Magyarországon sose látott ilyen szép felhőket. Mintha festve lenne, kék több árnyalatban, fehér, szürke, sormintában ismétlődik. A biciklizés is könnyebb volt így, csak nézni felfelé, az utat betéve tudta, minden nap ugyanarra. A nagy körforgalomnál elfordulni, járdán tovább, mert ott már nagyon lejt, és az autók rágyorsulnak London felé az autópályára. Ez volt a harmadik dupla műszak a konyhán egyhuzamban, lehet a negyedik, reggel alig tudott kikelni az ágyból, úgy zúgott a feje. Állt a zuhany alatt, sistergett a víz, azt se tudta, hol van, szédült, fogni kellett a falat, nem lesz ennek jó vége. Lehet, az esti söröket el kéne hagyni, de kell a lazítás meló után. A felesége már elvitte a gyereket, napok óta csak az ágyban látta, mikor éjfél körül hazaért. Talán ma, szünetben el tud menni érte az iskolába, sosem lehet kiszámítani, mikor engedik el, attól függ, milyen a forgalom aznap. Feltűnt az étterem a bevásárlóközpont betonépületében, itt bele kellett taposni, felérjen a dombtetőre. A munka egyszerű volt, szakácskodás, egy kis füzetből dolgoztak, mibe mennyi kell. Ezt tanuld be, akkor baj nem lehet, mondta a magyar szakács, a felvételi interjú után. Ült vele szemben a nála jóval fiatalabb szőke srác, az előtte fekvő önéletrajzot nézegette, haja hátul lófarokban összefogva, ilyet hordott húsz éve ő is, de már nincs annyi, hogy legyen mit megnöveszteni. Örült neki, amikor az egyik kérdésnél a másik átváltott magyarra, mégsem kell angolul végigszenvedni az egészet. Az első pillanatban meghallotta, kelet-európai az akcentusa, kialakul a rutin ennyi idő után. Az egyik nap kinyomtatott egy halom CV-t, körbejárta szép sorban a shopping centert, mexikói, olasz, angol, kínai étterem. A felesége mondta, érti ő, hogy nem akar megválni a jelenlegi munkahelyétől, mert az a biztos, de állandóan hajnali kettőre ér haza, dél, mire magához tér, és az út meredek esőben, szélben, a külvárosból a belvárosba. Azért csak gondold át, épp a tejbegrízt kavargatta, ringott a feneke, kerek, feszes, mégis puha. De jó lenne, ha ma nem kéne bemennem, itt csinálnánk a konyhában állva, odasimult hozzá. A nő kezében mozgott a fakanál, fejét hátrahajtva beszélt. Szépen végigmész, úgyis egymás mellett van az összes, beadod, egyikbe felvesznek, az is lehet, jobb lesz. Rosszabb lett, azt a kurva könyvet se tudta betanulni, hogy csípős szószt, sima paradicsomosat, mozarellát vagy chorizót tegyen a pizzára, mindezt rutinból, pillanat alatt, mert így várták el. Stressz hatására leblokkolt, mintha zselébe merülne az agya, tudta, röhögnek rajta, a spanyolok az orra előtt kibeszélték, nem értette, de érezni az ilyet.

Apa, mondd meg a főnöködnek, el kell jönnöd az iskolába, mert hiányzol nekem. Ha akarod, segítek, gyorsabban végezz. Mosolygott, megsimogatta a lány mézszínű haját, megígérte, szólni fog bent. Közben az indiai főnökre gondolt, aki sose köszön, átnéz rajta, kintről behajol a pultba, úgy figyel, mintha mondani akarna valamit, mereszti a szemét. Ő meg áll a konyhában és nem képes megmondani, igenis értelmes ember, csak rosszul beszéli az angolt, pláne az itteni akcentust, sose ülnek le vele, hogy érzed magad, komám. Tanult HR-t az egyetemen, látja, milyen hibákat követnek el, egyik sem a szakma csúcsa. Biztos nem tőle fognak tanácsot kérni.

