Veszely Ferenc figuratív festő, fotós, grafikus. Az emberi test határait keresi, egyben szociálisan érzékeny művész, a társadalmi-ideológiai jelenségekben is az ember mibenlétére (közösségi voltára) kérdez rá, a kíváncsi-kérdező, meditáló emberre. Veszely észlelései, jelenségei kollektív észlelések és jelenségek. Nem az egyén szubjektivitására kérdez, hanem arra mutat rá, azt fedezi fel, hogy miként is lehet az embereknek megegyező értékelésük ugyanarról a dologról.

Család (2018) című képén a szurikáták szeme kék, mintha közös őstől származnának, ahogy a kék szemű emberek őse is azonos, bár mutáció eredménye. Tízezer éve a Földön egyetlen kék szemű egyén sem élt, jelenleg mégis az európai lakosság 20–40 százalékát alkotják, de fogyóban vannak, a keveredés okán. Veszely játékos elme, szelíden játszik a jelekkel, a metaforákkal, a maszkokkal és a szerepekkel, a család fogalmával. Új alkotásaiban is egy-egy társadalmi jelenséget vizsgál, helyez középpontba. A családot ütközet terébe helyezi, törökök és horvátok csatájába. Zrínyi kirohanása a magyar történelem része, a képen csak horvátokat látunk. Veszely mintha azt kérdezné a szurikátákkal, hová álljanak a belgák, akik se nem vallonok, se nem flamandok. A terem főfalán álló kép címével, a cím történelmi kontextusba helyezésével – a világ mindig bonyolultabb annál, mint gondoljuk, mint hisszük, miként az összetartozás is – a kívülállás lehetetlenségére utal, egyben a kiszolgáltatottságot, a stigmatizálást is megidézi.

Veszely Ferenc: Nagyságos Fejedelem, 2019

Veszely Ferenc: Nagyságos Fejedelem, 2019

A Nagyságos Fejedelem (2019) montázsképen is kék szemet látunk, aranypénzeket, mintha a múlt aprópénzre váltható lenne. A fejedelem arcképe olyan embert sejtet, akiről mást mondunk, mint gondolunk. Az idolról nem mondhatjuk el és meg az igazat. Titkolnunk kell. Az embert. A hősre irányítjuk a figyelmet, a szabadsághősre, nem a hús-vér férfire. A hőssel azonosulunk, a kivételes egyénnel, akivé sohasem válhatunk, akinek közelébe sohasem juthatunk, hiába is szeretnénk, a példakép így üresedik ki, válik klisévé.

Nem életműkiállítást látunk, hanem válogatást az életműből, kimetszéseket az alkotói világból, miközben azt érzem, hogy a művek elrendezése, egymás mellé helyezése az alkotói törekvések koherenciájára mutat rá, és arra, hogy Veszely nemcsak önmagát képes bármikor megkérdőjelezni, hanem a látott és tapasztalt világot is, más kontextusba helyezve. Ez az újraértelmezés teremti meg, teszi lehetővé számára a kritikai gondolkodást és látásmódot, elkerülve az önismétlés veszélyét.

A képek hátterében ellentéteket látunk, üzeneteket, jeleket, a kompozíciós rend összetett, a vonalak, hasábok, gömbök, színfoltok mozgása dinamikus, a minták (arcok, formák) ritmusára, tükröztetésére és ismétlésére (Oszlopsor, He, Spektrum), egyben a kisajátításra (Ököl) épül. Ez utóbbi képen a Bíró Mihály által rajzolt ököl találkozik Kennedy öklével.

Veszely Ferenc: Lélekkő I., 1993

Veszely Ferenc: Lélekkő I., 1993

Az egyik legtalányosabb kép a Király, keleties motívumokból építkezik, inkább a király trónját látni, mint magát a személyt, aki így titokzatossá, megközelíthetetlenné válik. A Lélekkő I. tojásdad formája három lyukat rejt magában, három ablakot, három szemet, mintha születés előtt állnánk. A lélekkő az átalakítás köve, mely legyőzi a félelmet. A Nagyváros csendéletként jelenik meg, mintha egy vásárcsarnokban lennénk, minden színes, formás, zsúfolt és mozog, egymásba folynak a térbeli testek, halmazok. Biciklihalmazt látunk színezett fotón (Mickey Makón). Csak egy kör világlik, benne egy arckép. Ez a kör is a mozgást szimbolizálja, a kerekeket, amelyek most nem mozdulnak, várakoznak. Agykurkászás a Depi című szitanyomat, az agy ellenőrzése, átprogramozása. Ez a motívum visszatér a Spektrum című alkotásban is. Az elnagyolt, elfestett Nusi légies figura, mintha rúzzsal húzná meg a festő az alak kontúrvonalait, szabad kézzel.

