Egy évvel ezelőtt is itt álltam, az adventi és napforduló hívószóra összeállított kiállítás megnyitóján. Akkor azt a címet adtam megnyitó beszédemnek, hogy Éjszakai repülés. A mostani kiállításnak is adhatnám az Éjszakai repülés 2. nevet, mert folytatódik a repülés, most geminidák, meteorrajok, üstökösök, hullócsillagok közelednek felénk. Csillagközi migránsok.
A mai tematika: Geminidák – Adventi csillaghullás. A Geminidák egy meteorraj, amely minden év decemberében jelenik meg. Nevét onnan kapta, hogy az Ikrek csillagkép (latinul: Gemini) felől indulnak. Ezek a meteorok fényesebbek az átlagnál, és december közepe táján, advent idején láthatók a legnagyobb számban.
Geminidák – a MET-kiállítás részlete
A Voyager-program keretében a NASA két űrszondát (ezek is gemini, tehát ikrek) állított pályára. Mindkét űrszonda központi műszeregységének oldalára alumíniumtokba zárt, nagyméretű arany hanglemezt erősítettek, amelyen képek mellett zenét és beszédet is tároltak. Az emberi beszéden kívül felvették a delfinek hangját, a szél süvöltését stb., de helyszűke miatt jelentős művészeti alkotások bemutatása elmaradt. Sic itur ad astra? Vagy maradjunk a Földön? Nem maradunk. Most a kiállítók művein keresztül tekintünk az égboltra, milyennek is látják ők a csillaghullást, adventet.
A negyvenhat itt bemutatkozó művész már az alkotások címében is kozmikus utazásra csábít bennünket, nézőket. A gemini szó a leggyakoribb: Geminidák több mint fél tucat kiállítónál szerepel, de van Csillagrobbanás, Csillagpálya, Égenjáró, vagy inkább Égi vándor, majd Csillaghullás és Hulló csillagok, Csillagpor és Adventi csillag, Szerencsecsillag, és mi is Csillagnézőkké válunk.
A művészek túlnyomó többségben absztrakt formában dolgozták fel a tematikát. Fekete lyukon, féregjáraton egy másik dimenzióba lépünk, ismeretlen világban találjuk magunkat, senki sem tudja, milyen káosz és rend uralkodik ott. Korunkat jellemző számítógép alaplap is feltűnik, már nincs szó, ezen keresztül kommunikálunk. Látjuk a konkrét és sejtelmesség kettősét, miközben az entrópia törvénye alapján a rendszerek, alrendszerek az egyensúly felé törekednek. Bomlás és építkezés, az anyag formáinak folytonos változása, stabilitás és instabilitás során új bolygók, galaxisok születnek és halnak el. A betlehemi csillag motívum több változatban tűnik fel, nagyon távoliként, áttetszően, éterien, mégis ragyogóan, de megjelenik groteszk formában is, glóriával, nem vörös csillag, mert az már kifakult.
Néhányan a természeti jelenség oldaláról közelítenek a témához, csillagok tükröződnek talán a fagy birodalmában, majd a táj és az univerzum kettőssége úgy hat, mintha a csillagos ég alattunk lenne, másik alkotáson kőfal és ablak nélküli kőház az üstökös égbolt kísérteties látványa, minden kihalt.
Geminidák – a MET-kiállítás részlete
Az adventnek már önmagában van egy spirituális jelentése, a várakozásé, a reményé, a megváltásé, a racionalitáson túl vagyunk, belső sugallatra hagyatkozhatunk, hogy mi vár ránk, milyen lesz a jövőnk. Eljövetel? Ebben a világban sok minden lehetséges, megváltoznak az ismert törvények, a fent és a lent, mintha egyik térből a másik térbe lépnénk át, keressük a helyünket a világban, Égi vándorokként, ezek a spirituális jelenségek lélekkapaszkodók is, önmagunkba, másokba és Istenbe. Spirál fordul, belefúródik a messzeségbe, ahol útkereszteződés, fénykereszt villan. Gyakori a páros kép, megjelenítés, néha fej fej mellett, kis eltolódással, mintha isten ujja mutatna a földre.
A figurális ábrázolás is jelen van, nemegyszer parafrázis formájában, visszautalás egy korábbi ikonikus műre, ez is időutazás, de itt a földön, összekapcsolódik múlt és jelen, mi is része és részesei vagyunk ennek a csillaghullásnak és születésnek. Több fényt akarunk. A káosz a rend különös formája, átláthatatlan, de mégis szeretnénk átlátni. Idegen koordináták sejtetik a jövőt. Élhető helyet is keresünk, megvetni lábunkat a Holdon, a Marson, valamikor. Most még magunk Privát bolygója vagyunk.
A csillaghullás körforgás, körjárat is, új és újabb rajok jönnek-mennek. A csillagok se örök életűek, minket is figyelmeztetnek létünk végességére. A geminidák migránsok is, nincs otthonuk, mindig úton vannak. Ahogy az egyik képen is látjuk az emberek vándorlását. A hullócsillagok információt hoznak az űrből, és néha új, addig ismeretlen anyagot is, új élet keletkezésének misztikumát.
Geminidák – a MET-kiállítás részlete
A csillagjelenségek és a művészek által hozzájuk kapcsolódó színek és formák látványosak, sőt kápráztatóak. Nincs állókép, mindegyikben ott a mozgás, a változás ígérete. Meg is mozdulnak a kivetítőn, mintha az eget kémlelnénk, ablak nyílik az univerzumra, szédületes forgás, átalakulás, rendszerek állnak össze és bomlanak, a zene is magával ragadó. A változatos megjelenítés ellenére egységes egésszé kovácsolódott a látvány, a tér-idő megjelenítése.
Az elektrográfia új dimenzióit ismerjük meg a művészek alkotásaiban, video-installációiban. Fényírás és fényírók, szöveg nélkül, csak a címekben a fény szó: Fényesés, Fénytörések, Shining, Égi fények, Fényév távolság, Több fényt. És ne ez legyen utolsó szavunk, mint állítólag Goethének.
Geminidák – a MET-kiállítás részlete
A kiállított fényobjekteknek nincs szükségük címre, felteszik a pontot az i-re, Meteorfényben. Valamennyi alkotást fénnyel írták, és nem csak szimbolikusan. Gyújtsanak bennünk is fényt, nem csak advent idején. A csillaghullás útját követjük, keressük ikerpárunkat, betlehemi csillagokkal száguldanánk. Mi is szeretnénk utat mutatni. Szeretjük az éjszakai repülést, a csillaghullást, fölfele nézünk, távolra, fürkésző szemekkel. Talán mégsem vagyunk egyedül az univerzumban.
Elhangzott 2017. december 9-én a MET Galériában, a Magyar Elektrográfiai Társaság Bölcső utcai kiállítótermében, a társaság Geminidák – Adventi csillaghullás című kiállításának megnyitójaként. A kiállítás megtekinthető 2018. január 16-ig.