Lekötötte a biciklit, olcsó vétel, pattogzik a festék, leesik a lánc, nyolcas a kerékben, legalább nem lopják el. Az egyik fék nem fog, esőben észnél kell lenni, a lámpák erősek, legalább az működik. Éjszaka autók között vezet az út, az egyik szakaszon nincs közvilágítás, kihalt szántóföldek, ott igyekszik gyorsan túljutni, jól jön, hogy olyan, mint egy karácsonyfa, villog mindenhol. Első nap a magyar szakács röviden vázolta a helyzetet: na, figyelj, az indiai főnökkel vigyázz, nem ért hozzá, szigorú, de igazságtalan. A konyhát megszállták a spanyolok, összetartanak, és mindenkit utálnak. Kint álltak a folyosón, a falon a cég lelkesítő üzenetei lógtak. Hárman vagyunk magyarok, én, te és a mosogató, az, ha rajtam múlik, ki lesz rúgva, már a raktárban is együtt dolgoztunk, akkor abból élt, hogy a többiek cuccát lopkodta. Simlis srác, nem fogok a managementnek szólni, fasznak kell a balhé. Szép lassan kikészítem, magától fog elmenni. A telefonodat ne hagyd sose az öltözőben, úgyis ellopnák, ne zavarjon, hogy tilos bevinni, mindenki így csinálja.

Nyitás előtt érkezett, elő kellett készíteni a pultokat, ilyenkor tudott kicsit lecsípni mindenből. Ne lássanak enni soha, akkor magyarázkodni kell, bújj el, ezt is a magyar mesélte, régi motoros a szakmában, tíz éve jött ki. Otthon építési céget vezetett, a körbetartozások miatt csődbe ment, felszámolt mindent, itt ragadt, fizeti a svájci hitelt. Az asztaloknál még nem ült senki, a főnök szerencsére később jön. Belemarkolt a reszelt sajtba, szalámi, tészta, ezzel kibírja estig, este néhány elrontott étel mindig beesik, ha nem finnyás, a visszaküldött félig megkezdett húsokat is meg lehet enni. A pincérek mind ezt teszik, gyorsan, mint a vadállatok eltüntetik a használható darabokat a kuka mellett állva, majd beleseprik, ami nem kell.

Odament a szakácshoz, aki kint cigizett a hátsó bejáratnál, te, hánykor lesz ma szünet? Úgy számolt, ha kettőtől négyig, odaér a sulihoz, együtt hazamennek, visszajön, tíz perc jut evésre, mégis jobb, mint itt. A másik vállat vont, a korlátra támaszkodva nézett a telefonján valami meccset. Arról nem beszélt, hogy a gyerekét szeretné látni, csak egyszer említette, „képzeljétek, ahogy kiabál, hogy apa kell!, apa kell!” kifejezéstelen arccal néztek rá, többet nem is hozta szóba. Noha évek óta leszokott, mégis velük tartott, ha kimentek cigizni, mert ilyenkor lehet extra szüneten lenni, míg a rangidős azt nem mondja, menjünk be.

Hamarosan berakták a grillbe steaket sütni, próbálja azt is, mindenhez kell érteni, talán az majd jobban megy. A tenyerét megnyomva tudja megjegyezni milyen a blue, a rare, a well done, kis gyakorlattal ránézésre menni fog. Tíz körül elszabadult a pokol, a bevásárlóközpont népe megéhezett. Kapkodta a fejét, melyik hús sül régebb óta, bacon, csirkemell, sausage, burger, nem látta át. A mosogató srác nem jött be, végül őt rakták be a helyére. Biztos ki fogják baszni, de leszarom, mondta a társa. Fél kettő, sehol se látszott a vége, lassan indulnia kéne, ha oda akar érni. Jöttek a kis papírcetlik, a ticketek a rendelésekkel, a szakácsok ordítottak, úgy tűnt, több elveszett, a huzat lefújta, teljes volt káosz. A gyerekére gondolt, hogy megígérte, szól a főnökének, azt fogja mondani, átadta, és valamikor bejöhet, de a gyerek úgyse érti, hogy a főnök egy szívtelen rohadék. Két óra előtt pár perccel ürült ki az étterem, mintha egy nagy hullám söpörte volna el. Folyt róla az izzadság, remegett a keze, nem tudta, jól csinálta-e, semmi biztatás, visszajelzés, hátba veregetés. Ne így csinálja, ne úgy fogja, hozták vissza a pincérek a tányért, túlsült, nem azt kérte, a főnök odajött, megint nem köszönt, csak nézett kikerekedett szemmel, mint ahogy a némafilmekben tették régen. Egy húst forgatva a grillen kiszólt neki, minden rendben boss, a fickó válasz nélkül hátat fordított, elment. Felkapom azt a nagy piros nyelű kést, belevágom a főnökbe, futott át agyán. El tudnék most menni szünetre?, tört ki belőle, ahogy odakiáltott a szakácsnak, mint egy fuldokló, aki kibukkan a vízből egy pillanatra. Jó, menj csak, átveszem, kemény mi?, húzzál bele délután öcsém, mert amit ma produkáltál, az siralmas, így ki fognak készíteni a spanyolok. Látom, ahogy néz az indiai főnök, tudom, ez mit jelent. Sietett az öltözőbe, átázott munkásruháit begyömöszölte a fémszekrénybe, nem lehet bezárni, többen osztoztak egyen. Kiszaladt a hátsó ajtón, megtapogatta kabátja zsebében a távcsövet, talán néhány percet el tud kapni, ahogy a gyerek játszik az iskolaudvaron. Kis műanyag játék, pingvin alakú, kézbe simuló, ez volt otthon. Eloldozta a biciklit, a parkoló autók között nekivágott a lejtőnek, át a piroson.

