Három évtizede, épp a rendszerváltozás előtt, 1989-ben alakult meg az Árnyékkötők alkotócsoport, amelynek tagjai alapító-szerkesztőként jegyezték az 1990 és 2002 között megjelenő Árnyékkötők electrographic art (később co-media) nemzetközi művészeti folyóiratot. A lap szerkesztősége, együttműködésben a FÁME – Fény-Árnyék Művészeti Egyesülettel több mint száz hazai és nemzetközi elektrografikai kiállítást, fax-akciót, multimediális eseményt szervezett a kilencvenes években. A 30 éves évfordulót kiállítássorozattal ünneplik.

ŐS-Árnyékkötők – HŐS-Árnyékkötők

Fejezetek a 30 éves Árnyékkötők csoport történetéből


1989

  • Létrejön az Árnyékkötők alkotócsoport; tagjai: Dárdai Zsuzsa újságíró, művészetkritikus, fotós; SAXON Szász János festő-szobrász; Tenke István építész; Zsubori Ervin újságíró.
  • Az alkotócsoport kezdeményezésére megalakul a Fény-Árnyék Művészeti Egyesület (FÁME).

1990

  • Megjelenik az Árnyékkötők electrographic art című nemzetközi folyóirat első száma; a lapot alapító-szerkesztőként az Árnyékkötők alkotócsoport tagjai jegyzik, akik kiadóként a Cserépfalvit nyerik meg a projekthez. A nemzetközi viszonylatban is hiánypótlónak számító, tisztán elektrografikai profilú, csúcsminőségű fénymásológépekkel sokszorosított, negyedévente megjelenő periodika szerkesztősége azt a célt tűzi ki maga elé, hogy megkísérli felkutatni, publikációhoz, ismertséghez segíteni a művészi elektrografika magyar és külföldi alkotóit.

Az első Árnyékkötők lapszám összesorolása, Budapest, 1990

1991

  • Az alapító-szerkesztők önálló elektrografikai kiállítássorozattal mutatkoznak be Budapesten.
  • Megalakul a FÁME Árnyékkötők csoportja, amely elektrografikai kiállítások szervezésébe kezd, szerte az országban.
  • Az érsekújvári 4th International Alternatív Art Fesztiválon megrendezett kiállítással az Árnyékkötők külföldön is megmutatkozik, és sikeresen megszervezi első nemzetközi fax-akcióját is.

1993

  • A No 10. számtól kiadóként az Árnyékkötők Alapítvány jegyzi a folyóiratot.

1995

  • A No 15. számtól a lap neve Árnyékkötők co-mediára változik, jelezve, hogy a szerkesztőség a fénymásolóra épülő megoldásoktól nyitni kíván részben az addig is profilba vágónak tekintett faxművészet, továbbá az egyre inkább feljövő számítógépes grafika, illetve ezek határterületei felé. Elindul a faxszámok sorozata.

1998

  • Az Árnyékkötők co-media No 21-22-es duplaszáma a szerkesztőség által addig megismert alkotói technikák teljes tárházát felvonultatja, látványosan szemléltetve az elektrografika műfaji lehetőségeit.

Az Árnyékkötők co-media No21-22-es számának címlapja

1999

  • Az Árnyékkötők – számos hazai és külföldi csoportos kiállítás és akció után – nagyszabású faxakcióval és színes óriásnyomatokból álló tárlattal mutatkozik be a Műcsarnokban, az Erdély Dániel által szervezett Internet.Galaxis 999 című rendezvény keretében.

2001

  • A No 30–31-es duplaszám CD-ROM melléklettel jelenik meg, s önálló kirakatot kap az Írók Boltjában.

A CD-ROM melléklet borítója

2002

  • Megjelenik az Árnyékkötők co-media utolsó, No 32. lapszáma.

Az Árnyékötők az Ars Electronica kiállításon, Linz, 2002 (Tenke, Dárdai, SAXON Szász, Zsubori)

2004

  • A Miskolci Galériában rendezett Árnyékkötők Retrospektív című kiállítás összegzi és lezárja az addigi csoportos elektrografikai tárlatok sorozatát, az Árnyékkötők „mozgalmi” időszakát.

2005

  • Megjelenik az Árnyékkötők / Shadow Weavers – copy art, fax art, computer art (1989–2004) című összegző kötet, bőséges válogatással a lapban közöld írásokból és grafikákból, a csoportos kiállítások és akciók teljes listájával.
  • A kötet mellékletéül szolgáló CD-ROM az Árnyékkötők 32 lapszámának teljes képanyagát – mintegy 250 szerző ezernél több munkáját – tartalmazza, s anyaga felkerül az arnyekkotok.hu honlapra is.
  • Az Árnyékkötők Archívum, mint kortörténeti gyűjtemény, összesen négy földrész 30 országából több száz alkotó több ezer munkáját jegyzi.

Az Árnyékkötők-könyv címlapja

2006–2018

  • Az Árnyékkötők alkotócsoport tagjai hazai és nemzetközi digitális művészeti projektek résztvevőiként egyénileg, illetve néhány közös kiállításon együtt is bemutatják munkáikat.

2019

  • A 30 éves Árnyékkötők tagjai önálló kiállítások sorozatával mutatkoznak be a budapesti SAXON Art Galériában, amelyeket az Árnyékkötők történetét bemutató prezentációk és installációk is kísérnek.

Összeállította: Zsubori Ervin.


Árnyékkötők 30 kiállítások a SAXON Art Galleryben

  • SAXON Szász János munkái (az idén már láthatóak voltak a galériában)
  • Zsubori Ervin: Shakespeare-adaptációk, 1991–2019 – Október 10-étől
    • Az Árnyékkötők arcai – az írógépszalagtól a CD-ROM-ig; Zsubori Ervin előadása – Október 31-én, 18 órától
  • Tenke István: 1000 szempár 2001 – November 7-étől
  • Dárdai Zsuzsa: Dendrit & Braindrit – December 12-étől

> Az Árnyékkötők honlapja
> A SAXON Art Gallery honlapja