Ahol, ha kijössz az Undergroundból, egyszer csak ott áll Mr. Bean, és ócska műszaki eszközökön csodálkozik egy ócska műszaki bolt kirakatában, és amikor autogram gyanánt azt írja Mr. Bean helyett, hogy Rowan Atkinson, akkor egy pillanatra magam is elcsodálkozom.
Ahol a Townhouse-ban a szomszéd asztalhoz bármikor csendben leülhet John Cussack.
Ahol a kínai negyedben a Wong Kei étteremben a személyzet orrhordozásáról mindig pontosan leolvasható az édes otthon, Hongkong pillanatnyi nemzetközi helyzete.
Ahol Lenin kedvenc kocsmájában már szusit mérnek, de az olvasójegye a Yesterday második szövegváltozatát viselő gyűrött papírfecnivel együtt látható a British Libraryben. Az első változat szövege Scrambled Eggs, azaz rántotta volt.
Ahol a világháborús lengyel emigráció Edgware Road-i központja ma közel-keleti negyed, ahol misszionáriusok zöld korán bőrbe bujtatott bibliát osztogatnak a szupermarketeknél. Óh, a régi szép idők, amikor még Afrika bizonytalan vidékeire kellett utazni, hogy megtérni vágyó lelkeket találjanak!
Ahol a London School of Economics tetőtéri menzáján Amy Winehouse teljesen ki- és leégett vőlegénye addig forgolódott előttem, míg mögém került, nehogy meg kelljen hívnia hat fontért a város legjobb fish and chipsére.
Ahol morognak az emberek „Bombing Butcher” Harris, a Royal Air Force marsalljának szobra előtt, és megjegyzik, hogy talán Drezda kimondottan a polgári lakosság gyújtóbombákkal való megfullasztására és megsütésére irányuló szőnyegbombázása nem a legkeresztényibb cselekedet volt.
Ahol egy D-Day évfordulón az Imperial War Museumban és a Royal Army Museumban egyszerre volt kiállítva Montgomery híres sapkája, amit a normandiai harcokban viselt.
Ahol a világháború alatt minden lefűrészelt vaskerítésből fegyvert öntöttek, aminek állítólag semmi értelme nem volt, de azt a hazafias érzést keltette, hogy az én kerítésem is tett valamit a győzelemért.
Ahol egy kis lejtő padlójú, olasz, családi szállodában haláláig bujkált egy dezertált világháborús olasz katona.
Ahol megláttam egy új Kerouac-kötetet és még aznap a világ egyik legborzasztóbb szocreál lakótelepén ott feküdt a járdán díszcsomagolásban előttem valami: ez a kötet.
Ahol miután átsétálunk a Temze alatt, Greenwichben a háromárbócos Cutty Sark mellett nem azért hívják az első Pubot The Gipsy Mothnak, mert az Amerikából érkezett invazív, mindent felzabáló molylepkével riogatnak, hanem egy egyszemélyes vitorláshajóra emlékeznek, mely 1967-ben a Föld megkerülése közben több világrekordot is felállított.
Ahol a bírósági negyedben, a jogi könyvesboltban Guilty és Not Guilty mandzsettagomb-készletet árulnak. Lengyel vízszerelőknek is van ugyanez: Hot és Cold Water.
Ahol a parlamentnél egy rómaiakat legyőző, Londoniumot felgyújtó kelta királynő szobra áll. A britek máig cikinek tartják, hogy római gyarmat voltak, és tőlük tanultak meg késsel-villával enni.
Hiszen ez egy gyarmatbirodalom fővárosa, ami már akkor elbukta a birodalmát, amikor Viktória királynő halála után az udvari testőrség kardpengéit nem a Wilkinson családtól, hanem egy megbízhatóbban dolgozó solingeni német kovácsműhelytől rendelték.
Ahol a Portobello Roadon februárban, amikor már mindenki pont felkötné magát a téli időjárástól, hírtelen bíborvirágba borulnak az Észak-atlanti-áramlattól megszerelmesedő magnóliafák.
Ahová a halálos sebet kapott Nelsont egy hordó rumban tartósítva hozták haza, de a matrózok leitták róla a rumot. Nelson azóta is tiszta fejjel egyensúlyozik a város legismertebb tere fölött, pontosan zászlóshajójának főárbóca magasságában.
Ahol a Mátrix filmbemutatójakor a csomagokkal utazóknak fenntartott metrókapunál egy Neo külsejű mogorva ellenőr ugrott elém: Mit akarsz? – kérdezte. Bejutni a rendszerbe, válaszoltam, és mindketten nevetni kezdtünk.
Ahol hajnalban a kollégiumi tűzriadó bömbölő szirénáit hirtelen végeláthatatlan tűzoltóautó-oszlop szirénái harsogták túl, majd minden elhallgatott, és a síri csendben, pizsamában várakozó több száz diák és tudós szemének kereszttüzében egy frissen vasalt nadrágos tűzoltóparancsnok hóna alatt iratköteggel besétált az épületbe, minden dokumentumot kitöltött, és utána adott jelt kollégáinak, akik csak ezután rohantak be az épületbe.
Ahol a Gay Hussar étteremben egy, a Gundelben tanult lelkes angol töltöttkáposztái mellett 1953-tól szőtték nemzetrontó terveiket brit baloldali politikusok, írók és művészek. Óh, a hely 2018-ban megszűnt.
Ahol a világ egyetlen olyan szobra áll, amit valakinek még életében állítottak, és amivel ennek ellenére én is egyetértettem: Mandeláé.
Ahol mikuláskor a szállodában a magyar takarítónő kis télapót és egy cetlit hagy az ajtóban.
Ahol a Wellington-bélszín mellé egyszer egy vajdasági magyar pincért is kaptam, mert azt hitték, hogy a hasonló nevű magyar ex-pénzügyminiszter foglalt asztalt.
Ahol a Néva, bocsánat a Temze partján negyedmillió orosz emigráns azt a geopolitikai nézetet vallja, hogy a birodalom összeomlása után is jöhetnek még szép napok Oroszországra ugyanúgy, ahogy ez a britekkel és franciákkal is megtörtént, csak ők ezt már nem győzték otthon kivárni. Olyan nyugaton élő orosz tudósuk is van, aki azt vizsgálja, hogy mi késztetheti arra az ideológiailag nem elég képzett, opportunista, önző orosz értelmiséget, akadémikusokat, művészeket, sportolókat és bűnözőket, hogy eléggé el nem ítélhető módon elhagyják a Haza Anyácskát.
London: ahol itt, Szentpéterváron, Moszkvában és Prágában 11 kiadásban megjelent könyveim nyomán csak úgy hívnak az oroszok: „Avtor” (A Szerző).
