Mintha Takáts Gyula a panteizmus eszméjét vallaná, nem csupán sok isten van, hanem minden Isten. A táj is, az ember is. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy – áll a Bibliában. Ez már nem panteizmus, hanem a zsidó-keresztény vallás egyistenhite. Keresztury Dezső verseskönyv-dedikációja megadja az alaphangot, egyben távlatba is helyezi Takáts Gyula alkotói világát: Van benn panón, görög / és albioni tenger, táj: / a világ szemberöhög, / ha szíved fáj. Semmi páváskodás, inkább groteszk humor. Kiröhöghetnek. Nincs idill, de az elveszett paradicsomi tájat úgy perli vissza, hogy megidézi.
Takáts Gyula festőnek készült, költő és prózaíró lett belőle, aki mindvégig festő is maradt, a világalkotás érzéki és absztrakt mozzanataira, rejtett összefüggéseire figyelmes festő. Festményei is költőiek. Radnóti Miklós kritikájában „pannon derűjű idilli tájfestő” kifejezést használta. Gulácsyhoz hasonlóan külön világot teremtett magának. Nakonxipán (vagy: Na’Conxypán) Gulácsy Lajos festőművész által kitalált, létrehozott, megfestett és megírt világ, az elvágyódás helyszíne. Takáts Gyula utolsó alkotói periódusában megteremtette költői-filozófusi hasonmását, a Drangalagban élő Csu Fut, akivel drámai párbeszédet folytatott létről, térről, időről, költői feladatról és az elmúlásról.
Magányos csónak két sirállyal, 1965 – Takáts Gyula rajza
Perspektívája különleges, mintha a halszemoptikát és a helikopter view-t ötvözné egymással. A tó tükrét keresi, tükör a tükörképben. A kétlábúak ellen / egy angyal szárnya tart? / Ott vagy minden elemben / és túl is csak te vagy a part… – írja Ott vagy című versében. Tollrajzok, pasztell és tempera, a minimalizmus jegyében, mintha szűkén lenne az időnek, és fél, hogy elszalasztja a pillanatot, a látvány megismételhetetlenségét. Minden pillanat csak egyszer él… / Mégsem halott: a teljes része! / A látványon túl szívünkkel / indul a mindenségbe (A látványon túl). Gyakran előfordult, hogy buszjegyre vagy egy éttermi számlára rajzolt a pillanat hevében. Rajzai légiesen könnyedek és metaforikusak: A violák szeme könnyes. Térdel a földön a szöllő. / Kútba zuhant a heves nyár, s rája az ősz vígan ült föl. / S ott heverészik a kút tetején ködfüstü pipával. (Téli készülődés).
A környezet reális megismertetésére törekedett: Tudod, mi az, hogy környezet? / Ha nem, hát olvasd versemet, / s valót találsz minden során, / mint díszt a lepke hímporán. (A Dorottya háza mellett). Amit látott, érzett, nemcsak megírta, hanem le is rajzolta. Rajzaiban keveredik a reális és az irreális, a materiális és az anyagtalan. Miként Egry József, úgy Takáts Gyula is a fény foglya. Ikrás ezüst – írja egyik versében. Csillog, hullámzik a víztükör. Fodrozódik. Rajzain a fény és árnyékviszonyok egységét figyelhetjük meg. Fényből az árnyék, árnyékból a fény mértani rendjét hozza létre.
Tóparti napkelte, 1965 – Takáts Gyula rajza
A látvány és a valóság fonódik egybe, elválaszthatatlanul. Ez a kettős látás adja verseinek és rajzainak az erejét, plaszticitását. A valóság helyét annak lelki-gondolati-vizuális látványa veszi át. A testetlen testet ölt, nevet kap. Képeinek struktúrájában, megjelenítésében tetten érhetjük a japán és kínai képzőművészet hatását is. Amit látunk, az nem metafora, hanem a világ, a természet. Lyka Károly is idézi a japán képzőművészet lényegét kifejező sorokat: A költemény: festészet szavakkal; a kép: költemény szavak nélkül. (A japánok és az európai művészet, Művészet, 1905, Első szám)
Tömörít és sűrít, átlényegít, sejtet. Elhagy, kihagy szavakat, képrészleteket, összevonja a dolgok, a viszonyok látványát, elevenségre kárhoztatja a pillanatot, amely a végességet hordozza, az élet sajátosságát. …mikor még alig tudtam beszélni, akkor egy szép napon ’cezulát’ kértem. Nem tudtam kimondani a ceruzát. Rejtve, segítséget kértem egy olyan eszköztől, amelynek a segítségével, nem nagy szókinccsel rendelkezve, valamit ki akartam fejezni. (…) A rajzolás aztán természetesen közel vitt magához a természethez. Nem volt nehéz, hiszen mi abban az időben Kaposváron az Iszákon laktunk. Hogyha kiugrottam, egy negyedóra múlva már a Zselicnek az erdőit értem el. Ha pedig öregapámékhoz mentem Tabra, akkor ott a kertünkön keresztül csörgedező saját folyószakaszunk volt, a Kiskoppány. A terület egészen föl a Hőjeg-hegyig emelkedett. Onnan pedig beláttam a Balaton vidékére. Tehát a természethez roppant közel éltem. A természet volt az én olvasókönyvem. Mondhatnám ma már az én szemléletemmel, hogy lassan egy kalevalai somogyi magyar világot építettem ki gyermekkoromtól kezdve, amelyet aztán igyekeztem lírámban is kifejezni.”(1)
Egry és Takáts – a pannon táj, a Balaton szerelmesei. Választott világuk és valóságuk a természet, a természetközeliség. Eggyé válni a természettel, beleolvadni a természetbe, és kiválni, kitűnni onnan, sejtetően, homályosan, mert az ember is a természet része, általa van. A közvetlen tapasztalás éltette, ami a mai világunkban egyre ritkább, mert ma a virtuális élmény az uralkodó.
Hivatkozás
1 Az idézet a Petőfi Irodalmi Múzeum Takáts 100 című összeállításában olvasható.
