(Györgydeák Györgyről, neki magának)
Emlékműként a parton szürke rönk
gondtalan görgetéssel kicsiszolt darabja.
Csak az idő egésze, csak az egész tó kell,
efféle, semmi egyéb.
Tűnődő halászok, duhaj kolbászevők tábortűzén elloboghat,
tünékeny szobrokat állítanak a lángok
mélybe süllyedt hajóknak, otthonoknak belőle.
Az élő füvön mesés kalóz falába parázslik,
kiég a kör, mint felperzselt vadászkunyhó helyén,
s fennebb a levegőbe már levegővel írja magát
a túlpart uszadéka újra, újra csak.
Odébb, arrafelé, odalenn megrajzolja saját
tündöklő torzóját látatlan forma szerint,
de bizonyosan, bizonyosságként,
a tűnt egészet s eredetét mutatva elhalóban.
Csak nézni legyen erőd, nyugalmad elég,
és te magad légy az alkalom a földön.
