A művészeti alkotásokban egyre nagyobb szerepet nyer a „hiba mint esztétikai motívum”. Ez a természetes eszköztár adódik a technikai apparátusok fejlődéséből, az alkalmazott területek átszivárgásából és a képzőművészeti kifejezési forma színesítéséből.

Számomra az esztétikai motiváción túl lényegesebb az alkotási folyamat, amely természetszerűleg adódik kutatási területemből; a performansz-remix, társművészet valamint a videóinstallációs művek létrehozásából. Ez lehet akár a kiterjesztett valóság, a művészi alkotás egy életen átívelő folyamata, egy modellfüggő valóság térdimenziói, megfogható művei, műtárgyai.

A hiba mint modell című elméleti értekezésem kapcsán saját műveimből két installációt emelek ki; a Mediatort(1), valamint a Látszólagos Horizontot, amelyek által bemutatom a hiba esztétikáján túllépő alkotási folyamatot. Ezek az installációk közelítenek az asztrofizika elméleti kérdéseihez, párhuzamot alkotnak a mindenség elmélet gondolataival, implikálva a hibát mint alkotói készséget.

2015 szeptemberében Jedlik Ányos Villámdelejes Forgonyát, demostrációs tárgyát kezdtem el építeni a már előre kiválasztott, jégeső által kitört faanyagból(2). Az installációt, videóobjektet a Vízivárosi Galériában állítottam ki.(3)

Koroknai Zsolt: Látszólagos Horizont (installáció)

2018-ban a K.A.S. Galériában volt egy kiállításom, mely a performansz-remix és az asztrofizikai kérdések, modellezések kiterjesztésével foglalkozott. A Látszólagos Horizont(4) – túllépve a fény puszta reflexióján – a látásértelmezésén, mi több, az „információ létezésével” a dimenziók, szakrális terek léptékével installálja a képzőművészeti terét, a műalkotás retorikáját. A Látszólagos Horizont performansz-remix kapcsán, témájában Chris Burden 1979-es Big Weel (Extreme Measures, 2014) című installációját adaptáltam. Burden a „Riverside” vállalat által forgalmazott Benelli 1968-as motorkerékpárral hajtotta meg a három tonnás vízpumpa lendkereket, melynek tehetetlenségi nyomatéka három óra pörgést biztosított a termodinamikai gravitációs kiállítótérben. Burden a motoron Riverside emblémát helyezett el a Benelli helyett, így a public-art témakörét is érintette.

A Látszólagos Horizont című performansz-remix munkámban egy Honda Dax 1970-es évjáratú, általam felújított motorkerékpárt alkalmaztam, utalva a mai „Dax-kultusz” túlburjánzott performatív jelenségére. A „spin” kérdését a metafizika váltja fel munkámban, egy feketelyukat forgat a motorkerékpár a virtuális térben, utalva a szakralitásra, az alkotófolyamat performativitására.

A két installációban a hiba mint modell reflexióit három pontban foglalom össze.

1. Kérdés, hogy az alkotófolyamat, az „időtlen térgörbületek” kiegyenesítése egyfajta dekollázs, simítás, hogy a megnyugtató „modellfüggő valóságot”(5) egy biztonságos tudattá rögzíthesse a szemlélő számára, és itt jön „képbe” a művész, a mű Mediator szerepe.

Vagyis, mi a különbség a demonstrációs tárgy és a modell között?

Jedlik Ányos elsősorban mint tanár alkotta meg az első villanymotort, ahol demonstrációs tárgyként mutatta be szerkezetét. Zsenialitásában az installáció kísérleti pontja a kommutátor volt. A higanyos kommutátor „felpörgő riszálása”(6), valamint szikrától sercegő fényei ózondús levegőt kevertek a higanygőz mérgező gázai közé. A mű stabilan működött, a gravitációt jól modellezte kohéziós domborulata, valóban közvetítette „lektrónikus”(7) érintését. „Mediator demonstratíve” létezik; a performansz-remix a modell fikciójává vált. A szikra, a hiba sarkalatos pontja Nikola Tesla figyelmét a szerkezet továbbfejlesztésének irányába vitte. A generátor megalkotásában és egyben a newtoni fizika, a gravitációs tér újraértékelésével; a gravitációt más kommunikációs dimenzióba helyezte.

2. A képi és fogalmi párhuzamok valóban egyértelműek, vagy a hiba mint alkotói toposz párosul az értelmezés nyitott kapujában?

