A szabadkai Bosch+Bosch Csoport (1969–1976) egyike volt azoknak a művészeti kollektíváknak, amelyek a 60-as években Európa-szerte, de a világ más pontjain is sorra jöttek létre a fiatalok körében. Elsősorban a zenei világban, de más területeken is, mint például a vizuális művészetek tág térközében.

A szabadkaiak tudat- és helyzetfelismerése a városnak abból a különleges jellegéből következett, hogy a határsávban elhelyezkedve kettős nyelvi és kulturális identitás hatotta át. Míg művészetében a 60-as években még érezhetően jelen volt a polgári felfogás – elsősorban a „pesti iskola” – jelenléte, ugyanakkor a feljövő nemzedék már a magyar aktivizmus helyi nyomai után kutatott, azokat a történeti forrásokat keresve, amelyek a vajdasági dadaista „matinék” halvány emlékét próbálták kifejteni és kellő fénybe helyezni. Annak a művészetnek a helyi gyökereit keresték, amelynek friss ideája a nemzetközi porondról gyűrűzött be a jugoszláv közegbe, köszönve az ország gazdasági, kulturális és művészeti nyitottságának, a szellemi kapcsolatkiépítés korlátlan lehetőségeinek.

Ladik Katalin: Flora; talált vizuális költemény, 1973

A magyar aktivizmus fontosságának a helyi felismerését a Bosch+Bosch Csoport főként magyar anyanyelvű tagjainak a számára az irodalmi kutatások is hathatósan segítették, elsősorban Bori Imrének azok a korszakos tanulmányai, amelyek rehabilitálták a Magyarországon mellőzött Kassák Lajos avantgárd életművét. A délszláv közegben ezzel szinte egy időben vették kezdetüket azok a történeti vizsgálódások, amelyek a zenitizmus és a jugoszláv dadaizmus pályakifutását göngyölítették fel. A szabadkai fiatal alkotók felismerték annak a hálózati rendszernek a megkerülhetetlenségét, amely már a történeti avantgárdban működött, és a 60-as években nemzetközi viszonylatban újjáéledt. A természetszerű délszláv – főleg újvidéki, belgrádi, zágrábi és ljubljanai – kapcsolatokon túl jelentős szerepet tulajdonítottak a magyarországi hasonelvű nemzedéktársaikhoz való szellemi és fizikai közeledésnek, továbbá – elsősorban a küldeményművészet előnyeit hasznosítva – az európai, valamint az Észak- és Dél-Amerikai művészeti sejtekkel kiépített együttműködésnek.

A Bosch+Bosch Csoport az átértékelés igényével lépett fel, a művészet újfajta társadalmi szerepkörét vizionálta azon túlmenően, hogy tagadta a helyi, vidékies értékrendszert az élet minden területén. Jellegzetes kozmopolita jelenség volt, amely a nemzetközi (ellen)művészet ideáját eszményítette, arra téve kísérletet, hogy megváltoztassa a művészet és a művész múltban rögzült fogalmát. Az avantgárd eszméihez hűen azt vallotta, hogy művésznek lenni nem státus kérdése, hanem élet- és magatartásforma. Hogy ebből mennyi valósult meg, remélhetőleg a kiállítás kellően rávilágít.

A visszatekintés apropóját az adja, hogy a csoport ötven esztendeje alakult meg, másodikként a hasonló kollektívák közül Jugoszláviában. A kiállítóanyag gerincét a zágrábi Avantgárd Múzeum – Marinko Sudac Gyűjtemény szolgáltatja, némi betekintést nyújtva a II. világháború utáni vajdasági művészet modernista – absztrakt és enformel – törekvéseibe is. Felvillantja továbbá a 60-as és a 70-es években jelentkező egyéb vajdasági csoportosulások tevékenységének néhány mozzanatát, kontextust teremtve a törzsanyag köré. Nem elhanyagolható szempont, hogy a kiállítás a néhai csoport egyik-másik tagjának az opusát oly módon mutatja be, hogy az átnyúlik az 1976 utáni időszakra, szemléltetve egyes alkotói ötletek későbbi kifejletét. Ez a konstrukciós felfogás különösen a még élő és ma is tevékeny művészek esetében lehet érdekes.

Szombathy Bálint: Lenin Budapesten; fotóakció, 1972

Végezetül álljon itt egy a csoport nevének eredetére vonatkozó idézet: „A Bosch+Bosch Csoport elnevezésében az a fogalmi paradigma áll, amely a kollektíva aktivitásának korai szakasza és a későbbi kifejlet természete közötti fesztávot jelöli, amelyben kialakult a közösség végleges ars poeticája. Röpke ideig tartó hagyományos korszakunkat a Hieronymus Bosch németalföldi festő iránti csodálat töltötte el. Miután megalakulásunkat követően hamarosan a kortárs művészet nemzetközi vizeire eveztünk, egyértelmű volt számunkra, hogy szembesülnünk kell a kor új médiumaival, illetve mediális technológiájával. Azon elmélkedtünk, vajon a korszerű technológia világának melyik fogalma lenne a legalkalmasabb ennek a mozzanatnak a kifejezésére s így jutottunk el a nyugat-németországi Bosch céghez, amely a 60-as években már erőteljesen jelen volt a jugoszláv piacon, ugyanakkor a holland festőművészre is asszociált. A két Bosch összeillesztésével csoportunk nevét szimmetrikus szerkezetbe ágyaztuk, bár – ma már több mint nyilvánvaló – a mérleg serpenyőjében a technológiai vonzatokkal kapcsolatos mediális vizsgálódások döntő túlsúlyba kerültek, miután meghonosítottuk a fénykép, a diapozitív, a film, a televízió, a fénymásoló stb. mindennapi alkalmazását. A technológiai kort jelölő újfajta Bosch-fogalom szimbolikus értelemben háttérbe szorította a régit.” (Szombathy Bálint)


A Bosch+Bosch csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom
Ludwig Múzeum, Budapest
2019. szeptember 13. – november 17.
Kurátor: Dorotea Fotivec, Szombathy Bálint
Koncepció: Marinko Sudac


Galéria > A Bosch + Bosch Csoport munkáiból