremtő Fischer Ernőt tekinti, aki először vette komolyan alkotásait, és már sok évtizeddel ezelőtt érett festőnek nevezte THÉ-t. Nem maradhat ki a sorból társa, Alföldi László sem, akivel egymást segítő, igazi alkotópárosként dolgoznak, élnek együtt. Vegyük sorra, hogy különböző alkotói korszakaiban milyen fajta műveket hozott létre THÉ? Lepedőképek, rajzok, tekercsképek, művészkönyvek, leporellók, paravánok, anyagképek és dobozképek.

Igen. Ez nagyon sokfajta irány, sokfelé visz. Így nem biztos, hogy minden esetben az alkotóra jellemző művek fognak születni. Elnézést, ha ismét magamat említem példának. Lévén tervezőgrafikus, az ötleteimből élek. A megbízástól a leadásig rendelkezésemre álló, nem túl hosszú idő alatt végig kell járnom az utamat az ötlettől a nyomdában kinyomtatható végeredményig.

Ennek következményeit nem kell sokáig keresgélni párhuzamos létemben, ez meghatározza képzőművész-gondolkodásomat, látásmódomat is. Nem létezik felismerhető, meghatározó stílusom, motívumkészletem, színeim, kompozíciós metódusom. Mindenféle festéket, mindenféle anyagot, mindenféle szoftvert, nyomtatót, lézert használok. Így aztán mindenféle alkotások születnek, születhetnek. Nem vagyok azonosítható műveimen keresztül.

THÉ-nek nincsen hasonló párhuzamos élete. (Hacsak alapos kalaposságát nem említem.) Mindenféle festéket, mindenféle anyagot használ ő is alkotásaihoz, de sokkal többfélét, mint én. Ráadásul folyamatosan kutat, kísérletezik. Az anyag, a technika és a forma szabadsága az igazán fontos számára. Idén nyáron lendületes portrékat, madarakat rajzolt, nagy felületeken kívánja megjelentetni azokat. Tervekben és alkotóerőben nem szenved hiányt. Hogy a ma használatos szerszámokkal hasonlítsam THÉ készletét, azt kell mondanom, hogy a lézervágó a keze, a szoftver a szeme és a számítógép a feje. Mindehhez a táp a szíve. Ő viszont akármiből, akármivel, akármilyen művet alkot, az tévedhetetlenül azonosítható. Szignó nélkül is.

T. Horváth Éva: Vegetáció

T. Horváth Éva: Vegetáció

Már csak azt kell kitalálni, hogy mi az, ami feltétlenül szükséges a zavartalan alkotás lehetőségének megteremtéséhez. Álljon itt egy javaslat André Kertésztől – egy javaslat, amely ugyan egy másik műfajt említ, a fotográfiát, de a lényege általánosítható bármely művészeti ágra. Bármikor. „A legjobb megoldás az, ha az ember talál egy számára elviselhető állást, amiből meg tud élni, és a maradék idejét és energiáját a fotográfiának szenteli. Ilyen módon nem szükséges semmiféle kompromisszum. Ha valakinek nincs elég pénze, akkor nehéz jó fotókat csinálni. Ha a fotográfiával kell pénzt keresni, akkor az embernek túl sok kompromisszumot kell vállalnia. Kommersz fotósoknak ki kell elégíteniük megrendelőiket, hiszen nekik dolgoznak. Csak az amatőr teheti azt, amihez kedve van. Ebben valódi boldogság rejlik. Mindenkinek csak azt ajánlhatom, hogy maradjon amatőr. Ez a legjobb verzió.”

Professzionális amatőr, mint THÉ. Kaptam tőle egy könyvet. Kinyitottam. A hatodiktól a százötvenegyedik oldalig egy alkotó élet ötven esztendejét lapozhattam végig. Gyűrt, tépett vásznak, égetett lyukas papírdarabok, göcsörtös festékfelületek, lágy, kacskaringós vonalak, harmonikus, könnyű színek, mindenféle tárgyakkal telizsúfolt dobozok, becsukódó vagy nyíló ajtók.

Minden mű mesél. THÉ-ről mesél.


Elhangzott 2017. november 15-én Budapesten, a Fugában, T. Horváth Éva Otthon lenni című kiállításának megnyitójaként.


Galéria > T. Horváth Éva: Otthon lenni