A Látszólagos Horizont remix-tere felveti a gondolatot: a képzőművészet természetes közege a fény, amely tolmácsolja az alkotó és befogadó közti emóciókat. Fizikai megközelítésben, „túllépve az esztétikai ecsetvonásokon”, a fény alapvető egység, emberi metrikus jel-értelmezés, amely mint információs csomag terjed ki a térben. A fizikában a negyedik dimenziót az idővel, vagyis a téridővel szimulálják. Ha a fényt mint információs egységet a téridő modelljében követjük, egy fekete lyuk peremén az információnk, „létezésünk más dimenzióba zuhan”; Látszólagos Horizontján túllépve feltételezett Szinguláris rezonanciáját(8) érzékelhetjük (Hawking-sugárzás).(9)

Ha a fényt mint információs egységet a téridő modelljében követjük, egy fekete lyuk peremén az információnk, „létezésünk más dimenzióba zuhan”.

Modellünkben ezt az eseményhorizontot számtalan dimenzió ölelhetné fel, ezért a mű címe, a Látszólagos Horizont a hiba szerepet az eseményhorizont fogalmával szembeállítva nyitott kérdésként meghagyja a szemlélőnek, rábízva az információpárolgást mint a létezés humán lenyomatát, jövőképét.

3. Ha a művészi alkotói folyamat viszonylagosságát optimista Igen emotikon(10) szignálja, felmerül a kérdés: helyes-e territoriális viszonyításunk, szubjektív topológiai(11) és topográfiai(12) modellünk, valamint értelmezhető-e a hiba emocionális értékjele nélkül?

Válaszként a hiba alapvető interpretációs egységként halmozódik modellképünkbe, művészi kutatásaink, alkotásaink demonstratív megjelenéseibe. Párhuzamként a mercator-elméletet(13) említeném, ahol a territóriumok rajzolatai dinamikusan követik az értelmezés dimenzióját már a kezdeti tér-ábrázolás leképzésében, a hibát mint abszolút jelet használva a korrekció mezsgyéjén.

Jegyzetek

1 Koroknai Zsolt: Mediator – a dekollázs technikája.

2 „…mivel a villamdelej a multiplikátor delejes hatása alatt azon helyzetből, amelyben a hossza a multiplikátor huzalainak irányával egyenközű, ott megint nyugvó állapotba jönne, ahol a delej hossza a multiplikátor huzalainak irányával épszöget képez: tehát avégett, hogy azon helyeken meg ne állhasson, hanem forgó mozgásba jöjjön s azt megszakadás nélkül folytassa, a multiplikátor szerkezete úgy módosítandó, hogy a villamdelejen létező huzaltekercsben a villam folyam ellenkező irányúvá változzék ott, ahol a villamdelej hossza a multiplikátor huzalainak irányával épszöget képez.” (Jedlik Ányos levele Heller Ágostonhoz 1886. február 18.). Simonyi Károly: A magyarországi fizika kultúrtörténete.

3 Koroknai Zsolt: Mediator. > Videó

4 Koroknai Zsolt: Látszólagos Horizont. > Videó

4 „A modellfüggő realizmus nemcsak a természettudományos modellekre alkalmazható, hanem azokra a tudatos és tudat alatti gondolati modellekre is, amelyek a mindennapi világ értelmezése és megértése céljából mindannyian készítünk. Nincs mód arra, hogy eltávolítsuk az észlelőt – saját magunkat.” Stephen Hawking: A nagy terv, ford. Both Előd, Akkor Kiadó, Budapest, 2011, 57.

5 Marcel Duchamp: Agglegényei vetkőztetik a mátkát, sőt (A nagy üveg), 1915-23.

6 A Lektrónia egy performansz-sorozat, valamint egy kísérleti képzőművészeti alkotói folyamat. A 2005-ben induló sorozat alkotó tagjai: Koroknai Zsolt képzőművész, Sőrés Zsolt zenész, majd csatlakozik Ladjánszki Márta táncos, koreográfus.

Koroknai Zsolt: Lektrónia, DVD, Sor. szerk. Bátai Sándor, Képírás Művészeti Alapítvány, Budapest, 2013. > Videó

7 Szingularitás a téridő olyan pontja, ahol a téridő görbülete végtelenné válik, és ahol a sűrűség végtelen. Egyes elméletek szerint a fekete lyukak belsejében szingularitás van, illetve a szingularitás a világegyetemből keletkezett. > Videó

8 Hawking-sugárzás: egy fekete lyuk sugárzása elképzelhető a kvantumhatások figyelembevételével mint a fekete lyuk eseményhorizontjának közelében keletkező virtuális részecskepárok, melyek egyike beleesik a fekete lyukba, így párja el tud szökni a világűrbe.

9 Hangulatjel vagy emotikon.

10 A topológia a matematikának az a részterülete, amelyik az alakzatoknak a folytonos deformációs tulajdonságaival foglalkozik.

11 A topográfia a földfelszín elemeinek, tereptárgyainak leírásával, helyzeti információinak összegyűjtésével foglalkozó tudományág.

12 Az ember, aki föltérképezte a bolygót; Őrtorony Online Könyvtár.