Gyere csak nyugodtan, nem zavarsz. Már kiteregettem. Most fő a leves. Köménymagos. Ülj csak le ide. Mit hoztál? Istenkém! De szép ing! Szinte vadonatúj! Attilának? Nem érdemli meg. Belebetegszem ebbe. Hiába jártatom a számat. Most is csavarog valahol. És mindent összeszed. Disznóól a szoba. Hiába sírok, könyörgök, nem csinál rendet. Nézd csak meg. Tejfogak, elszáradt virágok, papírhajók. Kicsi szappangolyó. Ezüst rongydarab. Egy antik szék. Talán lopta valahol. Kövek. Még a köveket is hazahozza. Egy lyukas vashatos. Egy fonnyadt krumpli. Sáros zsoltároskönyv. Galamb tolla. Múlt héten egy döglött kutyakölyköt is hazahozott. Kizavartam. A küszöbön aludt el, a kutyát ölelve. Megverjem? Annál rosszabb. Megütöm. Nem sír. Csimpaszkodik rám. Ölel. Csókolgatja a kezem, lábam. Árnyékként követ mindenhova. Azt mondom, bárcsak megdögölnék, akkor néz rám vizes szemmel, még a szája is remeg. A hajába túrok. Megölelem. Sírok. Ő nem szól. Te, te kis bolondgomba, mondom neki. Erre kacag egyet. Aztán elszalad. Csavarog. Bogarakat szed össze, üvegdarabokat. Azt mondja, gyémántok. Csillog a szeme. Örökké éhes. Nem szereti a levest. De megeszi. Álmában mosolyog. Ha kérdem, miről álmodott, dadogni kezd. Inkább lerajzolja. Nézd. Almafa. Tigrisek. Kések. Vén ember. Lepkék. Két Hold. Pocsolyák. Nem értem. Üss agyon, akkor se értem. Csak sírok, könyörgök. És nem csinál rendet. Most is csavarog. Mindent összeszed. Rózsákat. Jégcsapot. Belebolondulok ebbe.
