Tandoriéknak nem írok húsvéti lapot

Tandoriéknak nem írok húsvéti lapot, hová küldeném, hová?
csak nézem, mi van a Lánchíd utcában, kövekre szórtan,
talán sápadt hó is hull, és a városon homályos füst lobog,
emlékszem, most már így marad velem Ágnes és Dezső,
magam vagyok a madaraikkal, guggoló verebekkel,
és kipattan felettem a nagyszombati tűz, mint egy kapu,
riadt kezemet tárom szét,
ne szakadjanak lángok a legényzászlók leszedett selyméből,
mert az ég felborult, a föld súlyos és sűrű,
megtelik megsüketült harangokkal, csöngőkkel, orgonákkal,
dörömböléssel,
megyek mosakodni a Kismosóra,
mikor a megfürösztött lovak is ott vannak a szólatlan vízben,
megfüstölöm a teheneket, a méhek kaptárait,
az összepréselődött percekben ez még nem a feltámadás,
jéghegy-ágyon nem az április második vasárnapja,
csupán egy fecske tömjénszenes szárnya és a félelem,
ismeretlen kereplő recsegő hangja kórházkápolna lépcsőjén.

V. I. partecédulája

Október hétfője elrabolt,
kedd hasadtán fekete a hold,
köszönöm, hogy velem voltatok:
most mindenért megbocsássatok!

Kőszikla-forrás

Hiába folyik pénteken ágbogas kősziklából víz,
azt a forrást ma már nem találjuk,
nem tudunk mi odamenni, hogy igyunk belőle,
hogy senki fia ne bírjon el velünk.