megint reggel,
megint hónaljszag a villamoson

észrevétlenül,
ahogy a felszállás előtt beszívott utolsó slukk füstje szétterül,
kitöltöm a rendelkezésemre álló teret

inzult, könyöklés, taper
álljá’ már beljebb, fater
anyázás, sziréna, duda,
kurva messze van még Óbuda

a békáká a türelmemet kéri,
hát ennek nem teszek eleget
nekem is abból van a legkevesebb

ehhez a gyerek se túl fiatal
téged is vár a hivatal
a százér’ a retek
a pardon, sietek
az itt tessék aláírni
a húsz dekával több megfelel?

de van, aki iktat,
számokat tili-tolibál
tudom is én nyírófejet élez, lumbálpunkciót csinál
tizenharmadik oldal, példatár
kérvényre vársz, fiam? nyisd ki már
vagy harminchat fokban rakod a falat
kolléga, itt a számok ellentmondanak

na, ez az, ahová mindenki rohan

kéne valami, valami olyan, mint a vitamin retard,
amitől a kibaszott szabadság hatása kitart,
és nem illan el három perc húsz alatt a semmibe,
a nagy büdös pestibe