Veszely a hétköznapiság történetét erősen ellenőrzött társadalmi viszonyok között hozta létre műveiben, rést ütve a hivatalos művészetfelfogáson, egyben megteremtve a nem hivatalos művészet (az öndefiniálás másik) terét. Alkotásai nem tekinthetők radikális provokációnak, a művek inkább finomabb célzásokkal élnek, szelíden, ironikusan, groteszkül.

Veszely Ferenc: C. szőlővel, 2014

Veszely Ferenc: C. szőlővel, 2014

Régi és újabb munkáiban a realitást (valóságot) értelmezi át, újrateremti, megszünteti, átformálja, a jelen dinamizmusába helyezi. Ezért érezzük azt, hogy művei frissek, reflektálnak a jelenre, de magára a múltra is, hiszen Veszelynél a múlt jelenlévővé válik, megelevenedik. Formahűen másolja a múltat, de közben el is tér attól (Mákos kalács, másolat, 2013; C. szőlővel, 2014).

Ahogy a műanyag kancsó visszanéz a képen látható mázas kancsóra, két világ ütközik, mert ne feledjük, a tárgyak mögött emberek állnak, emberi gesztusok teszik őket használati tárggyá, szokássá, cselekvéssé. Életmódok és életformák ütköznek, mintha bolygórendszerek ütköznének. Viszonyuk tragikus, a pusztulást rejti magába, a megsemmisülést, hogy nincs szükség rá, mert ma mások a szokások, a prioritások. Értékvesztést látunk, ami lehet, hogy fáj, mert egyfajta (polgári) kultúra szűnik meg, kérdőjeleződik meg, függesztődik fel.

Miként is teremt új értéket, mintát Veszely, a rejtekező művész? Miként is lép túl Malevics szentenciáján: A festészet felett rég eljárt az idő, a festő pedig a múlt előítélete. Az tény, hogy a festészetet kérdőjelezi meg Veszely is, amikor másol, amikor idéz műveket és művekből, vagyis visszatekint, bevonja a párbeszédbe a művészettörténetet, jelezve, most átlépünk valamin, nem tagadjuk meg, csak hétköznapivá tesszük. Az eredeti alkotás nem szűnik meg, visszatér egy másik idődimenzióba, kitágítja a régvolt értelmét, megteremti a régi mű továbbélését.

Veszelynél a pop-art egyben Übü király világát is megidézi. Az abszurdot. A lehetetlen lehetségest. Nem mondja azt, hogy szeretné, ha ez nálunk nem lenne lehetséges. Folytonos felébredésben van, ithakai felébredésben, mint Odüsszeusz, ám eufória nélkül, ismétlődő kételyekkel. Valóban ébren van, nem inkább álmodik? Veszelyt is zavarja a közöny, a nemtörődömség, a rációban, a technikai fejlődésben, változásban való kritikátlan hit. Antiutópista művész, iróniája és derűje kikezdhetetlen. Rilke mondja: Egyszer. Soha többé. Soha még egyszer. Csak egyetlenegyszer. Minden csak egyszer. Veszely műveiből árad a felszabadult élet világossága, játékossága, és annak érzése, ahogyan Hamvas Béla megfogalmazta: „…milyen öröm azzal a tiszta, égszerű kékséggel látni, amelynek mértéke „a tenger és a csillagos ég”, és amikor az ember „úgy él, mint a fák testvére”.

Kék szemű szurikátái nemcsak a múlt helyes vagy téves értelmezésére, hanem a jelen világára is rákérdeznek. Lehet, hogy mi nézők vagyunk a szurikáták? Sémákban gondolkozunk, ha tudjuk is, a séma egyben segít feldolgozni a látott-hallott információt. A sztereotip kép könnyebben előhívható és társítható lesz a személyhez, a jelenséghez. Csak sémákra hagyatkozva a részletek felidézésénél könnyen pontatlanokká válhatunk, mert lehet, úgy emlékszünk vissza, hogy kék szemű az illető, holott valójában barna.


Veszely ’70_’19 – Veszely Ferenc festőművész kiállítása
Hegyvidék Galéria, Budapest
2019.02.26. – 2019.03.21.

> A párosesszé párdarabja: Abafáy-Deák Csillag: Szürkeállomány