Képtelen vagyok mindezt összefüggővé tenni.
Ezra Pound: Cantók
…érintés – iszony;
a dágványban
cukros dög ring,
szemcsésen világol.
(1979)
(Zöld, mert…)
Zöld, mert zöld.
Testek, idők rengetege,
teljes őrlés napkő és napkő között…
Meggondolt „nullásliszt”.
Halak, vadak és madarak maradványait puffatag
humanióra keleszti a tájban.
Akarod a feltámadást, aki élsz.
Akaratod lendíti a harangot – bongjon a számítgató
hála.
Ió, Rózsika, ió! – pisiszagú a bőröd.
Porlik a mész; a templom fala fáradt palimpszeszt;
nagy, kék lovakat páráll,
ha fénybe fordul a Föld.
Franz Marc aktív volt, mint egy evangélista,
s elszáradt, mint egy evangélista;
mint az oltott mész: kiégett az időben.
Árnyfoltok: emlékezet, képzelet.
Idejövet – vágtában.
Itt: rózsaszirmok – hulltukban.
S az ideges tövisek…
Paripák patáin serceg a csillagpor – ártatlan anyag-
ének.
S de jó, hogy Dankó Pista húzza alá a dallamos
vétket!
Mintha vonóval lenne zömítve az álom – karcok
a hangszekrényen…
Fájdalomindákkal kapaszkodik vissza édenébe
a holt fa,
s lesz újra
léttorony, pénzlevelű…
Alatta gubbaszt a két fiú; egymásnak háttal, vak ideg-
hálózattal egybeszőve.
A négy világtáj: ellenség.
Figyelj! Forogj!
A tengely, a törvény: görbül…
Rombuszhegyű nyilaid is csak bázisadatok – zeng
a lineáris tőkefelhalmozás kultusza.
Vasföldön vérhitellel egymás lényegét kioltani? –
bonyolult testvériség.
Szívesen csorgatunk a csöbrödbe, Rózsika!
Nedv a homokvár váza.
Praxis.
„Nem akarják már a rockzenét a társadalmi
rétegek” – mondja Bákász,
a legendás Tűzgolyó együttes basszgitárosa –
„itt a vég, már a cigánygyerekek sem
akarnak összejátszani, fülükben hangdugóval
csak bólogatnak”.
Egy „öveg” sör a lacikonyha mellett…
Béke.
És emlékszel a leheletemre?
A hátracsapó üzenetre: vagyok! – testvér
a bozsgó milliárdból.
Szilárd kéreg a Kékbolygón. Szikkadt tudat.
Tények.
Mezítláb a naptalan dágványban,
szentséges dögökön tapodva…
Zöld, mert zöld a vadon,
az élő élet – képzete.
…s ha majd kézből-kézbe
hintáztatják egy buldózer erős terében:
szavalnak maradványaink.
Krisztus után valahány évvel
a levegő zárt – s mint az önfeláldozás
közege: feledhetetlen.
(1978)
(Annyi minden…)
Annyi minden maradt,
fedetlenül is,
titokban…
Helyezkedik a tudat, elszánt értelmező.
Betöltöm ezt a szemgödröt egy darab agyaggal –
nemde: néz?
Akartad, kisiparos, menteni,
ami menthető;
kiegyenlítetted a számlát, titokzatos vagy,
mint a Teremtő.
És ágál, és nyúlik a Szépség, és ősz haját hátrafeszíti
a csillagközi szél.
Őrület! – nem, nem, Uram, megvan minden:
áldozathozatal;
nem, nem, Uram, elvétettem a beszédet:
billentyűzavar;
kacér szupernóva a lány – a néni!
Mondhatod, persze, csak egy lelet.
Szerintem gnosztikus tojáspont – legalábbis: a héja.
Kiegyezhetünk? Miben? Ha-ha!
Hisz épp a nyelv az egyenletet ingerlő ismeretlen;
a látvány magáért beszél, ez vagyok: csont-
szép tény.
Inni kell, mindenféle alkoholt
műszak után, a készülő sztráda felettese: egy Nap,
ha-ha,
kiszívja a reményt az élő vázakból.
Ha a tomboló térben egy lepke pilleg, elkapom,
óvatosan kézfejedre helyezem, régészlány – tűrd,
ne repdess!
Ez holnap lesz, most igyunk, most a zsírodba
akarok bújni!
Kalcitos kutatógödör: negatív ország.
Fényüreges fátyol, digitális átok –
a leképezés…
Éjszaka van – pergetnek árnycsontok, sikkant a
dermedt cin.
Holdtérkép mászik a földön.
Hozzád értem.
A melegedhez.
Késő.
Botladozom a sátorban – billentyűzavar, elégtelen
szívteljesítmény…
Holnap kimegyek a terepre.
Feláldozom magam.
Töltekezni, csak töltekezni! –
a lázadás kényszere: ez.
(1990)
(Majd kicsattan…)
Majd kicsattan a zöldtől…
Gyalogbodza – fénykatlant sikáló pemet.
Sodrás – középről.
Hőség. Vakáció.
Alvó talpfák, földtörténeti szurokszag; a síneken
végig jegesmedve villog – ájulat…
MÁV csomópont.
Nincs határ. Mit mondjak?
Deleuze megidézi a pillanatot: „a nomádok lét-
rejövések”, s rögzíti: „nem tartoznak
a történelemhez…”
Keresztben, át! – a vagonokon, a töltésen, a meszelt
betonkerítésen – a kultikus fürdőmedencéig.
„…váratlan formában, egy társadalmi mező enyész-
vonalai között” persze felmerülhetnek.
Volt akadály, de nincs határ.
Vektoridő.
Hosszában hétszer vágott vízfelület.
Konzumnyár.
Testépítő gólemfiak – leányraj hő fonadékával övezve,
mit övezve: koszorúzva!
Szép voltál, hogy mondjam,
a közeg félistene… Tisztálkodtunk, s te ápoló-
krémet használtál…
Lemoshatatlan bevonat – ne érinthessen a köz!
Kritizáltad szent színőrületem: „zöldhernyó –
borotvahab, ennyi.”
Ajvé! – megsértődtem.
Millió apró mozdulat az arcon…
Zöld visszhangok, zöld üveghabok, zöld pára.
Mohos úszómesterek, fülledt kiáltások.
Napzsemlye, napsör.
Sárkánygyík adagol, kasszíroz; kaunakész bőr-
jelmezben izzad a bérmunkás – „zöldsárga, zöldsárga…”
Apollón produkálja magát – has-
kánkán; kedélyesen hullámzanak a jósbelek
a kockásra edzett izmok alatt: egyszer volt,
tehát történelmi poén…
Gondoljátok meg, gimnazisták! – ez maradt:
a miliő.