Az iskolánál állt, belenézett a messzelátóba, leengedte, várt. Pár csenevész bokor nőtt a kerítés mellett, oda húzódott, de ettől még gyanúsabb lett. Hunyorgott a tantermek felé, az alakok körvonalait tudta csak kivenni, szólt a televízió az egyik házból, távolabb kutya futott a labda után, elkapta, visszavitte. A hűs kora délután bebújt a bőre alá, mint egy simogató kéz. Leshelyet váltott, már többen méregették, igyekezett nem figyelni rájuk. A kerítés két léce közé dugta be a távcsövet. Bent széles füves terület, az egyik sarkán fából készült mászóka. Semmit se tudott arról, hogyan érzi magát a gyerek: „Nem sírok, mert akkor odajönnek a tanárok, és úgysem tudom elmondani, mi bajom” – ennyit mesélt csak. Még nem beszél angolul. A kerítésnél állva úgy tett, mintha a telefonját bámulná. Kilépett a bokrok takarásából, nem maradhat itt sokáig. Tett egy kört, később visszamegy. Fent sirályok köröztek, leereszkedtek a kukákhoz, potyáztak az eldobott dobozokból. A kutya csaholva utánuk kapott, a madarak felszálltak. Mozgás az iskola udvarán. A parkoló autóknál beszélgető szülők ügyet se vetettek a gyerekekre. Visszalépett a bokrokhoz, leguggolt, kereste a lányát a tömegben, de nem találta a száz egyenruha között. Végül ráismert a mozgásából, ott szaladgált a többivel, nevetett, kiabált, a haja lobogott a szélben. Elhatározta, erre a képre fog egész este gondolni a konyhán. Hirtelen kiabálás zökkentette ki, babakocsis nő állt a közelben, őt nézte, kérdezett valamit, egy másiknak magyarázott idegesen, rendőrt emlegetett. Fiatal anyukák, húsz év körüliek, önkéntelenül kihúzta magát. A vitára többen felfigyeltek. Intett nekik, odament, a távcsövet elrakta. Elmagyarázta, a gyerek új az iskolában, ő csak egy aggódó édesapa, a nők értetlenül, gyanakvóan néztek, visszafordultak beszélgetni. Elő akarta venni a távcsövet, de nem lehetett, a szülők még szemmel tartják. Megszólalt a kolomp, nyitották a kaput, végre te jöttél apa, dobálj fel, jaj, nem bírlak már, de igen, de igen. Végül is ez ilyen nap, ki tudja, mikor ér rá megint, fájt a keze, lendítette, gyereknevetés a magasban. Na, gyere, én leszek a szörny, szaladni kezdtek. Hazamegyünk, de aztán mennem kell, maradj itthon apa, nem lehet. Ugye szóltál, hogy jövök én is? Persze, de most nincs üresedés. Az mi? Elmentek a nők mellett, odaszólt hangosan. Köszönj te is a néniknek, angolul kérlek. Azt számolta, kihagyja az ebédet, több idejük lesz, menjünk az erdei úton, az izgalmasabb javasolta, nevettek. Este kibírja valahogy, konyhán nem lehet éhen halni.

Állt a ház előtt, búcsúzás, mindjárt sötétedik. Biztos visszaér négyre, véletlenül se késsen el, minél kisebb támadási felületet kell hagyni. A gyerek az ablakban sírt, apa ne menj, játssz velem! Felült a biciklire, integetett, elindult a házak között a körforgalom felé, elfordította a fejét, a gyerek ne lássa az arcát. Jön a járda, és a hosszú út a két település között. Az étteremnél kint állt a szakács, cigizett. Kirúgták a mosogatót, oda leszel berakva ma is, és igyekezz, mert elég durva a nap. Elpöckölte a csikket, bement, az ajtó becsapódott utána.